Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-418
274 418. országos ülés 1899. márcztus S-án, pénteken. becses engedelmét kérem arra, hogy csak röviden, néhány szóval jelezzem a függetlenségi pártnak álláspontját. (Halljuk! Halljuk!) Bár a függetlenségi párt egy perczig sem akarja késleltetni azt, hogy a törvényenkivtíli állapot megszűnjék, mindamellett elvi álláspontja kizárja azt, hogy bármely 67-es alapon álló kormánynak az inderanityt megszavazza. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A függetlenségi párt a jelen kormánynyal szemben sem tehet kivételt és a jelen kormánynyal szemben sem fog csorbát Ütai elvi álláspontján. (Helyeslés a szélső baloldalon.) így tehát a függetlenségi párt az indemnityt nem szavazza meg. Kijelenti továbbá a párt, hogy midőn az indeninity érvényre jutását sem nem késlelteti, sem meg nem akadályozza, ezzel nem szándékozik csökkenteni annak a ténynek jelentőségét, hogy a múlt kormány, a mely a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásért kész volt az ország alkotmányán csorbát ütni, ettől az országgyűléstől a felmentvényt nem kapta meg. Ne legyen soha feljegyezve a magyar történelem lapjain az, hogy egy magyar országgyűlés egy magyar felelős kormánynak megadta a felmentvényt azért, hogy a magyar alkotmányt megsértette. (Helyslés a szélső baloldalon.) Molnár Antal jegyző S Rakovszky István ! Rakovszky István: T. képviselőház! Minthogy az indemmtyvel szemben új kormány áll, természetes lenne, hogy mi a mi álláspontunkat megváltoztassuk és ne ragaszkodjunk azon állás ponthoz, a melyet az előbbi kormány alatt elfoglaltuk. Beismerem, hogy igen megváltoztak a viszonyok, és hogyha a kérdés azon oldalát venném tekintetbe, a mely az egyéni bizalomra vonatkozik, akkor talán hajlandó volnék a t. kormánynak az indemnityt megszavazni. (Zaj) De miután az indemnitynél a politikai bizalom kérdése is fenforog, és mi most is ugyanazon elvi állásponton állunk, a melyen azelőtt álltunk, (Élénk helyeslés balfelől.) ez oknál fogva mireánk nézve ma is lehetetlen, hogy az igen tisztelt kormánynak az indemnityt megszavazzuk. Bár elismerjük, hogy nem a jelen kormány hibája az, hogy az ország azon állapotba jött, hogy két hónap óta alkotmányellenesen kormányoztatik, de mindenesetre hibáztatom és okolom ezen állapotéit azt a pártot, mely a jelen kormányt, úgy mint az előbbit is támogatja. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Fentartom ínagamnak azt a jogot, hogy a budgetvita alkalmával bővebben kifejtsem azon elvi ellentéteket és különbségeket, a melyek köztünk s a t. kormánypárt és a t. kormány közt fennállanak, s ez alkalommal csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, az indemnityt nem szavazza meg. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök i Szólásra senkisem lévén feljegyezve, van-e valaki, ki a törvényjavaslathoz általánosságban szólni kivan? Ha senki szólani nem kiyán, az általános vitát bezárom. Következik a szavazás. Kérdésem az: elfogadja-e a ház a beterjesztett törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, kik elfogadják szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) a ház a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következnek most már a javaslat általános tárgyalása folyamán beadott határozati javaslatok és indítványok. Ezek közül Kossuth Ferencz képviselő űr az ő határozati javaslatát már visszavonta, így tehát az a felett való határozathozatal szüksége elesett. A második határozati javaslat gróf Zichy János határozati javaslata. Kívánják a határozati javaslat felolvasását? (Igen! Nem!) Molnár Antal jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Elnök: Kérem azon képviselő urakat, kik e határozati javaslatot elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház többsége a határozati javaslatot nem fogadja el. Következik Hódossy Imre képviselő úr indítványa. Tessék felolvasni. Molnár Antal jegyző (olvassa az indítványt). Elnök: Felteszem a kérdést: elfogadja-e a ház ez ellenindítványt? (Igen! Nem!) Kérem azokat, kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház az ellenindítványt nem fogadta el. Következik Kolozsváry-Kiss István képviselő határozati javaslata. Molnár Antal jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Elnök: Felteszem a kérdést: Elfogadja-e a ház a határozati javaslatot, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház a határozati javaslatot nem fogadja el. Következik most gróf Apponyi Albert ellenindítványa a törvényjavaslattal szemben. Kívánják felolvastatni? (Halljuk!) Molnár Antal jegyző (olvassa a határozati javaslatot) Horánszky Nándor: T. képviselőház! Úgy ezen határozati javaslatokra vonatkozólag, mint azokra nézve is, a melyekre már megtörtént a szavazás, a t. előadó úr — ha jól értettem, — kifejezést adott annak, hogy az indemnity meg-