Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-419
294 419, srnágoa ülés 188®. márcztng 4-én, siomfcmton. hallatlan pazarlással, 37 millióval lépi túl a delegácziók által előirányzott összegeket. Hanem itt van az igen tisztelt honvédelmi miniszter úr, táborszernagy kollegája annak a jeles Krieghammernek. A személyét én annak nem bántotn, semmi közöm hozzá, nem is ismerem csak egyszer láttam itt végig-veresstráfosnadrágolni a képviselőház folyosóján, (Derültség a szélsőbalon.) sohasem beszéltem azzal az úrral, hanem ismerem az irányzatát, cselekedeteit. Személyi motivumok engem nem vezérelnek ; de obszerválván a korábbi hadügyminiszterek működését s az övét is, azt kell nyiltan bevallanom, hogy olyan hadügyminiszter, a ki annyira el volna telve magyargyűlölettel, mint ez az úr, még soha sem ült a hadügyminiszteri székben, sem Kuhn, sem BylandtRheidt, sem senki. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Mozgás és ellenmondás jobbfelől.) Gyűlöli a magyar fajt, a magyar szellemet és legkivált pedig a magyar nyelvet, a mely a magyar szellemnek legkiválóbb kifejezője. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Misz beszél magyarul! Thaly Kálmán: Beszél ám kínjában! Megtanulta, de mégis gyűlöli. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Ellenmondások jobbról. Zaj.) Elnök (cseng-t): Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek helyükre menni! Thaly Kálmán: Méltóztassanak megengedni, liogy enuek a császári királyi közös hadügyminiszternek, a kinek számára szavazzuk meg az ujonczjutalékot, csak néhány tenyéré hivatkozhassam. Az ő idejében, mióta Krieghammer a hadügyminiszter, kivált legújabban a magyar születésű tisz eket, a kik a sorhadi ezredekben szolgálnak, minél sűrűbben helyezik át a magyar ezredekből a cseh, lengyel, német, délszláv és mindenféle ezredekbe, úgy, hogy ez már a tisztikarban is feltűnt és sokan arra ébrednek, hogy bár nem kérték áthelyezésüket, a tözsgyökeres magyar fiúkat egymásra küldik az osztrák, tiroli stb. ezredekbe ; — ez az úr annyira össze akarja keverni az elemeket, — a magyar ezredekbe pedig küldi a sok idegent. Ez is gyűlöletes szándékból történik, ne hogy az a magyar tiszt valahogy a legénységgel érintkezni tudjon. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De továbbá van ennek a hadügyminiszternek egy nem régi, — ha jól emlékszem a múlt őszszel kijött, — rendelete az úgynevezett ezred-nyelvekről. (Halljuk! Halljuk!) Ez az ezrednyelv osztrák találmány, másutt nem ismerik. Mi fájdalom ismerni vagyunk kénytelenek a mi itthon házi használatra feltalált »magyar állam* czímünk mellett. Hivalkodva a magyar nyelvet állami nyelvnek mondjuk, érmeinkre is rá van verve, míg az osztrák érmeken latin vagy semmi veret sincsen. Enuyibeu állami nyelv, egyébként a közös hadügyminiszternek esze ágában sincsen a magyart állami nyelvnek tekintem, azt csak az ezred-nyelvek közé sorozza. A szent István koronája területén kiegészített ezredek fel vannak osztva különféle Regimentssprachekra, magyar, német, horvát, szerb, oláh vagyis román és aztán ruthén és tót nyelvű ezredekre. Ezek szerint érintkeznek az illető nyelven a legénységgel, már tudniillik azzal a részével, a mely még nem ért németül, a mennyiben tudniillik a német szót mindenféle drillel még beléjük nem verték. A magyar nyelvnek tehát Krieghammer előtt ezen önök által büszkén hirdetett államnyelvnek épen annyi nyomatéka van, mint a tótnak, szerbnek, oláhnak semmivel sem több. Mondja tehát valaki, hogy a magyar fajnak nem ellensége. De annyira ellensége, liogy mikor a legutóbbi ezredszemlékuél azon tapa«ztalokat tette, hogy a közös hadseregben imitt-amott, nem szolgálati viszonyban, kantinban, ebédek alkalmával vagy másutt kávéházban, vendéglőben, a hol a tiszt arak megjelennek, a magyar születésű tisztek szívesen társalognak magyarul, ez már szemet szúrt a közös hadügymi dszter úrnak és rendeletet bocsátott ki, a melyben figyelmeztetve vannak a tiszt urak, hogy az ezred-nyelv művelésének nagyobb teret engedtek meg eddig, mint a mennyi megengedhető és inti őket az ármádia egységes nyelvének használatára, rosszalá-iát fejezvén ki a felett, hogy az ezred-nyelvet szolgálaton kivtíli viszonyokban is használják. És a hogy gondolkodik a hadügyminiszter úr, épúgy gondolkoznak az ő hadtestparancsnokai, majdnem kivétel nélkül. Nem mondom én azt t. ház, hogy a hadtestparancsnok urak között a magyar nemzetnek Őszinte barátjaí és a magyar katonai erényeknek tisztelői ne volnának. Vannak ilyenek is, mag*m is ismerek közűlök, ott van a iembergi, a krakkói, a gráczi. Személyesen ismerem őket és tudom, hogy a m gyár fajnak és a magyar katonai erényeknek Őszinte tisztelői. De csodálatos, hogy épen az ilyen hadtestparancsnokokat nem szokták Magyarországon alkalmazni, hanem alkalmazzák Lembergben, Krakkóban, Gráczban stb. Minálunk pedig olyan példák vannak, mint az 5. hadtestparancsnoksága, a mely tudom, nem írott rendeletben, de az ezredes, mint a huszártisztek eqnitácziójáitak főnöke által összehivatta a tiszteketés tudtukra adatta, hogy a hadtestparancsnokra nézve kellemetlen, ha ők bármily nyilvános helyen, szolgalatonkivííli viszonyban nem az ármádia nyelvét, az Armee-Sprache-t használják. Természetes, hogy az a szegény huszártiszt nem akarja egész jövőjét tönkre 'enni, mert ha magyarul merne beszélni nyilvánosan, az avancement-jának uiryan vége lenne. Nincs tehát benne a rendeleti közlönyben, de ha az ezredes vagy a parancsnok által ki van jelentve, hogy