Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-433

433. országos ülés 1890. luárezius 21-én, pénteken. ^35 hullámtükre sokszor igen veszélyes örvényeket fedez. Erős akarata bizonyára keresztültör a Bzirtek és veszélyes örvények között s én szivemből óhajtom, hogy azt a munkásságot és azt a mély szántási műveletet, a melyet feladatául tíízött ki, mindnyájunknak örömére és hazánknak dicsőségére a legszebb eredményuyel folytathassa és fejezhesse be. (Élénk tetszés a jobboldalon.) T. ház! Kereskedelemügyi miniszterünk a magyar királyi államvasutak feladatait igen érdekesen ós szépen fejtette ki. Nem czélom a magyar királyi államvasutak költségvetésének keretében ezen feladatra részletesen reflektálni, sem fontos kérdéseket felhozni nem szándékozom. Csak egyszerűen rámutatok azon eredményre, a melyet a magyar államvasutak 36.900-ra meni! személyzetével elértünk. Ezen személyzet kitűnő hivatalnoki kara az országnak egy új honoráczior osztályát teremtette m^g, munkásosztálya pedig nemcsak lelkesült munkásságot, hanem lelkes hazafiságot is tanúsított nem egyszer. A magyar királyi államvasutak személyzetének tevékenységét és létszámát vizsgálva a költségvetés keretében, azt látom, hogy az 1297 egyénre számítható személyszaporításból 24 esik pénztári kezelőnői és egyáltalában kezelőnői állásokra, a kiknek száma ezzel 316-ra fog szaporodni. T. képviselőház! A hölgyeknek a magyar királyi államvasutaknál való alkalmazása elsősorban kegyeletre, némileg pedig takarékosságra vezethető viasza. Bizonyára az első alkalommal egy szegény özvegy nőt, vagy valamely államvasuti tisztviselőnek az árváját alkalmazták kisegítőkép, és miután látta az igazgatóság, hogy egész jól be tudják tölteni helyüket és észrevette, hogy általuk nagy megtakarítást is lehet eszközölni, mindinkább szaporította számukat. Ha csak a budapesti központi és nyugoti indóház személyzetét tekintjük, azt látjuk, hogy azok a kezelőnők, a kik a pénztárnál vannak alkalmazva, naponta ezerkétszáz, kétezer forintot szolgáltatnak be, a mi évente körülbelül 300.000 forintra tehető, de hogy ha ezeknek a helyzetét tekintjük, azt látjuk, hogy bár a kegyelet megvan, és jóindulattal is viseltetnek irántuk, a takarékosság szelleme épen reájuk van leginkább alkalmazva. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Ha pedig e költségvetést tekintjük, akkor is azt látjuk, hogy az a 24 állás, melyet nőkkel kivannak betölteni, egyenkint 360 forinttal, tehát havi 30 forint díjazással van felvéve. Ezen állások nem rendszeres, hanem csak kisegítő természetűek, és még az is, a ki tíz-tizenöt évig szolgál az államvasutaknál, az is ritkán viszi feljebb 40 forint havi fizetésnél és egyáltalában nem részesülnek azon méltányos előnyökben, a melyben akár a hivatalnoki kart, akár a szolgaszemélyzetet a megfelelő szolgálati idő után részesítik. A nők egyáltalában nem is tagjai a nyugdíjalapnak, mert, a mint említettem, állandó, rendszeres illetményekkel nem birnak. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezek után röviden csak az a kérésem a mélyen tisztelt miniszter úrhoz, hogy azt a kegyességet, a melyben az államvasutak igazgatósága ezen pénztári kezelőnőket és egyáltalában a kezelőnőket részesítette, neesak a kegyesség és méltányosság szempontjából tartsa meg irántuk továbbra is, hanem azon humánus elvből is indulva ki, hogy méltó a munkás az ő bérére, legalább megfelelő fizetésben és kedvezményekben részesítse a pénztári kezelőket és a kezelőnőket, még pedig úgy, hogy jövőjük bizonyos szolgálati idő után nyugdíj által is biztosítva legyen. Igen természetes, hogy bizonyos képesítési és szolgálati előfeltételek szükségesek ehhez és szükséges, hogy bizonyos létszám állapíttassék meg, nehogy úgy történjék, mint azt a kultuszminiszteri tárcza keretében látjuk, mert a tűltijmeges tódulás bizonyos pályára, proletárizmust von maga után. A másik kérdés, melyre, mélyen tisztelt ház, rá akarok térni, szintén aránylag nagyon csekély dolog, de azokat, kik a haza távolabb részén laknak, meglehetősen érdekli. Azt látom ugyanis a költségvetésben, hogy a százmillió forintra menő bevételek sorában 21,900.000 forintot tesz ki a személyszállításból várható jövedelem és 780.000 forint, tehát 20.000 forinttal több, mint a múlt évben, számíttatik a podgyászdíjból eredő bevételre. Ha azt a 100.000 forint többletet tekintem, a mely a személyszállítási díjból a költségvetésbe fel van véve, és a múlt évi 21,800.000 forint személyszállítási bevételt arányosan elosztom a podgyász 760.000 forintra menő bevételével, azt látom, hogy tulajdonképen csak 3500 forintra lehetett volna a podgyászbevételi többletet számítani, nem pedig még 17.500 forinttal többre, melyet a folyó év elején érvénybe lépett nagyobb podgyász-díjszabás eredményéül várnak. Én nem hivatkozom, mélyen tisztelt ház, azon elvre, melyet annak idejében a halhatatlan emlékű Baross Gábor miniszter megállapított, mely vasutaink forgalmában addig nem ismert lendületet idézett elő, mely korszakot alkotott az államvasutak történetében, midőn úgy a személyszállítás, mint a személyi podgyász-díjszabás tételeit a lehető legmérsékeltebbre szabta. Nincsen is kifogásom az ellen, hogy a személyszállítás díja a gyorsvonatoknál, az első osztályoknál felemeltessék, mert ott kétségtelenül olyanok utaznak, kik ezen nagyobb díjat is megfizetni képesek. Hunem hogy a podgyászdíjak oly magasra emeltessenek föl, azt hiszem, ez nem egyezik meg azzal az elvvel, azzal a nézettel, mely annak idején inaugurálva 30*