Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-422

342 42*2. oi-sságos ülés 1899. márczlns 9>én, csittSrtSkim, osztrák Reichsrath helyett. Hát én, t. ház, ennek a császárparagrafusnak a magyar közjog szernpontjábóli és annak erre való hatása tekintetében! alkotmányjogi értéke felett vitába senkivel nem bocsátkozom. Miért? Mert e tekintetben az 1867 :XIÍ. törvényczikk oly világosan szól, hogy az minden vitát egyszerűen kizár. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a mi törvényünk kizárja azt, hogy Magyarország a 14. §-szal való kormányzást Ausztriában alkotmányosnak fogadhassa el. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És kizárja azt is, hogy Magyarország az abszolutizmus alatt nyögő Ausztriával gazdasági szövetségben maradhasson, vagy ilyen szövetségre léphessen. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nekünk, t. ház. vigyáznunk kell arra, hogy akkor, ha Ausztriában akár a 14. §-szaí való kormányzás útján, akár az alkotmánynak teljes felfüggesztésével nyílt abszolutizmus következik be

} hogy az Magyarországot ne találhassa másképen, mint a gazdasági önállóság fegyvereivel a kezében. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert nekünk, t. ház, Ausztriával közös ügyünk csak addig van, és csak addig lehet, a míg ott az alkotmányosság valóságos és teljes. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) így rendeli ezt a mi törvényünk, az önök 1867: XII. törvényczikke is, a mely nem engedi Magyarországot egy parlament nélkül szűkölködő, alkotmányától megfosztott, felelős minisztereknek nevezett, de felelőtlen császári tisztviselők által kormányzott Ausztriához kötni. (Úgy van! Úgy van! a szélső laloldalon. Halljuk! Halljuk!) Nekünk attól, a mit az a törvény mond, addig, a míg az a törvény törvény, eltérnünk nem szabad. (Ügy van! Úgy van ! a szélső laloldalon.) Ugyanazon törvény, a mely minket arra kötelez, hogy közös hadügyminisztériumot tartsunk fönn, arra is kötelez bennünket, hogy vámközösséget ne az osztrák császárral, ne a 14. §-szal kössünk, hanem a valóságos, teljes osztrák alkotmányossággal, az osztrák néppel, ennek képviseletével: az osztrák ReichsrathtaL. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És íme, t. ház, nálunk mégis az osztrák nemzet nélkül, az osztrák Reichsrath nélkül akarják megcsinálni az önálló rendelkezési jog alapján, egyoldalú intézkedéssel azt a kiegyezést, azt a vámközösséget. Önálló rendelkezés! A törvény meghamisításának, a jogtalanságnak, a politikai tisztesség és erkölcs elleni merényletnek micsoda kimeríthetetlen raktárává vált már nálunk ez a szép hangzású, egyébként oly sokat jelentő szó a mi közéletünkben. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Bármit méltóztatik is mondani, azzal az egyold ilú önálló rendelkezéssel valóságos államcsíny készül, mert akkor, a mikor jog és alkotmány szerint nem lehet az abszolút Ausztriával vámszövetséget kötni, Ausztriában mégis abszolút eljárással akarják azt a vámszövetséget érvényre emelni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha olyan szomorú nem volna, igazán nevetségesnek lehetne nevezni azt a vergődést, a melyet a bécsi és budapesti kormányok a két állam erőszakos összelánezolásának kísérletével végbe visznek. Pedig hát az a láncz nem kell sem itt, sem ott. Nekünk nem kell az a láncz azért, mert az az anyagi és erkölcsi érdekeink és törvényeink ellen van, az osztrák pártoknak pedig nem kell az a láncz azért, mert ők a kiegyezést csak a részükre teljesítendő nagy engedményekért volnának hajlandók megadni, úgy a saját kormányuknak, mint nekünk magyaroknak. Amannak nemzetiségi vágyakozásaik teljesítésének fejében, és nekünk a magyar quóta felemelése iránti vágyakozásaik kielégítése fejében. Ha ekként a fejlemények azt mutatják, hogy a kiegyezést Ausztriával alkotmányos úton-módon megkötni nem lehet, és ha ennélfogva az 1867: XII. törvényczikknek további fenmaradhatása kérdésessé vált, akkor mindenekelőtt azt kell megvizsgálnunk és az a kérdés törekszik előtérbe, hogy vájjon abban a kényszerűhelyzetben, a mely a kellő időben és alkotmányos úton való ki nem egyezhetés folytán előállott, mi rejlik Magyarországra nézve? Abban a helyzetben elsősorban az rejlik, hogy az 1867: XII. törvényczikk további fenmaradhatását illetőleg nincsen meg többé a kellő biztosíték, mert annak a törvénynek egyik alapfeltétele : a teljes alkotmányosság Ausztriában. Ha ez hiányzik, vagy ha sértetlenül nem állhat fenn, akkor Magyarországra nézve az 1867: XII. törvényczikknek egyoldalú fentartása nemcsak lehetetlenség, de valóságos törvénytelenség is. (Úgy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Másodszor abban a helyzetben az rejlik és az az eredménye, hogy a 67-es kiegyezés csődöt mondott itt is, Ausztriában is, úgy, hogy mindazon jogaink, a melyek az 1867: XII. törvényczikk által lekötve lettek, felszabadultak és bekövetkezett immár az az idő, a melyben Magyarország az ő gazdagági életét jogosult, sőt köteles is önállóan rendezni. (Ügy van! Úgy van! a balés szélső báloldalon.) Az a kérdés, t. ház, hogy hogyan, miképen él az ország az ő felszabadult jogaival ennél a csődnél, már nem tisztán gazdasági, czélszerüségi kérdés, a mely felett alkudni lehet, hanem ez közjogi kérdés, a magyar alkotmány épségének és integritásának a kérdése, a mely minden más tekintetek fölé emelkedik, a mely alkut nem tűr. Ugyanis ezen csődnél, akkor, mikor abban az 1867-iki alkotások összeomlását látjuk, nem kevesebbről van szó, mint vagy arról, hogy ebből a esődből Magyarország