Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-433

248 433. országos ülés 1899. márczlns 24-én, pénteken. százezrek meg milliók rovására. (Úgy van! Úgy vem! bal felől A zsidók!) A zsidó polgártársakról ezúttal nem beszélek, mert ezt a kérdést sokkal fontosabbnak tartom, hogysem ezt rövidesen elintézni lehessen. Majd megjön mindennek a maga ideje. Azonban a kisgazdán egyéb úton is segíteni kell, és pedig ajánlanám a t. szakminiszter úrnak a figyelmébe azt, hogy iparkodjék vidékek szerint nyers anyagokat feldolgozó gazdasági gyárak létesítésére törekedni. Ezúton egyrészt a termények értéke mindenesetre emelkedni fog, másrészt az illető vidékeken sok száz ember nemcsak nyáron, hanem télen is, midőn a gazdasági munkák szünetelnek, munkához fog juthatni; és végre harmadszor kellően kell oktatni a kisgazdát és ezáltal is segítségére kell lenni. Erről majd beszédem végén iparkodom körülményesen nyilatkozni. Azonban tekintettel arra, hogy beszédem elején hangsúlyoztam már, hogy nemzetgazdaságunk, illetve őstermelésünk bizonyos ágainak, mint például a magtermelésnek, hústermelésnek, nagy világversenynyel kell megküzdenie, czélBzerfinek látszik, a józan ész tanácsolja, hogy iparkodjunk oly gazdasági ágakat felkarolni, azok mívelését minél intenzivebbé tenni, mely ágakban versenyen kivííl állunk, vagy melyekben sikeresen vehetjük fel a versenyt. Itt bátor vagyok a t. miniszter úr figyelmét felhívni a földmívelés egy ágára, habár annak fejlődését azon néhány év alatt, a mióta e tárczát átvállalta, dicséretes buzgalommal emelte: a szőlészetet és borászatot értem. E tekintetben, mondhatom, mintegy versenyen kivííl állunk a kedvező éghajlati viszonyok következtében. A magyar haza oly szőlőt és bort képes termelni, a mély nemcsak kiállja a versenyt a világ többi produktumaival, hanem felül is múlja azokat. Emlékszem még fiatal koromból — szerettem akkoriban ezeket a dolgokat olvasni — egyes buzgó embereknek, néhai Korizmicsnek és Ranoldernek működésére, a kik mindent elkövettek, hogy a külföldön a magyar bort minél inkább terjeszszék. Emlékszem arra, hogy a magyar bor a külföldi kiállításokon mindig jutalmakat nyert. De a midőn azt kérdezték a kiállítótól, hogy hány ezer hektoliter áll rendelkezésére, kitűnt, hogy csupán egy pár hordó oly bora van eladó, mert ha több iá van belőle, azt magának tartja. Tudom azt is, hogy Korizmicstől londoni ügynöke azt kivánta, hogy minden évben egyforma bort kapjon, mert különben borainak nem lehet állandó piaezot szerezni ég azt megtartani, mert az illető' fogyasztó-piaezok, ha megszeretnek egy fajtájú bort, olyat szeretnének évről-évre élvezni. Akkori borkezelésünk, valamint a mostani mellett sem lehet várni azt, hogy a magyar bor állandó piaezokat hódítson és tartson meg. Miért? Mert e tekintetben nálunk a bortermelés igen primitív. Igen ajánlom a t. miniszter úr figyelmébe, hogy méltóztassék odahatni, hogy mint más országokban, különösen Francziaországban, a szőlőtermelő csak szőlőt termeljen és termését adja el az illető vidék pinczeszövetkezetének. így kellene Magyarországon is csinálni. Méltóztassék minden bortermelő vidéken, például a Balaton vidékén, Hegyalján, Ruszt vidékén, Pécsett egyegy bor-, illetve pinczeszövetkezetet, létesíteni. Ez összevásárolná a termelőktől a szőlőt és szakszerű, kezeléssel elérné azt, hogy az illető vidéknek volna fajbora; olyan bora, a melyből ezer és ezer hektolitert lehetne a piaezra hozni, és a mely fajnak minőségét évről-évre állandóan fönn lehetne tartani. Csak így lehet piaezot hódítani és azt megtartani. Itt említették jobbról Engeléket. (Edljult! Halljuk!) Különben is szándékoztam rájuk kitérni, mert e dologban sok panaszt hallottam. Úgy mondják, hogy borhamisító ez az Engel, a ki 15 millió forintot zsarolt össze borhamisításával, és a kit ezért elítéltek 200 forint pénzbüntetésre s néhány heti becsukásra. Hát őszintén szólva, én felakasztásra és egész vagyonának a szegények javára való elkobzására ítéltem volna, hogy így alaposan vége legyen a borhamisításnak. (Élénk helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Míg a borhamisításoknak alaposan elejét nem veszszük, addig a szőlőmívelésnek, illetve a bortermelésnek felvirágzását hiába várjuk, sőt ily körülmények között a bortermelő még tengődni is képtelen. Hiszen oda jutottunk már, hogy különösen a hegyvidékeken, hol a filloxera elpusztította a szőlőt, s az új szőlőtelepítés tetemes beruházást igényel, s a hol továbbá a mindenféle szőlőcsapások fellépése és állandó jellege folytán a mívelés felette költséges; az ily vidékek bortermelője a hamisítókkal a versenyt ki nem állhatja, mert 10—12 krajezárért nem adhatja mustját, a mely magának is többe van. A mennyire tájékozva vagyok, még a homokon okszerűen szőlőt termelő intelligens szőlőmívelő sem jöhet ki 10—12 krajezáros árakkal, holott a borhamisító, ha tetszik neki, három-négy forintért is odaadhatja hektoliterjét, és csak azért adja a viszonyokhoz képest 10—-15—20 forintért, hogy egyrészt fel ne tűnjék, másrészt, hogy minél többet nyerjen. (Mozgás és zaj. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!) Azért igen kérem a szakminiszter urat, hogy ismert erélye vei és buzgalmával, tárczája s a bortermelők iránti jóindulatával iparkodjék a borhamisításnak véget vetni és bortermelésünk jövedelmezőségét, aláhanyatlott jóhírét, tekintélyét ismét visszaállítani az által, hogy vidékenkint pinezeszö vetkezetek létesítésével a vidéki fajboroknak jó minőségben és