Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-432

glg £8~> orwfcsos ílt^s 1899. márczlns 23-iii, csütörtökön. nékünk, másodszor pedig megkereshetem én annik a feleslegnek a legtermészetesebb piaczot itt benn a hazában és azt hiszem, hogy.ha választanunk kell, úgy mindenesetre arra a térre kell lépnem, hogy ezt a piaczot kell itt fejleszteni, hogy az a felesleg, mely a mezőgazdaság terén előáU, itt fogyasztassék el és azért én ellenkezőleg azon nézetben nagyok, hogy a legnagyobb vehemencziával, erőfeszítéssel kell nekünk e hazában úgy a kis-, mint a nagyipart és a kereskedelmet előmozdítanánk, mert épen ezen nagy akczióval teszszük a legnagyobb szolgálatot mezőgazdaságunknak, épen ez az akczió teszi képessé az országot arra, hogy a felesleget e hazában fogyaszthassa el. És, t. ház, ha arra gondolunk, hogy mikép a miniszter úr tegnap kifejtette, napnap után többet és többet követelnek tőlünk, az államtól, az államháztartástól, hogy azon követelményeknek megfelelhessen, a melyet a kultúra állása a tizenkilenczeiik században megkövetel, nem elégedhetünk meg azzal, hogy csakis a mezőgazdaságot istápoljuk, hanem teljes erőnkkel kell az ipar terére mennünk és annak támogatására mindent elkövetnünk. A mezőgazdaság lehet a legvirágzóbb is, ha az állam terheit tisztán annak vállaira rakjuk és nem igyekszünk a mezőgazdaság válláról levenni és az ipar és kereskedelem vállaira tenni, akkor az a mezőgazdaság nem virágozhatik, de egyúttal az az állam sem érheti el azt a czélt, a melyet neki el kell érnie, hogy a vagyoni egyensúlyt biz tosítsa. T. ház! Ezekből, a miket most elmondottam, talán kicsillámíik már az a meggyőződés és az a törekvés, a mely engem vezérelt. Éu ugyanis határozottan az iparállam kifejlesztésének embere vagyok. Mert meggyőződésem az, hogy akármit csinálunk a mezőgazdaságban, ha ipart nem vezetünk be, akkor a mezőgazdaság is tönkremegy. De ezzel nem azt mondom, miként már ki is fejeztem, hogy a mezőgazdasággal ne törődjünk, mert hiszen én vagyok az, a ki elsősorban követelem, hogy magába a mezőgazdaságba is az ipar bevezettessék és a mezőgazdasági iparnak tér nyiltassék a mezőgazdaság terén, hogy ezáltal értékesebbé legyen maga a mezőgazdaság. Valamint magában a mezőgazdaságban, a mezőgazdaság belterjessége és jövedelmezősége abban kulminál, hogy az a mezőgazdaság minő mérvben van összekötve mezőgazdasági iparral, épúgy áll ez az egész közgazdaságra nézve; intenzivitása, virágzása, prosperálása csak attól fog függni, hogy egy ország mily mérvben igyekezik úgy kisiparát és nagyiparát, mint kereskedelmét érvényesítsd és annak piaczot is teremteni. Szabad legyen most áttérnem egy nagyon fontos térre, és ez a kisipar. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Mindnyájan tudjuk és egyúttal mérlegeljük is, hogy milyen nagy fontossága van a kisiparnak társadalmi és nemzeti szempontból, mert hiszen a kisiparososztáíy volt az a maliban, a mely minden körülmények között a leghazafiasabban megállta a helyét és mindig kész volt a haza oltárára áldozatot hozni, és mégis, t. ház, mi történt? Az a kisipar, a mely a múltban oly izmos osztályát képezte a társadalomnak, ma már züllésnek indul; alig egy fok választja el a megsemmisüléstől. És mi okozta ezt, hogy az az izmos kisiparososztáíy ide jutott? Ez okát talilja elsősorban azon törvényben, a mely a kisiparososztályt minden intézményes védelem híján teljesen kiszolgáltatta a szabad versenynek, a melyben természetesen diadalt csakis a tőke arathat (Úgy van! balfelől.) Mindnyájan tudjuk, a kik abban az időben éltünk, mikor még intézmények védték azt a kisiparost, hogy minő jómódű középosztályát képezte ez a társadalomnak, és azt is láttuk, hogy a mint a szabad ipart örvény megalkottatott, a kisiparos-osztály napról-napra fogyott és pusztult. És nem törekedett a kormány, hogy ezen a veszedelmes lejtőn a kisiparost feltartóztassa. Pedig a jajkiáltások évről-évro hallatszottak a kisiparosok részéről, az 1872 : XVIII. revíziója érdekében. És látszólag az 1884: XVII. törvényczikkel akartak a kisiparoson segíteni, tudniillik, hogy e követelményeknek elég tétessék, szakképzettséghez kötötték a kisipar űzését. A ki azonban ismeri ezt a törvényt, az tudja, hogy ez is csak illuzórius megoldás volt; mert mindig nyitva állott az út arra, hogy bárki is nyithasson üzletet, csak munkavezetőt állítson be. És épen ezen körül meny folytán a kisiparos két tííz közé szorult, a mennyibea egyrészről nem adott neki védelmet a törvény és továbbra is kiszolgáltatta őket a gyáriparnak és tőkének, másrészről pedig a megszorult kisiparos az uzsorához volt kénytelen fordulni, és így el kellett pusztulnia. T. ház! Azon intézmények, melyek az ipartörvény létrehozatala után az iparosoknak megmentésére hozattak, nem váltak be. Ilyen volt, mint a t. minister úr is tegnap igen helyeeen felemlítette, a kereskedelmi és iparkamara és az ipartestületi intézmény. És hogy mi volt az oka annak, hogy az ipar- és kereskedelmi kamarák nem tölthették be azt a hivatásukat, melyre felállítt ittak, ennek okát megtaláljuk részben az ipartörvény hiányosságában, részben pedig abban a természetellenes kapcsolatban, mely a kisipart és a kereskedelmet egymáshoz fíízte. Ne méltóztassanak félreérteni. Én nem mondom, hogy nem kell karöltve járnia az iparnak és kereskedelemnek; de ezt elsősorban a gyáriparról és a kereskedelemről állíthatjuk, és a legkevésbbé állít-