Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-424

424. országos ülés 1890. märezlns 13-án, hétffln. Ü dig annak vallottam magamat, és hipokrizis nélkül máskép nem is tehettem, mondom, a konzervatív elemeknek kötelessége ezen a téren minden személyes és hatalmi aspiráezió, minden kialkuvás, utógondolat és kikötés nélkül a t. kormány akczióját támogatni. Az a szimpatikus és férfias őszinteség azonban, melylyel a t. miniszterelnök ár a ház elé lépett, nekem kötelességemmé tenné még akkor is, hogyha nem volna kötelességem önmagam és ezen t. ház iránt, hogy már most a legelső alkalommal minden kétséget eloszlassak egy kérdés iránt, mely iránt a magam álláspontját már ezúttal teljesen preeziziroznom kell. Nagy örömmel hallottam és nagy örömmel hallotta az egész t. ház, hogy a t. miniszterelnök úr egész nagyfontosságú és nagyterjedelmtí programmbeszédjének tenorja az elvek fentartása mellett a koncziliáczió és a paczifikáczió politikája volt. Nagy igazság rejlik abban és nagy politikai böleseség, hogy az igazi államférfiú és a helyes politika a kompromisszu mokat és a tranzakcziót nem zárhatja ki, mert ez a kizárás nem jelent egyebet, miut az extrém politikát, a mely felidézi a másik oldalról az extrémeket és az extrémek ádáz harczára vezet. Ameddig előttem valaki intranzigens allürekkel áll, addig én magamat abban felülmúlni nem engedem, hogyha azonban a koncziliáczió szellemét és a paczifikáczió szándékát látom, ha azokkal találkozom, akkor ott, a hol személyes viszonyokról van szó, természetes, ha pedig a közügyekről van szó, hazafiságom parancsolja, hogy azok elől el ne zárkózzam. Mindazonáltal már mostan kénytelen vagyok kijelenteni, iiogy nem járulhatok, nem fogok szavazatommal hozzájárulhatni egy rendszabályhoz, mely meggyőző désem szerint nem a t. miniszterelnök úr szellemében, nem a paczifikáczió és koncziliáczió politikai szellemében született, hanem született egy ádáz hareznak keserűségéből, a melyről elismerem, hogy mind a két részről a végső szenvedélylyel vitetett, mely nem hordja magában a béke csiráját, s az én meggyőződésem szerint nem is érhető el vele semmiféle gyakorlati czél, mert ha a viszony az egyház és állam között normális, akkor felesleges: hogyha pedig harcz van, akkor csak fokozhatja a harczot, mert nem a béke csiráját hordja magában, hanem alkalmas arra, hogy jelentéktelen inezidensekbői is fellohászsza kiszámíth tatlan dimenziókban és következményekben azt a harczot, a mely immár tiz éve dúl hazánk kárára, és a melynek befeje zését a koncziliáczió és paczifikáczió barátainak óhajfani kell. Azon paragrafus ez, a mely kópiája a németországinak, a mely ott egész keserűségében és nagyságában és hosszú évekre kij jedöleg felújította a kulturharczot: a szói paragrafus, a mely nálunk már el volt temetve, de most újra feltámasztatott. Egyebekben, de különösen a közjogi kérdésekben készséggel fogom támogatni a kormány akczióját, annyival inkább, mert meg vagyok győződve, — s ezt már megtanultam a magyar parlamentben — hogy a meddig konszolidált közjogi viszonyaink nincsenek, hogy a meddig azokat biztosítani és a közjogi harczot háttérbe szorítani nem tudjuk, nem fog ebben a parlamentben tér nyilni azon társadalom-politikai reformok számára, a melyeket én mindenkor szívemen hordottam, s a melyeket minden alkalommal ezen t. ház elé hozni szerencsém volt, s a melyekkel a t. ház néha, kivált akkor, midőn katasztrófák fenyegettek, inczideutaliter foglalkozott is, a melyekben azonban mindig úgy határozott, hogy majd jövőre fogunk határozni; úgyhogy ezen a téren, lehet moudani, Magyarország elalndta az európai fejlődés utolsó 50 esztendejét. Azt hiszem, hogy az a rohamos hódító hadjárat, a melyet a szoczialista propaganda az utolsó években Magyarország tömegei között véghezvitt, fel fogja és fel kell, hogy nyissa azok szemeit is, a kiknek a szegény nép sorsa iránt szíve nincs. HUzem és vallom, hogy a társadalmi rendet, ha meg van támadva, a kormányzatnak kötelessége megvédeni, kötelessége minden módon, még materiális eszközökkel is. Ez a feladat nem is nehéz és gyorsan sikerül ; sikerül nálunk is a Maniicherek és a Kropacsekek megfelelő központosításával és alkalmazásával elnémítani ezt a mozgalmat. De ha valaki azt hinné, hogy az előbbi kormány ezen akcziója a bajoknak és a mozgalomnak gyógyítása volt, ez nézetem szerint gyökeres tévedés. A mozgalom elnémult, de megvan. És a mint 12 esztendővel ezelőtt szerencsém volt e házban kifejteni, hogy az agrárszoczializmus tért fog foglalni az országban, ha előrelátó rendszabályokkal ezt megakadályozni nem igyekszünk, úgy meg vagyok győződve arról, ha a törvényhozás egész odaadással e mozgalom orvoslásával nem fog foglalkozni, hogy ez rövid idő alatt újra fokozottabb mértékben ós nagyobb rombolással fog jelentkezni. Rendkívül érdekes és igen neveaetes, t. hág, hogy ebben a házban folyvást és sürtín hallottuk emlegetni, olvastuk a sajtóban is, hogy a nemzet apathiába merült, hogy az országot kíizöny fogta el és ezt ugyanakkor hallottuk, midőn az ország remegett az izgalomtól, mikor az ország egyes részei, mondhatni, vérben fetrengtek, mikor az amúgy is megingatott birtokos osztályt a félelem izgalma fogta el, a tömeget pedig elfogta izgalom, a mely elment a régi parasztlázadáatáráig, és egy förgeteg ment végig az 3*