Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-453

152 458. országos Ölés 1899. májas 2-án, kedden. Nehogy tehát egyrészt félreértés hozzáférkőzhessék, másrészt, miután pártközi egyezményről van szó, a magam részéről, habár ilyen természetű aggodalmaim vannak, még ezeknek az indítványba foglalásával sem akarnék hozzájárulni ahhoz, hogy meglazítottam egy követ, a mely a munka teljes befejezéséhez vezet. Azért én a magam részéről, ha ilyen indítvány tétetnék, szívesen támogatnám, másrészről azonban, bár nem teszek ilyen indítványt, ha hasonló indítvány tétetnék, azt elfogadom. Ezeket tartottam szükségesnek elmondani s a szakaszt úgy, a mint a van elfogadni. Nyegre László jegyző: Komlóssy Ferencz Visontai Soma: T. ház! Elnök (csenget): Visontai Soma képviselő úr fel volt szólítva, de nem volt jelen. Most Komlósy Ferencz képviselő úron van a sor, mint a ki a feliratkozás szerint utána következett. Komlóssy Ferencz: T. ház! Nem siettem a felszólalással azért, mert meg voltam győződve arról, hogy e kérdésben nálam sokkal kompetensebb egyének fognak felszólalni, a kiknek a szava e kérdésben sokkal nagyobb súlylyal bírhat ; mert ha mindig csak papképviselők szólalnak fel, ez úgy tűnhetnék fel, hogy mi e dolgokban Cicero pro domo beszélünk. De kötelességem mégis felszólalni a kérdésben, annyival inkább, mert Pulszky Ágost t. képviselőtársamnak múltkori beszéde engem csakugyan gondolkozóba ejtett, és az a felfogás, a melyből ő kiindult, engem arra a kijelentésre késztet, hogy az 8 felfogása, úgy látszik, teljesen megegyezik azoknak felfogásával, a kik a szakaszokat szerkesztettek, a mely felfogás abban kulminál, hogy a katholikus egyház a politikába egyáltalában ne avatkozzék, hogy a papok politikával ne foglalkozzanak. De hogy félre ne értessem, — mert igen sokszor szeretnek engem félreérteni, — kijelentem, hogy én semmi olyan felfogásnak, mely az egyháznak a világi ügyben akárf közvetlenül, akár csak közvetve jogi batálylyal fölényt akarna biztosítani, nem hódolok. Viszont nem zárkózom el az elől, hogy az egyháznak igenis jogában van belenyúlni, erkölcsi felfogását érvényesíteni minden ügyre vonatkozólag. Ez a felfogás az, mely engemet működésemben irányít, mert a kereszténység megszűnnék kereszténység lenni, hogyha az ő befolyását minden téren az emberi életnek nemesítésére, tökéletesítésére nem irányítaná. És ebben már nemcsak mint katholikus pap, de mint keresztény ember sem engedhetek semmit sem. A mi pedig ezen sérelmes paragrafusokat illeti, az azokban rejlő felfogást magamévá nem tehetem, nem tehetem pedig magamévá azért, mert nekem, mint papnak az egyház is irányt szab. A 60-as évek Syllabusa világosan megjelöli azt az álláspontot, a melyet elfoglalnunk kell, mely szerint tudniillik az egyháznak a politikába, az állami ügyekbe igenis beleszólása van; de továbbá XIII. Leó pápa eucziklikája is: »De civitatum constitutione christiana«, ha nem is dönti el autoritative, de megszabja az állam és egyház közti viszonyt, mindamellett azonban arra az alkotmányos felfogásra serkenti a híveket, hogy az alkotmányos küzdelmekben mindenkor részt vegyenek. Én nem is tudom, mi felel meg inkább az államot saját terén megillető szuverenitásnak, az-e, ha például mint Olaszországban, az egyház kénytelen utasítást adni a papságnak és hiveinek, hogy a politikától egészen távol tartsák magukat, vagy pedig az, ha annak a felfogásnak hódolnak, mely az egyház felfogása szerint is szabályszerű, hogy tudniillik a becsületes alkotmányos küzdelmekben mindenkor részt vegyen. Tessék ezt jól megfontolni, hogy talán mégis jobb, ha ily viszonyok vannak ma Magyarországon, mintha Magyarország szegény Olaszország sorsára jutna egyházi tekintetben. És, t, képviselőház, tessék jól megfontolni, hogy a katholikus klérus akkor volt a leghazafiasabb, mikor összes polgári jogai gyakorlatának feltétlen ura volt. A mi most már magát a sérelmes paragrafust illeti, erre nézve kijelentem, hogy ennek a szakasznak bizonyos tekintetben és mértékig lehetne jogosultsága. Magam sem kívánom azt, hogy papjaink fakcziozus módon folyjanak be a választásokba. Ez a biró részéről sem illő dolog. Csakhogy itt nem arról van szó, hogy ilyesmi ne történjék; hanem — mi tagadás benne, — egyenesen arról, hogy az egyház egyáltalán ne politizáljon még saját belügyeiben sem. Ilyes valamihez, a miben már dogmatikus jellegű sérelem is rejlik, semmi körülmények közt hozzá nem járulhatok. Mert tessék jól megfontolni, hogy az egyháznak hivatása nem az, hogy csak ideigóráig tartó múló dolgokat vigyen véghez, a melyek csak ephemer jelleggel bírnak, hanem oda kell hatni, hogy az emberek egész életére behatással bírjon. Az egyház nem elégedhetik meg azzal, hogy hivei a kereszténység magasztos eszméit csak a templomban vegyék tudomásul és a templomból kijőve, úgyszólván lerázzák azokat magukról. Tessék figyelembe venni, hogy a keresztény-katholikus felfogás szerint Krisztus egyúttal jogi legiszlator i« volt, törvényeket hozott, ezek védelme a papokra tartozik elsősorban: az egyház feladata, hogy e törvények oltalmára és védelmére működjék közre a templomban és mindenütt és mindenképen. Ha már most a szószék-paragrafust viszonyítva a választás érvényességéhez, mérlegelem, még több az aggodalmam. Ha a szószék-paragrafus magában véve is sérelmes, t. ház, még inkább kell, hogy az legyen, mikor azt akarják