Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-438

438, országos ülés 1899. április 10-én, hétfőn. 399 ma sincs arra költség, hogy a szükséges szekrényeket felállíthassák. De ha csakugyan helyes fejlődésre akarjuk vezetni a múzeumot, akkor itt fösvénykedni nem szabad. Nem akarom részletezni az indokokat, mert a ház türelmével visszaélni nem kívánok, de szükséges, hogy hangsúlyozzam, hogy csak akkor lesz a múzeum kulturális czélja elérhető, ha minden egyes kiállított tárgyhoz annak tudományos jelentőségét tartalmazó jelzést alkalmazunk, mert a múzeum mai állapota mellett minden okulás néíkííí jöhet ki onnan az, a ki oda bement, mert még tudományosan képzett ember sem művelheti ott magát a tudományok terén. Most e kérdésekkel nem kívánok tovább foglalkozni, hanem áttérek a másik akadályra, a mely abban rejlik, hogy a mi múzeumi alkalmazottaink nem részesülnek kellő fizetésben. Pedig a múzeumnál alkalmazott tisztviselő feladata nem az, hogy egyszerűen a kezelési hivatalnokok színvonalára szálljon le, mert oda csakis oly tudományosan képzett emberek meghívása kívánatos, a kik az illető tudományág művelésére tehetséggel és idővel rendelkeznek. Ma azonban úgy vagyunk, hogy a múzeumnál levő alkalmazottak díjazása a számtisztek és más ilyen kezelési személyzet díjazásával van úgyszólván egy fokon. Nem akarok én azon állami alkalmazottaknak semmit se levonni az ő munkakörükből, sem tekintélyükből; de engedelmet kérek, meg kell azt gondolni, hogy miféle qualifikácziót követelünk itt, és miféle qualifikácziót ott. Itt nem elég az, hogy az egyetem elvégzése van kikötve, hanem specziális tudományokban is jártasnak kell lenni az illetőnek, és csak olyanokat lehet alkalmazni, a kiknél remény van, hogy annak a tudományszaknak színvonalát feljebb fogják emelni, és méltóztassék elhinni, hogy még így is meglepő, hogy mindig akadtak olyan alkalmazottak, a kik azt a feladatot, ha nem is teljes egészében, de részben megoldani képesek voltak. Ha más külföldi múzeumokkal hasonlítjuk össze a mienket, — itt van a kezemben a külföldi statisztika, — például ha megnézzük, hogy a British múzeumnál mikép vannak díjazva a tisztviselők, azt találjuk, hogy a mieink díjazása azokéhoz képest csak egyharmada. De azt sem lehet mondani, hogy ott drágább volna az élet; ki tudnám mutatni azt, hogy nem drágább. Mi történik, hogyha egy fiatal ember nálunk elvégzi az egyetemet? Akármilyen pályára megy, képes magának némi exisztencziát teremteni, de ha bejön a múzeum tisztikarába, évekig nem képes előbbre menni. Egy memorandumot bizonyára ismer a mi niszter úr, a hol ki van mutatva, hogy van olyan tisztviselő, a ki húsz esztendeig egy állásban volt. És mikor ezektől kérünk alkotésokat^ ne mozdítsuk elő anyagi helyzetüket? A miniszter úr azonban ép ellenkező irányban ment, a mennyiben elvette tőlük ötödéves pótlékukat, a melyet eddig élveztek. Ha igaz az, hogy az ötödéves pótléknak az a feladata, hogy olyan helyen kell adni, a hol az előléptetés hátráltatva van, akkor bizonyosan megilletné ez a múzeum tisztviselőit még ebből a szempontból is. Vagy egyszerűen odáig megyünk, hogy a múzeumot fentartjuk csak azért, hogy mikor nincsen más dolgunk, elmenjünk oda szemeinket legeltetni, vagy pedig, hogy nemzeti czélt akarunk vele szolgálni, akkor szükséges, hogy az ott levő alkalmazottak a tudomány magas színvonalán álljanak, de ekkor meg kötelességünk, hogy érzékünk legyen a tudományos pályán levők anyagi szükségletei iránt is. Mindezeket elmondottam én a pénzügyi bizottságban is, sőt nagyobb részletességgel, és minthogy akkor nem volt kegyes a t. miniszter úr felszólalásomra megnyugtató választ adni, most hoztam fel ezeket ezen alkalmazottak érdekében, a kik különben is megérdemlik azt, de különösen a nemzeti kultúra érdekében. Tettem ezt azon reményben, hogy a miniszter úr legalább a jövőben kilátásba helyezi, hogy a mostani helyzeten segíteni fog. Méltóztassék elhinni, hogy ki tudnám mutatni, hogyha bizonyos emeléssel élnénk is, ez igen kevésbe kerülne, különösen, ha hozzászámítjuk az ötödéves pótlékot, a melyet jogosulatlanul vettek el tőlük. A t. miniszter úr kézmozdulataiból látom, hogy szívesen tenné ezt meg, de nincsen rá pénze. Én nagyon jói tudom, hogy minden óhajtás, minden kívánság, a mely kulturális érdekbe vág, azzal szokott szembetalálkozni, hogy nincsen pénz ; de bezzeg akkor, mikor olyan dolgokról van szó, a melyeknek semmi hasznát nem vehetjük, akkor van pénz; elmegyünk Krétába, de sőt még talán Khinába is könnyűszerrel. De minden olyan dolgot, a mely arra van hivatva, hogy a nemzetet megerősítse, megakadályozza a pénzhiány. Kiss Albert t. képviselőtársam nagyon helyesen mondta tegnapelőtt, hogy midőn kulturális dolgokról van sző, akkor pénznek lenni kell és inkább más kívánság ne legyen kielégítve. És méltóztassék elhinni, hogy ennek a nemzetnek csak akkor van jövője az európai nagy népcsaládok között, ha kultúrája emelkedik és megerősödik. Ha őseink máskép gondolkoztak volna arról, hogy kultúránkat fejleszszék, akkor ma bizonyára erősebb ellenállási képességgel bírnánk. T. ház! Szükségesnek tartottam mindezeket előadni. Azt hiszem, hogy a miniszter úr is méltatni fogja mindezeket.(Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Ha senki szólni nem kíván, mint-