Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.
Ülésnapok - 1896-469
160 469. országos Ülés 1899. junius 26-&n, hétfőn. Széll Kálmán miniszterelnök 8 . Egy kérdésre nézve. Bárta Ödön: Nem akarok ezen kérdés elől kitérni, mert, ha a vita nem is folyt nagy mederben, de azon mederbeu le kellett folynia, hogy a közjogi kérdésben érzett szubtilitásunk minden tekintetben kidomborodjék. Nekem csak egynéhány megjegyzésem van. Az első az, hogy az igen tisztelt miniszterelnök úi összetévesztette a kérdést s ebből még most sem vagyunk tisztázott helyzetben, mert tévesen felfogott kérdéssel szemben csak téves válasz állhat. Én most is azt kérdeztem és a bizottságban is, hogy igaz-e a jmiktim kérdésében az, a mit híresztelnek, hogy tudniillik a fogyasztási adó átutal abból eredő, ránk hárulható előnyök, Ausztriában attól vannak függővé téve, vájjon felemeljük-e a quótát? Én legutóbbi beszédemben a kérdés lényegét ugyanígy, esetleg más szóval tettem fel; azt kérdeztem, van-e junktim e javaslat rendelkezései és fogyasztási adók átutalásából ránk hárulható kedvezmények közt. A kérdés lényegét teljesen azonosnak tartom; mert a junktim tekintetében sohasem kérdezősködtünk mi arról, hogy valamelyik törvényben lesz-e a junktim, vagy sem, hanem a felett aggodalmaskodtunk egész jogosan, hogy ezek a jó testvéreink, a kik kitalálták velünk szemben a Vorder junctimot, és a Nach junktimot, kifogják találni a módját mindenféle csűrés-csavarásnaak, a mely oda vergál, hogy a kedvezményeket, a melyek a BáuffyBadeni egyezményben, a mint méltóztatnak állítani, bennfoglaltattak, tőlünk valami úton-módon, legalább ideig-óráig elcsikarhassák. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Hiszen ennek tulajdoníthatjuk, egyébnek nem, ezt a három vagy négy év óta húzódó tárgyalást is. Ez alatt azt az előnyt, a mi a fogyasztási adók átutalási rendszerében rájuk nézve betmfoglaltatik, addig legalább biztosítják, és ezt mondják: »jobb ha később csikarják ki a kezünkből, mint előbb.« A junktim tekintetében most is azon az állásponton állok, hogy attól tartok, hogy igenis, a fogyasztási adók átutalásában eddig fennállott rakonczátlan visszaélésnek a további kihasználását igyekezni fognak maguknak biztosítani azáltal, hogy a quótakérdéssel összekötik; azt mondják: »ha már kiragadják kezünkből ezt az előnyt, a melyet eddig bírtunk, akkor emeljük a quótát«. Ez volt a kérdés a pénzügyi bizottságban, ez a kérdés fennáll ma is; a t. miniszterelnök úr csak egy irányban tett megnyugtató kijelentést és ezt tudomásul veszem, hogy tudniillik ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése esetén az abban foglalt rendelkezések egyidejűleg fognak életbelépni a fogyasztási adók átutalására vonatkozólag még ezután tárgyalandó törvényben foglalt rendelkezésekkel. De ennek a junktimnak a kérdését, vájjon a fogyasztási adó átutalásában rejlő előnyöket élvezni fogjuk-e a nélkül, hogy a quóta felemeltessék, a miniszterelnök úr nem volt szives megoldani, hihetőleg azért, mert a quóta kérdése nincs napirenden, vagy kellemetlenül zavarná a t. miniszterelnök úr által teremtett nyugalmat! Én azonban feltettem a kérdést, tettem azért, mert a két kérdés egymással Összefügg. Én az ezen törvényben és a junktimban rejlő kedvezményről beszélek; már pedig az nem kedvezmény, ha a fogyasztási adók átutalásánál a fennállott rablás megszűnt és ezzel szemben a quótát felemeljük. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Kénytelen vagyok saját reputáczióm megvédése végett tisztelettel figyelmébe ajánlani a t. miniszterelnök úrnak, hogy a mikor beszédem folyamán a fogyasztási adók kérdésével foglalkozva a fogyasztási adó restitucziójáról beszéltem, az csak lapsus linguae volt; ez az egy lapsus fordult elő a beszédemben. Széll Kálmán miniszterelnök: Ezt nem is reveláltam! Barta Ödön: A restituczió kérdését és az átutalás kérdését nagyon meg tudom különböztetni. És ezért, mert erről akkor volt szó és mert a t. miniszter úr reflektált erre a lapsusra, bátor vagyok tudomására hozni úgy a t. miniszterelnök úrnak, mint a t. háznak, hogy már akkor, a mikor beszéltem, szemem előtt lebegett nemcsak a megkülönböztetése ennek a kérdésnek, hanem az az álláspont is, a melyet a t. miniszterelnök úr 1878. február 4-én ebben a kérdésben itt a házban elfoglalni méltóztatott. Ebben a nyilatkozatában a t. miniszterelnök úr egészen azon nézetben volt, a melyben mi vagyunk ma és voltunk mindig. Tudniillik azt mondotta: »Én, t. ház, kéthárom milliónál többre reális számítással nem tehetem a fogyasztási adónál való károsodásunkat a restituezión kivűí«. Ezt 1878-ban méltóztatott a miniszterelnök úrnak mondani. Az igen tisztelt miniszterelnök úr azóta változatlanul tagja és oszlopos tagja volt annak a pártnak, a mely már 1878-ban két-három millióra tette károsodásunkat, és azóta állandóan fentartotta ezt a fogyasztási adókezelési rendszert. Hát én tudtam, t. képviselőház, hogy mi a különbség a fogyasztási adók átutalása és a restituczió közt, és tudtam azt is, hogy a miniszterelnök úr számítása szerint 1878 óta máig ezen a czímen 60 milliót raboltak tőlünk. Dicsőség érette az azóta is folyton uralkodó párt intéző férfiainak! (Úgy van! Úgy van! a szélső bololdalon.) T. képviselőház! Még egy megjegyzésre kivánok reflektálni, a mely szintén a múlt ülésben hangzott fel, és ez vonatkozik arra a színvakságra, a melyben mi állítólag szenvedünk,
