Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-458

226 458. országos ülés 1899. májas 15-én, hétfőn. tiszta, világos, félremagyarázást nem tűrő kijelen­tése a törvénynek, de a helyes értelmezés is, mely a törvény szövegéből következik, kizárja annak lehetőségét, hogy az az interpretáczió, melyet t. képviselőtársam tett, melynek alapján módosítványát ő benyújtotta, a ház által elfogad­ható legyen. A mi Kossuth Ferencz t. képviselőtársam felszólalását illeti, lehetetlen, hogy arra egy sze­rény megjegyzést ne tegyek. A t. képviselő úr azon módosításokkal szemben, melyek a háznak javasoltatnak, aggodalmának adott kifejezést a kisebbség ellenállási ereje tekintetében. Az én t. képviselőtársam, épúgy, mint az ő tiszteletre­méltó társai, midőn a bizottságokban a paktum ezen része tárgyaltatott, ily aggodalmaknak ki­fejezést nem adtak, pedig jelentékeny, sőt első­rangú részt vettek a házszabályok ezen módosí­tásának megállapításában, a nélkííl, hogy akkor azt találták volna, hogy ezen módosítások a par­lamentarizmus elveivel és a közszabadsággal ellenkeznek. De ha az én t. képviselőtársam nemcsak általánosságban szólott volna, hanem összefüggésbe hozta volna kijelentéseit a módosí­tandó szakaszok egyes rendelkezéseivel, akkor meg tudtam volna találni azt a nexust, a mely ellen védekezni tudtam volna. De az általános kijelentések egészen más lapra tartoznak, mint azon aggodalmak, melyek a házszabályok ren­delkezéseivel Összefüggésbe hozhatók. Általános aggodalmak minden alkalommal felmerülhetnek, és általános kijelentésekben azokat kifejezésre juttathatják, de szükséges lenne mégis, hogy ezek legalább is összefüggésbe hozassanak azon módosí­tások kai, melyek itt javasoltatnak, ezt pedig én a t. képviselőtársam részéről nem hallottam. Én nagyon melegen óhajtom, hogyha egy­szer megtörténtek a megállapodások a házszabá­lyok szakaszainak módosításaira nézve a nélkül, hogy ezen megállapodások ellen bármely meg­nyilatkozásában is a parlamenti pártok életének ily aggodalmak kifejezésre jutottak volna, ne bolygassuk ezeket a dolgokat, mert az valóban nem válik javára azon minden körülmények közt óhajtott paczifikus eljárásnak, hogy ott, hol meg­egyeztünk, a kérdésekben ez a megegyezés fel­bontható ne legyen. Én tekintettel azon szem­pontokra, melyeket bátor voltam felemlíteni, s melyek közt elsősorban foglal helyet a pártok megállapodása, ismételve ajánlom a t. háznak a javasolt módosítások általánosságban való elfoga­dását. (Helyeslés a jobboldalán.) Kossuth Ferencz: Személyes kérdésben kivánok felszólalni! Elnök: Kossuth Ferencz képviselő úr szemé­lyes kérdésben kivan felszólalni! Kossuth Ferencz: Én általánosságban szólottam arról, hogy minden oly intézkedés, a mely a kisebbségnek védekezési jogát csök­kenti, a védekezés lehetőségének megszorítását képezi; ez természetes, sőt axióma, mert ugyan­azon eszmének más szavakkal való kifejezése; már pedig senkisem fogja tagadhatni, hogy a tervezett házszabálymódosítások bizonyos mérték­ben csökkentik a kisebbségnek védekezési jogát, és ebből kifolyólag védekezési lehetőségét is. {Igaz! Ügy van! a szélső haloldalon.) Általáros elvi kijelentésem tehát teljesen fennáll; az én igen tisztelt barátom, az előadó úr pedig meg­találta volna a nexust kijelentéseim és a javasolt házszabálymódosítások közt, ha megemlékezett volna arró', hogy a javaslat tényleg jogmeg­szorítást tartalmaz; pedig ezt ő is jól tudja, mert eleget küzdött ő is a békekonferenczián az ellen, hogy a házszabálymódosítások a kisebbség védekezési jogát megszorítsák, és az ő érdeme is, hogy a javasolt szakaszok sokkal kisebb mér­tékben szorítják ezt meg, mint a hogy ez az akkori kormány által tervezve volt. A t. előadó úrnak köszönettel tartozik az ország azért, hogy ő is hathatósan segédkezett abban, hogy az ak­kori kormány nagyon elítélendő szándéka nem valósulhatott meg, de a t. előadó úr jói tudja, hogy az ellenzék csak is, mint más vívmányok árát fogadta el, azt, hogy egész erejével ne álljon ellent a házszabályok megszorításának. A mi a függetlenségi párt állásfoglalását illeti, jól tudja a t. előadó úr, hogy a függet­lenségi párt a legnagyobb erővel küzdött a béke­bizottságban a módosítások ellen; a párt elismeri, hogy a pártközi békekötésnek egyik feltétele az, hogy a békekötésben foglalt feltételek mind érvényesüljenek a házban. Ennek a feltételnek eleget tesz a párt, midőn egy rövid kijelentéssel jelzi csak álláspontját elvei szempontjából, me­lyekhez ragaszkodni kötelessége és eltökélt szán­déka. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Ily módon a tanácskozás be lévén fejezve, következik a határozathozatal. A kérdés az lesz, elfogadja-e a ház a bizottság jelentését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, szemben Madarász József képviselő úr beadott ellenindítványávaí ? Kérem tehát azon képviselő urakat, a kik a bizottság jelentését általánosságban elfogadják, szíveskedjenek fel­állani. (Megtörténik.) A ház a bizottság jelentését általánosság­ban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta, és Madarász József képviselő úr ellenindítványát mellőzte. Következik mosta részletes tárgyalás. Kérem olvasni a bizottság jelentését. Molnár Antal jegyző (olvassa) : A jelenlegi házszabályok 121. §-a után a következő új szakasz jön: »Az állandó és szakbizottságok elnökei köte-

Next

/
Thumbnails
Contents