Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-387

i99, január 3-<w, kedden. i5 88?, országos ülés 18 tudomásul vételét kívánja. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én azt hiszem, hogy a t. pénzügyminiszter ár álláspontját a ház magáévá nem teszi, hanem belemegy ennek, habár csak rövid néhány felszólalásban való megvilágításában, hogy a a beterjesztett javaslat sem tartalmilag, sem alakilag a törvényes követelményeknek meg nem felel. (Mozgás jóbbfelol.) A t. miniszter úr felszólalásában azt mondja, hogy ez vita tárgyává nem tehető. (Ellenmondások jobbról.) Feljegyeztem, hogy azt mondta, hogy a beterjesztett döntés tartalmilag bírálat tárgyává nem tehető. Én azt gondolom, hogy ily fontos közjogi aktus, akár a koronának ténye, akár nem az, mert minden tény csak a kormány hozzájárulása és ellenjegyzése mellett lehet érvényes, még ha a koronának magának döntése volna is, a házban a törvényesség szempontjából mindenesetre a legszigorúbb bírálat alá kell hogy vétessék. Ha önök azt mondják, t, túloldali képviselőtársaim, hogy mi személyeskedünk, személyes vádakat hozunk fel a mostani kormány s annak vezetője ellen, mi azt mondjuk önöknek, vizsgálják meg azt az okiratot, mely a ház előtt van tárgyilagosan és elfogulatlanul s abban a legnagyobb vádiratot fogják találni a Bánffykormány ellen. (Igaz! Ügy van/ a bal- és szélső baloldalon. Ellenmondások jobb felől.) Lehet e nagyobb és íontosabb követelmény, midőn a korona bevonatik az ország ügyeinek döntésébe, mint az, hogy ez a döntés mindenben a harmincz év óta érvényes alkotmánynak, törvényes rendnek, s a 67-es törvény követelményeinek megfelelő szigora formában történjék. Nem áll az, a mit a miniszter úr mondott, hogy ez a preczedenst kkel megegyezik, mert csak a Bánffy-kormány idejében tapasztaljuk, hogy az alkotmánynak és törvénynek rendelkezései darabonkint letördeltetnek (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) és önök a túlsó oldalon még a leghalványabb bírálatba se mennek be ezen kérdés eldöntésénél, vájjon a kormány és a korona ténye a törvény követelményeinek, a törvény szabályainak megfelel-e? A quóta ügyében a koronának döntése, a Deák Ferencz által kezdeményezett és azon törvény alapján, a melynél fogva önök harmincz év óta a kormányzatnak eszközeit bírják, csak azon esetben áll be, ha mindkét ország alkotmányos törvényhozása a két országgyűlés határozatai alapján nem bírt megegyezésre jutni. Itt tehát — világosan kifejezi a törvény — nem elégséges, hogy a két országnak kiküldött quóta-bizottságai tárgyalják az ügyet; nem elégséges, hogy azok jelentést tegyenek, hanem kell, hogy mindkét országgyűlés vegye tárgyalás alá az egyezséget, kisérelje azt önmaga meg és csak a mennyiben a két országgyűlés nem bir megegyezésre jutni plenáris tárgyalásaiban, akkor bir érvénynyel Magyarországon a koronának döntése. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezen döntést a mi törvényeink szerint tehát Magyarországon érvénytelennek és jogosulatlannak kell tekinteni. (Igaz! Úgy van! szélső báloldalon. Nagy zaj a jobboldalon.) Az 1867: XII. törvéuyczikk 81. §-a szórólszóra így szól (olvassa): »Ha a két küldöttség a javaslatra nézve nem tudna egymással megegyezni, mindenik félnek véleménye, mind a két országgyűlés elé betérjesztetik«. Ez megtörtént és most következik : »Ha pedig a két országgyűlés nem tudna egymással megegyezni, akkor a kérdést az előterjesztett adatok alapján ő Felsége fogja eldönteni*. (Nagy zaj a jobboldalon.) Ez a közbeeső eljárás, hogy tudniillik a két országgyűlés kísérelje meg az egyezséget és a két országgyűlés döntsön ebben a kérdésben, sem az osztrák, sem a magyar parlamentben nem következett be. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És mi e tekintetben az álláspont? Önök azt fogják mondani, hogy vájjon mi történjék, miután Ausztriában az alkotmányos szervezet nem működött és ebben az irányban határozat létre nem jött? Hiszen megmondja tovább ugyanazon törvény, hogy a közösügyek kezelésénél Ausztria alkotmányszerti befolyása nem mellőzhető és a közösügyeknek alapja és feltétele az, és csak addig bírnak azok ezen formák közt érvénynyel, míg a két országnak alkotmányos parlamentjei dönthetnek ebben a kérdésben. Mi következik tehát be? Az, hogy nekünk döntenünk kell a 67-iki törvénynek figyelembe vételével; döntenünk kell saját szuverén elhatározásunk, szuverén törvényhozásunk alapján azon közösügyekre nézve is, a melyeket eddig a két országnak parlamentjei közösen, együttes akarattal intéztek és döntöttek el. Itt tehát nem az lett volna a t. kormánynak a teendője, hogy az ország belügyeinek rendezését és döntését bízza a koronára, hanem az lett volna a kötelessége, hogy a magyar parlament elé álljon azzal, (Nagy zaj a jobboldalon), hogy ha azok a feltételek és azok az eljárási módok, a melyeket az 1867-iki törvények előírtak, meg nem tarthatók és az országnak szuverén rendelkezése életbe lép; az ország ezen közöseknek nevezett ügyeket saját hatáskörében dönti el és ebben az irányban határozatokat hoz. Ezt a kérdést már a múlt évben, erről az oldalról ugyanezen döntésnél szóba hoztuk, de hogy a házban és az országban ez az ügy nagyobb visszhangot nem keltett, annak egyik indoka az volt, hogy a muít év végén az egész ország és az egész ház még azt hitte, hogy itt esak ideiglenes állapotról van szó Ausztriával szemben és hogy e provizórium ideje alatt az