Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-432

431. országos ülés 18»». márczius 23-án, cstitSrtSkön. 221 egyik-másik kiadó, hogy az, a ki azt keresi, és talán az előaktákkal nem ismerős annyira, és a viszonyokat nem tanulmányozta mélyen, mégis felvilágosítást nyerjen, leí'-ja az előzményeket, sokszor a kormány intenczióit is érvényre juttatva. Érdekes, hogy épen egy ilyen, az állam felügyeletével megjelent kiadásban olvasom a következőket. Azt mondja ezen interpretáczió (olvassa): »A gyáriparnak megalkotása nagy nehézségbe ütközik épen a vámszövetség miatt.« Rámutat arra, hogy a gyári ipar már nagy tökélyre fejlődött Ausztriában, már nagyobb részben amortizált nagy tőkével rendelkezik, képzett munkásokkal bir és olcsó hitele van. És ugyancsak e törvény interpretáeziója végén azt mondja, szórói-szóra felolvasom (olvassa) : »Minthogy a leghatályosabb eszközt, a védvámot a szövetség miattt nem alkalmazhatjuk, azért kellett e törvényt megalkotni.« Természetes, t. ház, mindkét törvény, az 1881: XLI. és az 1890: XIII. törvény czikk ismét csak porhintés volt az emberek szemébe. Ipartestületek, megyék, mind felírtak és követelték, hogy az ipar terén tegyünk valamit, és akkor a kormány nem tudván más megoldást, a közvélemény elhallgatására ezen törvényeket alkotta meg. De hogy mi eredménynyel, arra nem kell bővebben kiterjeszkednem, megvannak reá ugyan a statisztikai adataim, de maga a t. miniszter úr tegnapi beszédében is elmondotta, hogy azoknak hatása úgyszólván semmi. De nemcsak a miniszter úr, hanem maga a budapesti kereskedelmi kamara legutóbbi jelentésében azt mondja, hogy: a nélkül, hogy a kedvezményt értéktelennek mondanók, állíthatjuk, hogy annak révén ipart teremteni, vagy fejleszteni egyáltalában nem lehet. Óhajtom ugyan magam is, hogy ez a törvény, mely ez év végén lejárt, meghosszabbíttassák, mert tényleg azon gyárakat, a melyek mezőgazdasági terményeiket maguk dolgozzák fel, és azokat, a melyek oly árúkat gyártanak, a melyek nemcsak Magyarországon, de Ausztriában is behozatalra szorulnak, minden irányban puszirozni kell, de ezzel az iparfejlesztést kimerítettnek nem tartom. Ha, t. ház, csakugyan az ipart fejleszteni akarjuk, nekünk a kisiparra is ki kell a figyelmünket terjeszteni. És itt méltóztassék megengedni, hogy egy oly dolgot hozzak fel, amelyet nem a magam tapasztalásából ismerek, hanem a melyről ma a terem közepén értesültem egy t. képviselőtársam részéről. És ez volna a központi erőátvitelnek minél szélesebb mértékben való kiterjesztése. Az illető t. képviselőtársam azt mondja, hogy Svájczban, Luzernben ez oly tökélyre van vive, hogy százakra menő iparos otthon használhatja a villamos erőt csekély díjért, a miáltal előmenetele biztosítva van. De törekednünk kell a népipar fejlesztésére is, annak az iparnak a fejlesztésére, a mely ha nem is azt dolgozza fel, a mit termel, de azt, a mit helyben kap meg. Ezáltal egy egész vidéknek lendületet lehet adni, és ezáltal is megizmosíthatjuk a kisipart. Hogy egyébre ne hivatkozzam, ott van a fa- és játékipar, a melyre már azért is súlyt kellene fektetni, mert erdőségeink mindenütt az ország határain lévén, ezáltal ott egy erő* magyar elemet is lehetne megteremteni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De ott van a kalotaszegi varrottas, a szepességi és bácskai vászon, a gyékényipar, a melyekre mind súlyt kell fektetni. Igaz, hogy tegnap a t. miniszter úr beszédében némileg elítélte a szövetkezeteket, midőn azt mondotta, hogy, gondolom, a létező 47 szövetkezet eddig nem vált be. És bár itt eszembe jut az, a mit gróf Károlyi Sándor t. képviselő úr a mai napon mondott, hogy a szövetkezetek elmozdításánál nem kell az államnak a közreműködése, csak a társadalom hasson közre, én mégis felhívom a t. miniszter urat arra, hogy ezen szövetkezeteket, és pedig úgy az értékesítő, mint a nyersanyagbeszerző szövetkezeteket, minden erejével és az állam minden hatalmával támogassa, anyagilag is iparkodjék előmozdítani. Példáink vannak erre, ott van például a beszterczei kaíapípar-szövetkezet, a melyről tatiuskodhatik az azon vidékről való t. képviselőtársam, a hol a szövetkezet szövetkezeti úton szerzi be a nemezanyagot, gyárilag készíti el a tombokat és úgy adja ki azokat egyeseknek, a kik azután azt feldolgozván, az értékesítő szövetkezetnek adják át. Ezáltal miiyen helyzetbe jutnak az illetők ? Először mindig van dolguk, másodszor nem kell olyan hitelre szorúlniok, mely őket megbénítja, és egyúttal azon ipar fellendülését elő nem mozdítja. T. ház! Eddig bizony mi az ipar fejlesztésére igen keveset fordítottunk, és a mit fordítottunk, abból a kisipar nem részesült semmiben sem. Hiszen csak a miniszteri jelentésből mit tanulunk? Azt, hogy a nagyipar kapta a dotáczió legnagyobb részét: 70.000 forint kölcsönt és 102.000 forint segélyt. T. képviselőház! Ismétlem és felhívom figyelmét az igen tisztelt miniszter úrnak, hogy én nem perhorreszlcálotn a nagy ipartámogatást, de egyúttal ki akarom terjeszteni e támogatást a kisiparra is. A nagy gyáripar terén külöseu arra hívom fel figyelmét, hogy igyekezzék azon gyárakat támogatni, melyeknek gyártmányaira magunk is Ausztriával együtt bevitelre szorulunk, mint például a vegyészeti, kaucsukgyártmányok és villamossági ipar. És főkép támogassa azokat a gyárakat, melyek a magyarországi jó nyersárúk feldolgozása által az árú kiválóságainál fogva biztos piaezot találnak. Ide tartozik az összes élelmek feldolgozása. És