Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-419

298 419. országos ölés 1899. márczins 4-én, szombaton. talán semmitsem használ. De az emberi érzés mégis csak parancsolja nekem, hogy hangsúlyozzam ezt, mert el kell annak az időnek jönnie, (Úgy van! Űg>j van! a széUH baloldalon.) hogy a most közösnek nevezett osztrák hadseregben is emberies szellemnek kell helyet foglalnia és a drillezés helyett nevelni kell azokat az ifjakat és emberileg bánni a katonasággal; akkor majd az öngyilkosok száma a hadseregben nem fog oly ijesztő módon szaporodni, mint a hogyan a mostani jelentések mutatják. T. ház! Ezek után van szerencsém a magam és azon párt nevében, melyhez tartozom, kijelenteni, hogy ezen törvényjavaslatot el nem fogad hatom, sem a maga egészében, sem részleteiben, mert mi az önálló magyar hadseregnek vagyunk hivei. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon. Felkiáltások: Éljen! Éljen!) Lakatos Miklós jegyző: Mócsy Antal! Mócsy Antal: T. képviselőház! Minthogy Molnár János párrelnököm a néppárt álláspontját már jelezte, tud idillik, hogy mi ezt a javaslatot elfogadjuk, ehhez szólani nem kívánok; azonban az igen tisztelt honvédelmi miniszter urnak, ezen javaslattal kapcsolatosan beterjesztett egyik jelentésére, tudniillik az öngyilkosságokra vonatkozó jelentésekre kívánnék néhány megjegyzést tenni. (Ralijuk! Halljuk!) Az előttem szólott igen tisztelt képviselőtársam, Thaly Kálmán imént elhangzott beszéde végén szintén foglalkozott az öngyilkossági esetekkel, rámutatott az öngyilkosságokra, azoknak némely forrásaira, a melyek kétségkívül sok esetben igenig okul szolgálhatnak arra, hogy a szegény fiatal ember a drill s egyéb kellemetlenség elől, öngyilkosság útján kívánjon menekülni; rámutatott a drill és a nevelés közti különbségre, igen helyesen, mert valóban, azt a katonát is inkább nevelni, mint dresszirozni kell, és akkor kétségkívül az öngyilkossági esetek száma is a minimumra redukálódnék. Azonban azt hiszem, hogy t. képviselőtársam annak daczára, hogy olyan behatóan foglalkozott az öngyilkossági okokkal, mégis a legfőbb okról, a vallásosság hiányáról nem emlékezett meg. Thaly Kálmán: Tudtam, de azt önökre hagytam! Mócsy Antali Köszönöm a figyelmet, én épen az öngyilkosság ezen legfőbb okára kívánom a t, miniszter úr figyelmét felhívni. Méltóztatnak tapasztalni, hogy nemcsak a katonaságnál, hanem a társadalom minden rétegében az indifferens hitszellemnek terjedésével szaporodik az öngyilkossági eseteknek a száma. Ez az oka tehát a katonaságnál is oly rohamosan előforduló öngyilkossági esetekben, melyek a korábbi évekhez képest az utóbbi évben rohamosan növekedtek. Hiszen, ha összevesszük a magyar ezredeknél csupán és a honvédségnél előforduló öngyilkossági eseteket, körülbelül közel 300 embernek, mondhatni egy egész csapatnak, vesztességével találkozunk és így az öngyilkosságok folytán rend, béke idején is a hadsereg ereje tetemes fogyatkozást szenved. Méltó tehát, hogy a igen tisztelt honvédelmi miniszter úr ezen bajok, az öngyilkosságok megszüntetésével minél inkább foglalkozzék. Én az okot a vallásos szellemnek fogyatkozásában, a hitetlenség terjesztésében látom fegfőbbképen. Nem akarok avval hosszasabban foglalkozni, hogy a legnagyobb bajokban is a vallás, a hit az illetőt megerősíti és a legnagyobb csapások, kellemetlenségek és így a katonai drillnek esetleg az altisztek kegyetlenségének, inhumánus bánásmódjának elviselésére is képes az a katona, a kiben van hit, vallásos meggyőződés, mert azt visszatartja az isteni félelem a legnehezebb "körülmények közt is attól, hogy maga ellen emelje kezét és öngyilkosságot kövessen el. Nem akarok evvel a kérdéssel hosszasan foglalkozna annyival inkább, mert emlékszem, hogy a t. honvédelmi miniszter úr már más alkalommal igen méltánylólag nyilatkozott a vallásos nevelésnek hatásairól. Csakhogy ő ezt oda utalta a család körébe; a katonai kiképzés idejét sokkal rövidebbnek tartja, semhogy azon idő alatt e tekintetben valami lényeges történhetnék. Hiszen abban tisztára igaza van t. miniszter urnak, hogy e tekintetben a főteendő minden esetre a családé. Méltóztassanak azonban figyelembe venni, hogy az élet és épen a katonai élet, a mely leginkább a nagy városokban folyik le, az e körülménynél fogva igen-igen rombolólag hat a család által eszközölt szellemre, erkölcsre, hitre; a rombolás mindenesetre könnyebb, mint az építés, azért hogyha a t. miniszter úr becset helyez a vallásos szellemre, a hitnek az ápolására, a mely a katonákat veszedelmekben erőssé teszi és kétségkívül a háborúban és csatákban is hősies elhatározása képesíti: akkor arra kell kérném a t. miniszter urat, hogy iparkodjék saját hatáskörében mindent elkövetni, hogy a vallásos szellem, hiterkölcsi nevelés necsak a család körében, hanem a mennyire a körülmények csak megengedik, a katonaság körében is ápoltassák. Bátorkodom azért különösen az igen tisztelt honvédelmi miniszter urat arra figyelmeztetni, hogy legyen annyi figyelemmel a hadseregnek keresztény, kivált katholikus tagjaira is, mint szokott az izraeliták iránt lenni figyeb mmel, a kiket az ő nagyobb ünnepélyeik alkalmával fel szoktak merteni a katonai kötelezettségeknek teljesítése alól, nemkülönben a mohamedán hitű katonákat is és ez igen helyesen történik. Méltóztassék figyelembe venni, hogy azt a katholikus katonát az ő vallása kötelezi vasár- és ünnepnapokon szent misének a hallga-