Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-466

78 166. országos ülés 1899, j jnnins 22-én, csütörtökön. arra, hogy a 68. §-ban rejlő jogunk az elhomá lyosítástól megmentetett. Vájjon ki homályosította el? Talán mi homályosítottuk el? Még az isehli klauzulát se mi homályosítottuk el, hannem az osztrák törekvés, mely minden kormány vállán nyomasztó teherként nyugszik, s melytől nem tud szabadulni, mert akkor a hatalomtól is szabadulnia kell. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Polónyi Géza: S melyet Bánffy akczeptált! Barta Ödön: Ez az ő bííne, hogy akczeptálta, ebben a kérdésben egyetértünk mindannyian. Én feltétlenül elismerem, hogy btín, mindenki annak dekralálta, azzal szemben aki csinálta, s azzal szemben is, ki a klauzulát magáévá tette; és mégis azok közt a tárgyaló miniszterek közt van,ki ezt új vívmányként hozta ! (Mozgásbalfelől.) Kérem, igazságos és egyenlő mértékkel mérjenek. Ha az isehli klauzulát ismertem volna, abban a pillanatban tartottam volna törvénysértésnek, a mely pillanatban ezt önök tették. De visszatérek oda, a honnan kiindultam; azért kellett megvédeni azt a jogot azelhomályosítástól, mert az osztrák törvényben a 68. §-ban rejlő garanezia nem volt benne, azt kifelejtették; valószínűleg nem tudatlanságból, mert tudomásom szerint az osztrákok tudatlansága akkor sem állott azon a fokon, hogy a tárgyalások közben a magyar államférfiak járatlanságát bőven és minden irányban ki nem zsákmányolták volna. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Én ebben a kérdésben hivatkozhatnék az igen tisztelt miniszterelnök úr iménti beszédére, a melyben maga is konczedálja, hogy azon egyezményekre nézve is, a melyek a vámszövetség keretébe tartoznak, és az előtt is nagy rés ziben rendeletekkel és adminisztratív úton, életbeléptetési intézkedésekkel hajtattak végre, jogos a kívánalom, hogy ezek előterjesztessenek. Messzebb mehetek, s merem azt mondani, hogy míg e gazdasági élet egész komplexumát együtt nem látjuk, míg nem látjuk azt, hogy mi történik azon összes kérdésekkel, melyekre vonatkozó törvényhozási intézkedés Ausztriától nem várható, — mert ott alkotmányosság nincs, — addig ezt a javaslatot elbírálni gazdasági és politikai szempontok nyugodt egybevetésével, egymás javára tett kompromiszumos engedmények mellett nem lehet és nem szabad. Mert pártszempontból a kormányon levő párt mindig abban a helyzetben van, hogy akezeptál valamit a bizalom alapján; de az ellenzéknek semmiféle bizalom, legkevésbbé személy iránti bizalom alapján semmit sem nem szabad, se nem lehet akezeptálnia és nem is fog akczeptálni. így áll ez, t. képviselőház, a parlamentarizmus szigorú követelményei szerint, és bárki, — legyen bár oly intakt férfiú, mint Széll Kálmán, akinek politikai jellemében és megbízhatóságában mindenki megnyugszik, — követel ilyesmit, ennek teljesítése súlyos hiba és pedig a bizalom kérdésének szempontjából époly hiba, mint ha az ellenzék akármely kormány iránti bizalmából lemondana az ellenérzés jogáról, a mely nemcsak joga, hanem kötelessége is. (Helyeslés a szélső baloldalon) Nem én mondom, hanem Deák Ferencz, a ki at. miniszterelnök úr előtt is irányadó politikus volt, azt mondta, hogy midőn arról van szó, hogy a végre, hajtó hatalom a fennálló törvényt megtartsa, akkor opportunusnak lenni nem lehet, nem szabad, mert a jogilag változhatatlan törvényt meg kell tartani. És én, t. képviselőház, melyik törvénynek végrehajtásánál akarom ezt a szoros magyarázatot? Annak a törvénynek magyarázatában és végrehajtásánál, a melyet az igen tisztelt miniszterelnök űr álláspontjának jellemzésére bibliának nevezett. A biblia magyarázatát nem akarom én Ausztriára bízui és azt kérdem, hogy vájjon Ausztria azokban a rendeletekben, a melyeket ki fog bocsátani, ép olyan bibliának tartja-e az 1867 : XII. törvényezikket, és a mi törvényeinket, mint a hogy mi tartjuk ? Nem^fogok határozati javaslatot benyújtani, t. képviselőház, tartózkodni fogok attól is, hogy szavazásra bocsájtható alakba nyújtsak be indítványt, de tisztelettel jelzem, hogy ez a törvényjavaslat, melynek — bár nem ilyen alakban, — megalkotását az ország négy esztendő óta a legkínosabb vergődéssel, a legkínosabb bizonytalanságban vírta, ha ez megalkottatik — a nélkül, hogy tiszta világosságot adna mindazoknak, a kik kételkednek, hogy van világosság, — akkor ne méltóztassanak azt mondani, hogy itt a valódi parlamentarizmus uralkodik, hogy itt világos dolgokat tárgyalnak, hanem méltóztassanak azt mondani, hogy elfecséreltük az időt, hogy nincs idő évek óta, hogy a javaslat minden részével megbarátkozzunk, nincs idő, hogy az avval összefüggő összes kérdéseket egész terjedelmükben, minden részletében megbíráljuk, hanem el kell fogadni azt, úgy mint van, a bizalom alapján, hogy . . mehessünk fürdőre! Én azt a javaslatot összhasonlíthatom egy létező törvényünkkel, illetőleg egy oly eljárásunkkal, a mely ehhez hasonlót tárgyal. Ez az eljárásunk a kiskorúság meghoszabításával foglalkozik. Vannak bizonyos esetek, a melyekben a kiskorúság meghosszabítható, és ott is hasonló jellegű kérdésről van szó: az egyéni szabadságról. Itt az egyének összeségének, az államnak és az állampolgárok összességének, egy országnak szabadságáról, önrendelkezési jogáról van szó, a mely minden emberrel vele született, és a melyhez való élő jogát nem kell nagy küzdelmek árán fentartani, mert ezeknek elkobzása sok vérbe kerül. Most ennek a gazdasági és politikai kiskorúságnak meghosszabbításáról van szó, melyben Ausztria gazdasági és politikai ftíg-