Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-388
34 3&8- országos ülés 1899 l. január 4-én, seeréán. »No, te lisztlopó U és ime a Krisztust személyesítő egyén, a ki addig mindent eltűrt, erre rögtön leugrott a keresztről és odarohant az illető közbekiáítóhoz, hogy azt torkon ragadja. T. ház ! Báró Bánffy Dezső miniszterelnök úr, a nemzet megváltója, maga mondta, hogy a legnagyobb megadással és türelemmel, mint az ártatlan bárányka, hallgatta és hallgatja az ellenzéknek támadásait; mihelyt azonban olyanféle érzékeny oldalát érintették, mint a milyen a molnármesternek a lisztlopás, mihelyt ugyanis Horánszky Nándor képviselő úr szavahihetőségét vonta kétségbe és annak az ellenkezőjét bizonyítgatta, rögtön leugrott a keresztfáról és neki rontott Horánszky Nándor képviselő úrnak. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én nem azért, mintha félnék, hogy a t. belügyminiszter úrral szemben én is a Horánszky Nándor képviselő úr sorsára jutok, hanem azért, mert én addig, míg teljes és kétségbevonhatatlan bizonyítékok nincsenek kezemben, nem szoktam másokat vádolni, vagy gyanúsítani, azért nem vádolom a t. belügyminiszter urat sem azzal, mintha az ő Ígéretének hullámain a hűség hajótörést szenvedett volna, hanem egyszerűen kérem őt, hogy kegyeskedjék máskor szabatosabban, határozottabban beszélni. Mert én az én interpelláeziómra adott válaszát mindennek másnak tartottam, csak érdemleges válasznak nem. Major Ferencz Úgy is volt! Itt voltam jelen. Molnár János: És pedig az ő szavai vezettek engem erre. Három pontba volt az én interpelláezióm foglalva. Az első arról szólt, hogy van-e tudomása ama rendellenességekről; a második, hogy szándékozik-e tudomást szerezni azokról; de a piéce de resictance-a, a punktum saliense interpellácziómnak annak harmadik pontja volt, a melyre a t. belügyminiszter úr így szólt: (óvassa): ^Harmadszor azt kérdezte a képviselő úr, ha igeiu, — hogy tudniillik szándékozik-e tudomást szerezni ezen rendellenességekről — »szándékozik-e a nevezett elnökök ellen szigorú vizsgálatot elrendelni és ezen vizsgálat eredménye szerint, e hallatlan, vagyis inkább manapság már mindennapivá való jogtiprásokat és, visszaéléseket kellőleg megtorolni és a megtorlás megtörténtét a t. házzal tudatni?* — s erre azt mondta a t, belügyminiszter úr, hogy ; »Válaszom az, hogy igenis, ez szándékom*. Ezt én máskép nem magyarázhattam, mint hogy ezen szavak »ez szándékom«, kérdésemnek utolsó részére is vonatkoznak, hogy tudnillik szándékozik-e megtorolni és a megtorlás megtörténtét a házzal tudatni? Hogy pedig csakugyan így fogtam fel, ezt bizonyítja az, a mit a miniszter úrnak imént jelzett válaszára azonnal feleltem, hogy: » Egyelőre, míg tudniillik a belügyminiszter rétébe. Én meg vagyok arról győződve, hogy önök tagadóba veszik azt, hogy törvényt sértenek, de Hódossy Imre t. barátomnak előadásából is megérthették, és még jobban a szószerin t felolvasott törvényekből, hogy akár mit tettek is a múltban, a napfénynél világosabb az, hogy önök most, alkotmányt sértenek és a király esküjén ütnek csorbát. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Korelnök: T. képviselőház! Az idő előrehaladván, következik majd az interpelláczió, azonban előbb kérem a t. képviselőházat, állapítsuk meg a holnapi ülés napirendjét. Úgy hiszem, hogy a holnap délelőtt 10 órakor kezdendő ülés napirendjére tűzzük azon tárgyakat, a melyeket a tegnapi ülésben a mai napirendre kitűztünk, vagyis először azt a két külön névszerinti szavazást és azután az elnökválasztás napja iránti megállapodást. (Fölkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Ohó!) Polónyi Géza: Talán tévedés van a sorrendben. Először a két névszerinti szavazás, azután a királyi kézirat feletti vita és csak harmadsorban az elnökválasztás kérdése. Korelnök: Igen! Úgy van! Most következik Molnár János! Molnár János: (Zaj. Elnök csenget. Fölkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Helyre ! Helyre ! Halljuk! Halljuk!) T. képviselőházi Múlt év november 9 én a mai romlott közállapotok egy felfakadt fekélyét mutattam be ezen házban. El mondtam azt, hogy Komárommegyének tatai járásában 10 megyebizottsági tagválasztás közül, a melyek november 3-ra és 4-re voltak kitűzve, esakis öt helyen tartották meg a választást, a hol tudniillik a szabadelvű pártiak voltak többségben ; ötben pedig meg nem volt tartható, a hol a néppárt volt többségben azért, mert az elnök urak közül kettő maródit jelentett, a többi pedig semmit sem jelentett, hanem egyszerűen meg nem jelent és így re infecta kellett a választó közönségnek haza távoznia. Interpelláczió alakjában adtam ezt a tárgyat elő és interpellácziómat három pontba foglaltam. Erre a t. belügyminiszter úr azonnal szíveskedett valamit mondani, a mely valamiről 8 azt állította tegnap is, hogy az érdemleges válasz volt. Hát, t. ház, ismeretes önök előtt is, hogy Oberammergauban és Bajorország egyéb városaiban Passions-spiel, passziójáték dívik. Egy ilyen passziójáték alkalmával egy községben Krisztus személyét a helység molnármestere jelenítette; körülállották őt a zsidók, az írástudókat és farizeusokat képviselő aktorok és különféle gúnynyal illették őt a szentírásnak szövege szerint. Egyszer csak az egyik azt kiáltja oda neki: