Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-370

gg 870. országos ölés 1898. deczember 1-én, cstttSrtökttn. gánaU jelentést Hentzi haláláról, három hadtesttel -vétetvén be Budavárát, úgymint: Aulich, Leiningen és Nagy Sándor tábora s honvédéi által. S mégis Asbóth az a szerencsés, ki Hentzit lelöveti, ágyra téteti és ágya mellé állítja Kralovánszky százados elbeszélése szerint Hentzi bandáját, reá huzatja a Rákóczy indulót, ezt bizonyítja egy 42. zászlóaljbeli honvédtiszt is, de az már egy másik bandával is huzatja a Rákóezy-indulót. Rónay János úr nem úgy tesz, hanem a generál kommandóból Hentzi kívánatára papért küld éjjel 12 órakor, de papot nem találva éjfél után egy órakor, minden lelki vigasztalás nélkül utaztatja a másvilágra. Görgey úr oda nyilatkozik, hogy ő nem volt Hentzit megnézni. Én meghiszem, mert Pamner tizedes nyilatkozata utáti mondhatom azt, hogy Görgey módon apróra nyírott hajú, pléhgalléros tábornok, vagy ezredes nem más volt, mint Görgey, miattam csalódhatott, mert én akkor fent voltam az udvarban, a huszár tisztekkel bajlódtam, a kik Hentzi s más tisztek lovain mint hadi zsákmányon osztozkodtak. Görgey úr Hentzit, mint általa gyűlölt egyéniséget úgy tünteti fel, és mégis Hentzinek pompás temetést rendelt. Honvédtisztekkel állatja körűi a szép koporsót, míg a mi elesett honvédtiszt társainkat gyalulatlan fenyő koporsóban temették el egy pár posztóval bevont dob tompa pörgése mellett. Püspöki Gráezián urat, rendíthetetlen bátorságú régi ismerősét is szerepelteti Görgey úr, sőt több szempontra hivatkozik, kik látták volna, mikor Püspöki Gráezián megszúrta Hentzit. Már kérem, mikor oly közel volt Hentzihez, ugyan miért nem fogta el élve, hiszen tudta, hogy Hentzinek fejére jutalom volt kitűzve! A jutalom helyett megelégszik Görgey azzal, hogy Püspöki GraeziáiiDak, régi ismerősének, kadet ! anulótársának egy érdemkeresztet tűz a mellére. Görgey állítja, hogy Leiningen és Aulich hadoszlopai egy időben és legelőbb jutottak be a várba. Bocsánatot kérek, Nagy Sándor tábora s táborába levő honvédeink egy kis órával is előbb mentünk be a várba, és mi már pihentünk, mikor a bécsi kapunál s a vár más részén már szóltak, ropogtak az apró puskák. Kralovánszky százados bajtárs Asbóthot szólítja fel, ha él, hogy állítását igazolja. Én Báthori Sehulz Bódogra hivatkoztam, de a jó öreg, mint emlékszem, múlt évben halt el. Fölkérem azt az Emészt őrmestert, ki nekünk Hentzit megmutatta, s lakására elvezetett, ki akkor szorult be a várba a depónál, mikor Windischgraetz Budapestre a téli napokban bevonult s ott volt Hentzi irodájában Budavár bevételéig. Ez az Erneszt Hamzsabégre valónak mondotta mngát, ha él, igazolja a történteket. Budavárba Hentzi oldala és rendelkezése alatt több tisztek és főtisztek voltak, úgymint: ezredesek, alezredesek, őrnagyok, zöld tollas pofoncsapott csákóval, vállaikról araszt széles, vagy még szélesebb arany paszománt és kardszíjak, bojtok lelógva. így néztek ki azok a magasabb állású tisztek, a kik Hentzi szobájába egy oldalajtón bejöttek. Ilyen elesett főtisztek és tisztek lehetnek azok, kiket Hentzi képeiben szerepeltetnek. Szabad legyen magamról is egyet-mást elmondani. Abban a szerencsében frészesűltem, hogy a Fehérvárról hozott lajtorjákat századomnak kellett a vár oldalához czepelni és felállítani, nagy védelmünkre szolgált egy fekete léczkerítéses kert, ettől fedezve birtuk a lajtorjákat a vár alá vinni, úgy, hogy az osztrákok a várból mindnyájunkat le nem lövöldöztek. És ez a megtiszteltetés sem volt elég, hanem a mint várból tizenkét órakor kivonultunk, félórai pihenés után századommal a várba rendeltettem 3—500 főnyi horvát katonaság őrzésére, hogy csak másnap kilencz óra után szabadultunk meg. Budavár bevételéről irt czikkem, 1869—70, azon időtáj t írtam, a mikor a bodrogkeresztúri csata van leirva, abban egy kis rajzon az a jelenet van megörökítve, a mint Lics százados a császári huszárokkal attakba megy asvalizsérekre. Somogy-Endréd, 1886: június hó 22-én. Kiss József, református lelkész, 48 as százados.« Ezen állításokat megerősíti Imre József, a 17. honvédzászlóalj volt hatodik századának őrmestere, kinek szavaiból csak röviden a dologhoz tartozó ezt a tételt olvasom fel. (Halljuk.

1 Halljuk! Olvassa); »Igaza van Kiss József bajtársnak, miszerint a Hentzi lábát a 28-ik zászlóaljból egy honvéd lőtte meg s láttam is, a mikor egy házba ezipelték és egy fél óra múlva én is megnéztem, és még akkor hörgött és egy divánra volt fektetve, s abban is igaza van, hogy Hentzi czivil ruhában nézegette minden nap a törést, mert a mi zászlóaljunk voít a 24 fontos ágyúkhoz fedezeten és a kik ismerték, figyelmeztettek bennünket, hogy ott van Hentzi és többen néztük is.« Na, t. képviselőház, azok, a kik hipotézisekre alapítják a történelmi bizonyságokat, a kik úgy gondolomra és úgy hallomra állítják fel az ő nézeteiket, jó lesz, ha figyelembe veszik az élő emberek minden mellékes czél nélkül, csupán a történeti igazság kedvéért itt felolvasott igaz jelentéseit és történeti előterjesztéseit. (Igás! Ügy van! a hal- és szélső baloldalon.) Miért hoztam és olvastam én fel ezeket? Azért, mert a haza jövő védelmére hivatott ifjúságnak, a kadet-iskoía növendékeinek példányképűi akarják oda állítani egy oly ember szobl