Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-419

288 419. országos ölés 1899. márczlus 4-án, ssomhaton. Politikai meggyőződésünk és elvi álláspontunk, t. ház, az, hogy vederünknek mai szervezete nem áll önálló állami létünk és állami szuverenitásunk, sem ezredéves alkotmányunk alapján. Mert mi feltétlenül szükségesnek tartjuk azt, hogy nemcsak külső határainknak megvédése végett, hanem belső alkotmányunknak, szabadságunknak, állami létünknek és nemzeti jövendőnknek biztosítása érdekében felállíttassák az önálló nemzeti hadsereg, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a melynek erejére bizton támaszkodhatnánk nemzeti jogunk megoltalrnazásánál, nemzeti érdekeink kivívásánál és nemzeti törekvéseink megvalósításánál. Minthogy ezen elvi álláspontunkkal ellenkező védszervezet fentartására kívánja ezen törvényjavaslat íelhasználni a nemzet ifjúságát és véderejét, azért ezen legfőbb elvi kifogásunknál fogva ezen törvényjavaslathoz hozzá nem járulunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Kétségtelen, t. ház, hogy nagy alkotmánybiztosíték rejlik abban, hogy a nemzet magának íentartotta védereje létszámának megállapítását; nagy alkotmánybiztosíték rejlik abban is, hogy ezen megállapítást időhöz kötötte. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nagy alkotmánybiztosíték ez, t. ház, Ausztriával szemben az onnan származható esetleges túlkövetelésekkel szemben, a mely kívánhatná Magyarországtól esetleg azt, hogy véderejét olyan mértékben emelje, a mely teljesítési képességével nincsen egyenes arányban és ezzel összefüggőleg anyagi megterheltetését oly mértékben fokozza, a mely végromlására vezethetne az országnak. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezért a nemzet fentartotta magának ezen nagyfontosságú kérdésekben elhatározási szabadságát és biztosította akaratának érvényesítését, midőn kimondotta azt, hogy külön törvényben kivan e fontos kérdésekben intézkedni; mert kötelességévé tette a kormánynak, hogy az ujouczjutalék létszámának megváltoztatását vagy meghagyását czélzó törvényjavaslatokat idejében köteles a törvényhozás elé terjeszteni. Az igen tisztelt miniszter úr a törvény ezen követelményének meg is felelt; mert beterjesztette az erre irányuló törvényjavaslatot szeptember 30-án. De, t. ház, a véderő-bizottság többsége már ezen alkotmány-biztosítékokkal nem törődött néhány hónappal ezelőtt, midőn ezen alkotmányos jogunkat egy másik alkotmányos jogba, az ujonczmegajánlási jogba beolvasztotta, s ezzel tisztán a kényelem álláspontjára helyezkedett, arra nevezetesen, hogy a kormányra nézve kényei mesebb egy törvényjavaslatot megszavaztatni, mint kettőt. Ezt, t. ház, csak azért hozom fel, mert a most letűnt kormányzat szellemének és alkotmányos érzületének egyik kétségtelen bizo nyítékát szolgáltatta ez az eljárás, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) hogy a véderőbizottság álláspontját megváltoztatta, hogy a nemzet ezen alkotmányos jogát visszanyerte, és most itt külön törvényjavaslat alakjában foglalkozunk ezzel a kérdéssel; ennek oka nem az, hogy beigazolást nyert volna a véderő-bizottság többségének az a feltevése, a mely szerint a két törvényjavaslatot egyesítve, könnyebb keresztül vinni a magyar képviselőházban; valamint nem nyert beigazolást az a feltevés sem, hogy az ujonczozást kellő időben lehetett volna eszközölni. Mert hiszen úgy az egyik, mint a másik meg sem kiséreltetett. Hanem hogy a nemzet ezen alkotmányos jogát visszanyerte, annak egyesegyedül az az oka, hogy a béketanácskozások alkalmával az ellenzék erélyesen állást foglalt az alkotmánynak ezen megsértése ellen. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ezt éti a históriai igazság felderítése és helyreállítása szempontjából kívántam felhozni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) 1867 óta a törvényhozás tíz évről tíz évre állapítottta meg a véderő létszámát. Az állami életnek ezen fontos szervere rendkívüli értékkel bir az állandóság. A rövid időben rejlő bizonytalanságot kiküszöbölni, a hosszú időben rejlő stabilitást megteremteni: ez volt czélja ezen hosszú tízéves lejárati idő megállapításának. És most mégis mit látunk, t. ház? Azf, hogy a t. honvédelmi miniszter úr egy évi provizóriumot kér a képviselőháztól; kér pedig oly indokból, a mi igénytelen nézetem szerint komolyan nem fogadható el. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert a t. miniszter úrnak indoka erre nézve az, hogy az Ausztriával fenforgó közgazdasági kérdések alatt időszerűtlen ezen fontos kérdésnek mai napság napirendre hozatala. Hát kérdem, mi köze van Magyarország védereje létszámának az Ausztriával való közgazdasági kérdésekhez ? Időszerűtlennek nem lehet mondani ezt a kérdést, mert hiszen a létszám megállapításának ideje lejárt, tehát időszerűtlen nem lehet, rendezni kell a kérdést. Azt pedig nem lehet feltételezni a t. miniszter úrról, hogy a véderő érdekében állónak azt tartaná, hogy e nagyfontosságú kérdés ideiglenesen, ne pedig állandóan rendeztessék. Azt mondja a miniszter úr indokolásában, hogy most nem czélszertí e kérdéssel foglalkozni, mert annak megoldására idő nincs. Ezt az igen tisztelt miniszter úr szeptember 30-án mondta. Az idő beigazolta, hogy a közgazdasági kérdéseknek tárgyalása nem hátráltatta volna ezen fontos kérdés megoldását, a mennyiben az Ausztriával fenforgott közgazdasági kérdések még csak nem is tárgyaltattak. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Abban az időpontban pedig még obstrukczió sem volt, tehát az sem hátráltatta volna ezen kérdés megoldását. Ma pedig az indokot nem fogadhatom el azért, mert ma a képviselőház összes pártjai