Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-449

449. országos ttlés 1899. április 27-én, csütörtökén. alatt; és hogy mégis a végleges paktumba csak is a 169. és 170,, vagyis a mostani Í70. és 171. § ok kerültek bele, úgy történt, hogy a néppártnak nem lévén épen keze ügyében a törvényjavaslat, nem vizsgálhatta külön, hogy van-e még kifogásolni való, hanem azt hitte, hogy abban a két szakaszban minden sérelme össze van foglalva. De hiszen a ki azon 3. §-nak 9. pontját és a 10-iknek a 9-ikre vonatkozó tételét elolvasta, prima vista láthatja, hogy azok a legszervessebb összefüggésben vannak a 170. és 171. §-okkal; tehát a ki ezeket ellenzi, az azokat se fogadhatja el. De az sem áll, a mit az igazságügyi bizottságban hallottam, hogy tudniillik mivel csak a 170. és 171. §-ok vannak benne a békepontozatokban, azért azon 3. §<nak 9. és 10. pontjain már változtatni nem lehet. Mert ha mi ilyen kérelemmel járulunk a t. képviselőházhoz és kérelmünket itt is, ott is elfogadják, akkor volenti non fit injuria, sérelem a pactumon nem esik. Lássuk ezek után, t. ház, az úgy nevezett kauczel-paragrafusoknak, vagy szószék-szakaszoknak először történetét, azután a mi kanczelparagrafusaink tartalmát és czélzatát. A »szószék-szakaszok«-nak története viszszanyúlik, t. ház, a kereszténységnek nem első századaira, hanem első éveire. Az első »KanzelParagraph«-ot 1866. év előtt, vagyis a 33. évben Krisztus után és pedig a jeruzsálemi izraelita synedrion hozta. (Mozgás a haloldalon.) Elfogták az apostolokat és börtönbe vetették őket, mert hát nagyon élénken és hangosan hirdették a Krisztus feltámadását, a mi nagyon feszélyezte azokat a farizeusokat, írástudókat és a nép véneit, összeültek tehát és mint a Szentírás mondja: (olvassa): »tanakodnak vala egymás közt, mondván: mit cselekedjünk ezen emberekkel ?« A tanácsban csakhamar meghozták a végzést, a mely így hangzott (olvassa): »Hogy tanításuk tovább ne terjedjen a nép között, fecsegessük meg őket, hogy többé e névben, — tudniillik Krisztus-nevében, — egy embernek se szóljanak.* És rögtön ki is hirdették ezen »Kanzel-Paragraphot«, mert mint az irás mondja (olvassa): »Behiván őket, megparancsolták, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak Jézus nevében.* De hát az apostolok, t. ház, fittyet hánytak ezen nagyságos, "vagy escellencziás, vagy nem tudom miféle testületnek, és tovább prédikáltak, mint a hogy azt az Űr megNagyta nekik, vagyis vétettek a »Kanzel Paragraph« ellen (Ügy van! Űgy van! a baloldalon.) Mivel pedig az apostolok szegények voltak, és nem hajthatták volna rajtuk végre a bírságot, mint az e modern világban, bizonyos országban, még bizonyos apát urakkal szemben is történni szokott, tehát, t. ház, brevi manu bántak el velük : megvesszőzték őket és újra kiadták a »Kanzel-Paragraph«-ot, megNagyván nekik, »hogy teljességgel ue szóljanak Jézus nevében.« Csak egy okos ember találkozott közöttük, és ez Gramaliel vala, a ki felállt a synedrionban és ezt mondta társainak (olvassa): »Ne törődjetek ez emberekkel és Nagyjatok békét nekik; ne láttassatok Isten ellen tusakodni. És ők beleegyezettek*, és csend lőn és békesség . . . Kálmán Károly: Lesz-e itt egy okos ember? (Élénk derültség.) Molnár János: Az okos emberek, úgy látszik, kihaltak G-amaliellel, mert csak néhány évtized múlt el s máris megjelent a »KanzelParagraph«, és pedig a roppant római birodalomnak akkor még szilárd és erős talaján. Mivel a polytheizmus Rómában nemcsak államvallás, de az államszeivezet, az államgépezet egyik kereke, egyik alkateleme is volt, azért az a türelmes Róma, a mely a germánoknak, a pannonoknak, a galloknak, a spanyoloknak, szóval a legyőzött, leigázott, vagy meghódolt pogány nemzeteknek isteneit szives készséggel helyezte el Kapitoliumában, a saját istenei mellé, semmikép sem tűrhette, hogy valamely nép más Istent hirdessen, mint az ő pogány isteneit. A keresztényeket tehát áilamveszélyeseknek jelentette ki, éskimondottaa második »Kan2el-Paragraph«-ot, a melynél fogva a keresztények Istenét senki ismerni, hirdetni és vallani ne merje! Millió és millió vértanúnak Róma czirkuszaiban kiontott vére törölte el ezt a »Kanzel-Paragraph«-ot, és állította helyébe azt a másik paragrafust, a mely így hangzott: A keresztények Istenét senki káromolni ne merje! Mert hát, t. ház, a kereszténység magas ideája és népeket átalakító és fentartó elvei korlátokat nem tűrnek, és nem egy paragrafus, de a gúlák és piramisoknak súlya se birja eltemetni azokat. (Úgy van! Ugy van! balfelöl.) Aztán megint egy nagyot fordult a világ, és újra megjelent a »Kanzel-Paragraph«, és pedig franezia földön a nyaktiló alakjában, a mely száz és ezer hithű papnak némította el ajakát csak azért, mert azok nem akarták a Krisztus igéjét úgy hirdetni, a mint a konventnek, a kormánynak tetszett, hanem a mint az neki nem tetszett. Nálunk is volt már Kanzel-Paragraph, t. képviselőház, és pedig ép 50 esztendővel ezelőtt, — most üljük félszázados jubileumát. — Csak két fejezetet olvasok fel belőle (olvassa): »1848. Julius 12-én — Haynau és Jellasics korában,— alig pár óra alatt a haditörvényszék együtt ült s Mansbarthot, a 27 éves csákberényí plébánost