Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.
Ülésnapok - 1896-486
486. országos ülés 1899. V mányzati rendszer biztosítja valamely ország külömbözö nyelvű és vallású lakosai közt a szükséges egyensúlyt. (Igazi Úgy van! a baloldalon.) Ugyanis egy igazi keresztény államban a kereszténység alapját képező általános emberszeretetnél és türelemnél fogva a nem keresztények is nemcsak anyagilag exisztálhatnak, gyarapodhatnak, hanem szellemi-erkölcsi javaikat is használhatják, nevezetesen vallásukat, emberi, polgári, politikai jogaikat szabadon gyakorolhatják és miudezeket egy igazi keresztény államban éppen a kereszténység szelleme biztosítja számukra. Egy lehetőség azonban a keresztény államban és minden rendezett államban ki van zárva, és ki kell zárva lennie: hogy akár a keresztények, akár mások úgynevezett »élelmességükkel«, tulajdunképen pedig lazább erkölcsi életnézeteik segítségével (Igaz! a baloldalon.) másokat, polgártársaikat erkölcsileg megronthassák, anyagilag kizsákmányolhassák. (Igás! Űgy van! a baloldalon.) Buzáth Ferencz % A ruthéneket is tönkretették ! Mócsy Antal: A harmincz éves liberális uralom megzavarta az ország külömbözö fajú és vallású népei közt az egyensúlyt, a mint ezt mutatja a hazafenntartó keresztény elem rohamos és aggodalmat keltő szörnyű pusztulása nemcsak az északi műveletlen vidéken, de a műveltebb alföldön is. Midőn a néppárt a t. kormánynak és pártjának, megengedjük, hogy jóhiszeműleg követett, de eredményeiben mégis nemzetpusztítónak bizonyult politikai irányzatával szemben állást foglal és ennek a politikának tovább folytatásától az anyagi eszközöket megtagadja: akkor, erős meggyőződésem szerint nemcsak keresztényi, hanem hazafias kötelességet is teljesíi. (Helyeslés balfelöl.) Azért a néppárt a napirenden levő felhatalmazási törvényjavaslatot nem szavazza meg. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Tóth János jegyző: Komjáthy Béla! Komjáthy Béla: T. képviselőház! A pénzügyi felhatalmazás az eszközt adja meg a kormánynak arra, hogy eddig követett, eddig folytatott politikáját tovább vihesse. Mint Kossuth Ferencz t. barátom is utalt rá, itt ebben a parlamentben ezt mindig bizalmi kérdésnek tekintették és így tárgyalták. Voltak ellenkező nézetek is; a többek közt emlékezhetünk reá, Tisza Kálmán azon az állásponton volt, hogy a megtagadása a felhatalmazási törvénynek alkotmányos és parlamentáris ugyan, de azzal csak rendkivűli körülmények közt csak abban az esetben lehet és szabad élni, ha vagy híítlen kezelésről, vagy hazaárulásról van szó. Széll Kálmán t. miniszterelnök úr pedig — mint már Kossuth Ferencz t. barátom is rámutatott — egész ellenkezőleg, azt nyilvánította ki, hogy a KÉPVH. NAPLÓ. 1896-1901. XXIV. KÖTET. november 6-án, hétfőn. |g| felhatalmazást ő nem tagadhatja meg bármelyik kormánytól sem, mert annak eredménye a kormányzás megakadása lenne. Én ezúttal magam sem akarok kizárólag a bizalom kérdése mellett maradni és távol van tőlem, hogy a Tisza Kálmán-féle felfogásnak jogosultságát és igénybevehetését ma itt bizonyítani is megkísértsem, hanem egyszerűen kijelentem, hogy én Széll Kálmánnak nézetét fogadom el és abból vonok következtetést. És mert ő neki a nézete az volt, hogy a felhatalmazási törvénynek meg nem szavazása a kormányzást lehetetlenné teszi, én ezen szempontból nem szavazom meg a felhatalmazást, mert én a mostani kormányzást erre az országra végzetesnek, hátrányosnak tartom. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Már az előbbi kormánynyal szemben elmondottam azt, hogy fájdalom, minálunk Magyarországon nincs alkotmányos kormányzás. Vgy ez a kormány, mint minden eddigi kormány, csak arra való, hogy egy felettünk álló »Erőnek* akaratát az alkotmányosság látszatával láthassa el. Az az »Erő«, a melynek forrása a magyar nemzet, a magyar nemzet meghunyászkodása által nem a magyar nagyságának, dicsőségének és jogainak lett eszközévé, sőt ellenkezőleg, ennek az erőnek vezérszerep jutott ott, a hol az az elv, hogy Magyarország legyen koldus, Magyarország I egyen szegény, mert akkor nem lesznek jogai, nem lesznek aspirácziói. Higyj ék meg nekem, t. képviselőház, hogy — habár kellő jogosultságomig volna rá, — engem ezúttal nem vezet pártszenvedély. Hosszú éveknek, sőt mondhatnám, a legutóbbi időknek szomorú tapasztalatai vezettek arra, hogy azt mondjam és azon meggyőződésemet fejezzem ki, hogy nagyobb veszély erre az országra ez az alkotmányos kormányzat, a mely most van, mint volt az abszolutizmus. Merész állításnak vehetik ezt. De állítsuk, t. képviselőház, e két helyzetet egymással szembe, és azután mondjunk bírálatot. Ha továbbra is megmarad a mostani kormányzat, ha ezen a csapáson haladunk, a nemzet erői nap-nap után hanyatlani fognak, a vezető »Erő« pedig époíy mértékben, mint a hogy a nemzet ereje fogy, hatalmasabb, ellenállhatatlanabb és követelőbb lesz. Es érezni fogja mindinkább, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) hogy nincsen szükség a nemzetre mint erőforrásra, mert az erőnek kűtforrását önmagában találja. Ha e mostani esapáson haladunk tovább, t. képviselőház, Magyarország népe az elpusztulás utján megyén előre, a honnan visszatérni, fájdalom, nem lehet; csak egyesek maradnak majd hatalmasok és nagyok, hogy kényelemben és hatalomban vezethessék ezt a nemzetet sírja felé. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha pedig, t. képviselőház, a másik helyzet áll elő, hogy e nemzet nem hunyászkodik meg, ha 16