Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.
Ülésnapok - 1896-482
483. orsiágoa ülés !899. október 10-éo, kedden. 61 Perczel Béni jegyző (olvassa): A hunyadmegyei általános tanító-egyesület kérvénye a tanítói korpótlékra vonatkozó 1893 : XXVI. törvényczikk érvényesítése tárgyában. Kőszeghy Sándor előadós T. ház! Hasonló-elbánásban volna részesítendő ezen kérvény, a melyben az van elmondva, hogy az 1893 : XXVI, a községi és felekezeti tanítók fizetésrendezéséről szóló 4örvényczikk nem elégíti ki a tanítók méltányos igényeit, mert bár abban ki van mondva, hogy ötvenforintos ötödévi korpótlékban részesülnek a tanítók, ez öt ízben válik esedékessé és 250 forintig emelkedhetik, és egyszersmind ki lett mondva az is, hogy ezen korpótlék fizetésének kötelezettsége az iskoiafentartókat terheli; de tekintve azt, hogy a legtöbb iskolafentartó nincs azon helyzetben, hogy ezen összeget tényleg megfizethesse, a törvény már akkor intézkedett, hogy az anyagilag nem jól dotált iskolafentartók állami segélyt vehessenek igénybe; a gyakorlat azt mutatta, hogy a legtöbb esetben, különösen a felekezeti iskoláknál, azok nem voltak abban a helyzetben, hogy fizethettek volna, és mikor államsegélyért folyamodtak, államsegélyben nem részesültek, Ok tehát kérik, hogy nem csak a törvény ez időszerinti alkalmazásával a lehetőségig segíttessenek ezek az egyházak, de mindannyiszor, mikor azok nem birnak a megfelelő összeggel, azt feltétlenül az állam fizesse. A bizottság javaslata az, hogy a kérvény a vallás- és közoktatásügyi miniszternek adassék ki. Elnök: A ház elfogadja a kérvényi bizottság javaslatát. Perczel Béni jegyző (olvassa): Barsmegye kérvénye az aranyosmaróthi királyi törvényszéknek Lévára leendő áthelyezése tárgyában. Kőszeghy Sándor előadó: Az 1897. évi máfczrms hó elsején Bars vármegye törvényható sága közgyűlést tartott és pedig a bizottsági tagok igen élénk részvétele mellett, mikor egy nagy vita indult meg a felett, hogy az ez idő szerint Aranyosmaróthon lévő törvényszék Lévára helyeztessék át. Az erre vonatkozó határozat meghozatván, kitűnt, hogy a közgyűlési tagok jelenlevő többsége szükségesnek látta egy kérvénynyel fordulni a törvényhozáshoz, hogy a törvényszék helyeztessék át Lévára. Körülbelül épen annyi okot hoznak fel arra, hogy Aranyosmaróthon maradjon, mint hogy Lévára tétessék át; egyáltalában a helyi érdekeltség bírálja a kérelem jogos, vagy kevésbbé jogos voltát. Mintán az igazságügy miniszter elé tartozik az igazságügy érdekében elbírálni, hogy mily irányban intézkedjék, a bizottság javasolja, hogy a kérvény az igazaágügyminÍ3zteroek adassék ki. Elnök: Elfogadja a ház a bizottság javaslatát? (Igen!) A ház a bizottság javaslatát elfogadja. Perczel Béni jegyző (olvassa) ; Győrmegye kérvénye a vármegyei tisztviselők fizetésjavítása tárgyában. Kőszeghy Sándor előadó % Alig van a törTényhozásnak ülésszaka, a melyben hasonló tárgyú kérvénynyel, és pedig lehet mondani, a törvényhozás minden tagja által egyaránt elismert szükséget képező kéréssel ne fordulna egy, vagy más törvényhatóság a házhoz. Az eddigi gyakorlat is megmutatta, hogy méltányolván azokat az igazán nagyon sanyarú állapotokat, a melyekben a törvényhatósági tisztviselők anyagilag ez idő szerint leiedzenek, a törvényhozás már régen azon álláspontra helyezkedett, hogy ezen méltányos kérelmet a maga részéről pártolja. A kérvényi bizottság ugyanazon elbánásban kívánja részegíteni ezen kérvényt, mint a megelőzőket, és ezért javasolja, hogy a kérvény a belügyminiszternek adassék ki. Elnök: Elfogadja a ház a bizottság javaslatát? (Igen!) A ház a bizottság javaslatát elfogadja. Perczel Béni jegyző (olvassa): A délmagyarországi állami altisztek és hivatalszolgák és a magyar állami alkalmazott altisztek és Szolgák egyesülete kérvényei, anyagi helyzetük javítása és fizetésjavítás iránt. Kőszeghy Sándor előadó: Az egyik kérvényt- -a-délmagyarországi hivatalszolgák adták be, kik Temesvárt tartottak gyűlést és ezért az egész kérvénynek tulajdonképeni anyaga első sorban a temesvári hivatalszolgák anyagi helyzetével foglalkozik. A másik, a melyet a magyar állami alkalmazottak és szolgák egyesülete adott be, a fő- és székvárosi hivatalszolgák és altisztek anyagi helyzetével foglalkozik. Az egyikben el van mondva, hogy a főváros drágasága mily kivételes intézkedéseket tenne szükségessé, a másikban pedig ki van mutatva, hogy Temesvár állításuk szerint drágasági szempontból ugyanoly niveaun áll, mint Bécs. Mindkettőben pontokba foglalják, mily fizetés- és javadalomemelést látnának szükségesnek. Mindkét kérvény foglal magában konkrét panaszokat és javítási kéréseket. A bizottság javasolja, hogy mindkét kévény a pénzügyminiszter tárnak adassék ki. Elnök: A ház elfogadja a kérvényi bizottság javaslatát. Perczel Béni jegyző (olvassa): Sopron város kérvénye 8.000 forintnyi főreáliskoíai dótácziójának elengedése tárgyában. Köszeghy Sándor előadó: Az 1875. évbeuSopron város szerződést kötött a vallásés közoktatásügyi kincstárral főreáliskola fel áll í-