Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-392

Ü92. országos ülés 18»SÍ. január 10-én, kedden. 7 \ büszkeséggel is elvárunk. (Élénk helyeslés. Úgy van ! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A mi fiatalságunk csak hadd beszéljen, hadd lelkesed" jék, hadd égjen lelkében a hazaszeretetnek igaz lángja. Meg kell ezt a tüzet becsülni, nem kell azt lelohasztani, mert ez biztosítéka a jövő fejlődésnek és biztositéka annak, hogy azokból a fiatal emberekből lesznek derék és lelkes tagjai ennek a hazának. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Az egyetemi olvasókör 28 esztendeje áll fenn és 28 esztendő alatt először történt meg vele az, hogy működését felfüggesztik, sőt fel is akarják oszlatni. Nincsen egyetlenegy éve sem e 28 esztendőnek, midőn a magyar fiatalságnak ez; a kiváló intelligencziája meg ne szólalt volna, midiin minden évben ne támadt volna szivében az a kötelességérzet, hogy neki nyilatkoznia kell sok kérdésben. Minden évben ott látjuk a fiatalságot a fórumon, eleget tenni azon lelkesedésnek, melyet a nemzet méltán elvár a fiatalságtól. (Úgy van! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Most 20 éve én voltam ennek az olvasókörnek az elnöke. (Éljenzés a szélső balról.) Emlékezem, itt e háznak tagjai közül nagyon sokan vagyunk ezen az oldalon, azon is, a kik az egyetemi életben kiváló részt vettünk ki magunknak. A különbség az ezen oldalon és az azon oldalon ülők közi az, hogy mi most is épen úgy ápoljuk a fiatalság tüzétől felélesztett szent érzelmeket, az nálunk még mindig lobog, odaát pedig a komoly számítás, az önzés által el van nyomva, az a tűz lohadt, az a parázs elhamvadt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Húsz évvel ezelőtt, t. ház, emlékezni fognak arra a hires felirati vitára, a mikor az egyetemi ifjúság a képviselőház ellenzékének az ő kiváló hazafias politikai magatartásáért fáklyászenét óhajtott rendezni. Az öreg Lenhossek volt akkor a rektor és Tisza Kálmán úr volt a belügyminiszter. Én lévén az egyetemi olvasókör elnöke, részem volt az agitáczió kezelésében, rendezésében és keresztül vitel ében. Azon üzenetet kaptam a rektor által, hogyha a tüntetés meglesz, akkor az én elnöki működésemből az egyetemi kör működésére vonna következtetést, és minthogy az egyetemi körnek politikával foglalkozni nem szabad, az egyetemi kör fel fog oszlattatni. Kijelentettem, hogy az egyetemi kör elnökségéről le fogok mondani, de azért a tüntetés meglesz. És ez csak megmaradt a fenyegetés határai közt, mert a tüntetés megvolt, és a függetlenségi pártnak ablakai alatt én, a nemzeti pártnak ablaka alatt Szemere Attila képviselőtársam beszélt. (Élénk derültség balfelöl.) Én mondhatom, hogy Szemere Attila olyan lelkes ifjúi tűzzel beszélt akkor a fiatalságnak kötelességéről, ebből annyi részt vett ki magának, hogy igazán büszkeséggel tekintettünk rá, milyen hatalmas ember lesz ez egykoron, nem fog azok közt ülni, a kik megalkusznak, a kik az önzésnek különféle módja szerint leteszik és eloltják szivükben az ifjúságnak azt a lelkes tüzét. (Éljenzés és tetszés a szélső baloldalán.) Az az intézkedés, a melyet az egyetemi tanács végzett, a törvény, az alkotmány iránti érzületnek erős sülyedése. Az egyetemi tanács a kultuszminiszter úrral együtt, úgy látszik, nem becsüli meg azt az erőt, a mely a fiatalságban van, a melyet táplálni kell, mert ebben az időben az a lelkesedés a fiatalság szivében szentség, avatatlan kezekkel nem szabad azt bántani. Hadd lobogjon az a tűz, a lelkesedésnek az a hatalmas tüze akármennyire, megmarad az a hazaszeretetnek korlátai közt abban a keretben, a melyben csak érez, lelkesedik minden iránt, a mi szabad. (Igaz! Úgy van! Tetszés balfelöl.) Az ifjúságtól nem szabad az ideálizmust elvonni, nem szabad őt elkedvetleníteni. Örüljünk annak az ifjúságnak, a melynek a lelkében az ideálizmus, ha korlátot nem ismerve is, tiszta és igaz tüzével ég. Az igen tisztelt kultuszminiszter urat és az egyetemi tanácsot is figyelmeztetem az ifjúsággal és az idealizmussal kapcsolatosan egy költőnek gyönyörű Szép szavára, a midőn azt mondja: A himpor is szemét, leszedve a virágról, Az éj, ha elterült, a napsugár se lángol. És ha már aszott a lomb, bármiként akarhat, Örökre elhullt, hiába hull a harmat. Nekünk szükségünk van arra, hogy azon a virágon a himpor mindig ott legyen, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) hogy a terjedő sötétségben az ifjú tűz világoljon, mert ez az egyetlen ma még, a mi a nemzetnek reményét képezi. Szükségünk van, hogy a lombos fa gyökereit a közönbösség ásójával és kapájával ki ne irtsuk, mert ama lombos fán virágot és gyümölcsöt is akarunk látni. (Éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Mind az az intézkedés tehát, mely az ifjúság e lobogó lelkesedésébe az elfojtó vizet akarja önteni, kárt tesz a nemzetnek, kárt tesz a hazának. Hadd lobogjon az a láng magasan Vesztatüzként. Tisztelettel hajoljunk meg előtte, nem fog az átcsapni, hanem annak tüzét és melegét a férfiúnak és az öreg böleseségnek is kell érezni, mert ha lelkesedni akarunk, az ifjúság édes emlékébe megyünk vissza gondolkozó agyunkkal és szivünk érzésével, hogy onnan kapjunk lángot, tápot és erőt, a hazáért küzdeni, és ha kell, áldozni is! Azért igen veszedelmesnek tartom ezt az intézkedést, törvénybe és alapszabályokba ütközőnek. Komolynak tartom a kérdést, mely iránt a kultuszminiszter úrnál orvoslást kérek és követelek, mert neki köteles-