Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-435

485. országos ülés 1899. Április 6-án, csütörtökön. 289 Bocsánatot kérek, ez talán miránk, a magyar iparos­osztályra épen nem áll, mert hiszen tudjuk, hogy a legnagyobb szocziális mozgalmak épen a meze­gazdasági munkások között ütötték fel fejüket. Azt is tudja továbbá mindenki, a ki ismeri a magyar iparos-osztályt, hogy a magyar iparos­osztály mindig konzervatív volt és nem azonos a németországi iparos-osztálylyal; a magyar iparos-osztálynak konszervativ szellemével és lángoló hazaszeretetével sohasem volt hajlama a szocziálizmusra. Egy másik megjegyzésére is vagyok bátor ezennel válaszolni és ez az, a mikor azt mondja, miután hazánk agrikulturális ország és mindig az is kell, hogy maradjon, épen természetes fekvésénél fogva stb. T. ház! Sajnálom, hogy én, a ki magamat szintén azok közé sorolom teljes mérvben, a kik az agrártörekvéseket istápolják, épen az agrár­törekvések szempontjából egészen ellenkező állás­pontra helyezkedem, mint igen tisztelt képviselő­társam. Épen az a sajnos dolog 1 , hogy mi agrár­állam vagyunk és a legveszedelmesebb jövendölés az. hogy nekünk annak is kell maradnunk. T. ház! Már többször adtam kifejezést annak, hogy a mezőgazdaság virágzását önkéntelenül előtérbe tolják az ipar és kereskedelem fejlő­dése és határozottan ki merem mondani, hogy az ipar és kereskedelem fejlesztése úgyszólván első óhaja kell, hogy legyen minden agrárius­nak. Nézetem szerint csak látszólagos az ellen­tét az agrár érdekek és az ipar és kereske­delem érdeke között, mert minden téren és vo­nalon az ipar és kereskedelem csak támogatja az agrár érdekeket. Ma már nincsen létjogosult­sága azon elfogult agrár felfogásnak, a midőn az utolsó gunyhóban, a legszegényebb lakásban is oly ipartermények követelnek befogadtatást és polgárjogot, a melyeket évtizedekkel ezelőtt csak palotákban láttunk. Azt hiszem, hogy ezen álta­lam felhozottak eléggé megezáfolják azt, a mit igen tisztelt képviselőtársam itt, mint nem helyesen felfogott agrár érdeket, előtérbe tolt. Mert az én meggyőződésem az, hogyha mi az ipartól és kereskedelemtől mintegy elvonjuk a támogatást, azzal az éltető levegőt zárjuk el a mezőgazda­ságtól és pezsgő vérkeringését csapoljuk le, ólom­lábakat adva a közgazdaságnak, a melylyel nem leszünk képesek versenyt futni az ipar és keres­kedelem terén nagy haladást mutató külföldi álla­mokkal. Épen azokat az előnyöket, a melyeket nekünk földrajzi fekvésünk, gabonatermelésre al­kalmas földminőségünk ad, kell kiaknázni, még pedig oly irányban, hogy azt a felesleget,' a melyet mi ma képesek vagyunk felmutatni és külföldre szállítani, azt itthon fogyaszszuk el. És ha ez bekövetkezik, ha nem adózunk jövedelmünk legnagyobb részével a külföld iparának és az KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXI. KÖTET. állam minden terményeinek kincsét nem dobjuk oda külföldi gyártermény éknek, hanem azon le­szünk, hogy Magyarország túlprodukezióját Ma­gyarországfejlődő ipara és kereskedelme fogyasz­szael és emészsze fel, akkor fog csak igazi felvirág­zásnak örvendeni hazánkban a mezőgazdaság, csak akkor leszünk képesek elérni azt, hogy azon kulturkövetelményeknek, a melyeket a jövő reánk ró, eleget is tudunk tenni. Erre nézve hivatkoz­hatom Németországra, a hol az utóbbi huszonöt év alatt a búzafogyasztás 700 perczenttel emel­kedett. Ezen egyszerű statisztikai adat mutatja meg azon intenzív közgazdasági munkásságot, a melyet Németország kifejt és ez mutatja meg, hogy mit képes tenni egy állam, hogyha az ipar és kereskedelmet teljes erejével támogatja és mi­csoda szolgálatot képes tenni ezáltal a mezőgaz­daságnak is. Nálunk Magyarországon az utóbbi huszonöt év óta a belfogyaztás csak 80 száza­lékkal emelkedett. Ez épen szignaturája a hely­zetnek, hogy nem igyekeztünk kihasználni az utolsó pár évtizedet arra, hogy iparunkat és keres­kedelmünket els'ísorban a mezőgazdaság leg­nagyobb hasznára és javára, másodsorban pedig finaneziális képességünk fokozására nem igye­keztünk emelni. T. ház! Ép azért nem szabad azoknak elzárkóz­niuk azon feltételektől, kik egyedül a mezőgazdaság emelését tíízik ki czéljukúl, hogy azt csak úgy érhetik el, ha nem zárkóznak el a jelenkor követelményei elől, és ha gondoskodnak arról, hogy Magyarország egy pár évtizeddel később iparállam is lehessen. (Helyeslés a baloldalon.) És épen ezen czélból nem szabad elzárkózni azon törekvések elöl, melyek intőén szólnak hozzánk, hogy Magyarországunk is piaozokat kell terem­tenie, az az lefoglalni, ha a jelenben nem is tudja felhasználni, de fel tudja majd 10—20 év múlva. Mert ha fel nem használjuk most a kínálkozó alkalmat, akkor egyszer és mindenkorra elvesz­tettük ipari és kereskedelmi pozicziónkat és senkise hitegesse magát azon feltevéssel, hogy azon következmények és terheket, melyeket már a jelen is, de a jövő föltétlenül az ország vál­laira nyom, tisztán mezőgazdasági állam elviselni képes. Tagadhatatlan, hogy elsősorban a mező­gazdaságot kell istápolnunk, hiszen annak én is híve vagyok, mert meggyőződésem, hogy virágzó mezőgazdaság talaján fejlődhetik és virágozhatik egészséges ipar és kereskedelem. (Helyeslés bal­felöl.) És el kell ismernie mindegyikünknek, hogy a múltban nagy mulasztások voltak a mező­gazdaság felvirágoztatása terén, mostoha gyer­meke volt ez mindig kormányzatunknak és itt az idő, hogy legnagyobb mérvben és legnagyobb erőmegfeszítéssel pótoljuk a mulasztásokat. Ta­gadhatatlan elismeréssel kell lennünk ezen tárcza jelenlegi vezetője iránt, ki már sok intézmény 37

Next

/
Thumbnails
Contents