Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.
Ülésnapok - 1896-368
42 368. országos flWs 1898. november 29-én, kedden. B. Bánffy Dezső miniszterelnök: T. ház! Én hozzájárulok ahhoz, hogy már kezdetben úgy tétessék fel a kérdés, a mint azt Szalay Károly képviselő úr módosította. Elnök: Ehhez képest másodsorban a kérdést a miniszterelnök úr indítványára teszem fel együtt azzal a módosítványnyal, a melyet Szalay Karoly képviselő úr tett. Miután, t. ház, névszerinti szavazás kéretett Szentiványi Árpád képviselő úr indítványára s miután a kérdést már feltettem, és az a ház által meg van állapítva, kihúzom a betűt. (Megtörténik.) H betű! Öt perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik a szavazás. Ismétlem még egyszer a kérdést. A kérdés az, elfogadja-e a ház Szentiványi Árpád képviselő indítványát, igen vagy nem?(Igera/ Nem!) A névsort olvassa Molnár Antal, a távollevőket jegyzi Dedovics György, az igennel szavazókat Lakatos Miklós, a nemmel szavazókat Perczel Béni. Kezdődik a szavazás. Molnár Antal jegyző (olvassa a névsort): Igennel szavaztak : Horánszky Nándor, Ivánka Oszkár, Jeszenszky Ferencz, Korniss Ferencz, Kossuth Ferencz, Kubik Béla, Lakatos Miklós, Lukáts Gyula, Madarász József, Major Ferencz, Marjai Péter, Meskó László, Meszlény Pál, Molnár János, Mócsy Antal, Pichler Győző, Ragályi Lajos, Rátkay László, Reitter János, Sághy Gyula, Sima Ferencz, Somssich Andor, Szabó István, Szalay Károly, Szentiványi Árpád, Szinay Gyula, Thaly Kálmán, Tóth János, Zmeskál Zoltán, Antal Pál, Asbóth János, Bartha Miklós, Beniczky Árpád, Berger Ignácz Bernát Béla, Boda Vilmos, Bogyay Máté, Bolgár Ferencz, Buzáth Ferencz, Endrey Gyula, gr. Esterházy Mihály, Gulner Gyula. Nemmel szavaztak : Hegedüs Béla, Hegedüs Lóránt, Heltai Ferencz, Jakabffy Imre, Janits Imre, Jovanovich István, Jovanovich Szilárd, Jónás Ödön, Justh Ferencz, Kammerer Ernő, gr. Karátsonyi Jenő, Kiss Ferencz, Klobusiczky János, Konkoly-Thege Miklós, Konkoly-Thege Sándor, Kovács Pál, Kovács Sándor, Kőszeghy Sándor, Kubinyi Andor, Kubinyi Géza, Kubinyi György, Láng Lajos, Lévay Lajos, Maléter Zoltán, Mandel Pál, Majer Károly, Márkus József, Mezei Mór, Mikszáth Kálmán, Mohay Sándor, Molnár Antal, Molnár Béla, Münnich Aurél, Nagy Mihály, Nyegre László, Osztroluczky Miklós, Óváry Ferencz, Pap Géza, Perczel Béni, Plósz Sándor, b. Podmaniczky Frigyes, Pólyák Béla, Pulszky Ágost, Popovics Vazul István, Ragályi Béla, Rétyi Mihály, Rosenberg Gyula, Rónay János, Rudnyánszky Béla, Ruffy Pál, Sámuel Lázár, Sándor József, Schmidt Gyula, b. Solymossy Lajos, Sréter Alfréd, Szaplonczay Miklós, Szentiványi Kálmán, Szerb György, Székely György, Szily Pongrácz, Szinnyei-Merse Pál, Szőts Pál, Szuhányi Ferencz, Szulyovszky Gusztáv, Takácsy Sándor, Tarajossy Sándor, Telegdy József, gr. Tisza István, Tisza Kálmán, Tolnay Lajos, Török Bertalan, Urbanovszky Ernő, Várady Gábor, Végh Arthur, Vörös László, gr. Wass Béla, Weisz Berthold, Wolfner Tivadar, gr. Zay Miklós, Zakó Milán, Zeyk Gábor, Zmertich Iván, Zsigárdy Gyula, Zsilinszky Mihály, Aidinger János, Angyal József, Apáthy Péter, Arányi Miksa, Ágoston József, Adamovics Béla, Babó Lajos, b. Bánffy Dezső, Belitska Béni, Berzeviczy Albert, Bessenyei Ferencz, Bezerédj István, Bornemisza Ádám, Capdebó Ferencz, Chorin Ferencz, Ciocán János, gr. Csáky Lajos, Csávosy Béla, Darányi Ignácz, b. Dániel Ernő, Dániel Gábor, Dániel Márton, Demko Pál, Dókus Ernő, Dedovics György, Egyedi Arthur, Emmer Kornél, Erdély Sándor, Farbaky István, Fejérváry Károly, Fest Lajos, Feszty Béla, Fluger Károly. Földváry Mihály, Földváry Miklós, Frideczky Timót, Gajáry Géza, Gajári Ödön, Görgey Gyula, Gyárfás Endre, Győrffy Gyula. Távollevők: Hajdú József, Halassy Gyula, Halász Zsigmond, h. Harkányi János, Harsányi József, Hegedűs Sándor, Hentaller Lajos, Herczeg Ferencz, Hieronymi Károly, Hintz Ernő, Hock János, Hódossy Imre, Holló Lajos, Horváth Ádám, gr. Horváth Tholdy Lajos, Hulényi Győző, Illyés Bálint, Issekutz Marczell, Ivánovits István, Jagics József, Janicsáry Sándor, b. Jósika Gábor, Juriss Mihály, Justh Gyula, Jagics János, Josipovich Imre, Josipovich Lajos, Kabos Ferencz, Kalocsay Alán, Kardos Kálmán, Kállay Lipót, Kálmán Károly, gr. Károlyi István, gr. Károlyi László, gr. Károlyi Sándor, b. Kemény Ákos, Kemény Pál, Kende Béla, Király Ferencz, Kiss Pál, Kobek István, Kola János, Kolozsváry-Kiss István, Komjáthy Béla, Komlóssy Ferencz, Kozma László, Krístóffy József, Kubina József, Kubinyi Árpád, Kullmann János, b. Kemény Géza, Kiss Oszkár, Kosovac Fridolin, Krajacz László, Krajcsovics Sándor, Latinovits Géza, Latinovits Pál, Lánczy Leo, László Mihály, Lázár Árpád, Lázár György, Lázár Menyhért, LehCtzky Antal, Leidenfrost László, Lepsényi Miklós, Leszkay Gyula, Légrády Károly, Lits Gyula, Lónyay Géza, Lónyay Sándor, Luby Géza, Lukács Béla, Lukács László, Luppa Péter, Lobmiyer Antal, Madarász Imre, Magyary-Kossa Géza, Makfalvay Géza, Mara László, Matlekovits Sándor, Matuska Péter, Meltzl Oszkár, Melzer Vilmos, Meszlény Lajos, Mezőssy Béla, Mihályi Péter, Miklós Ödön, Mo'nár Károly, MüJek Lajos, Majstorovics Mózes, Maseg Lipót, Milekics Czirill, Nagy Gyula, Nagy Sándor, gr. Nákó Kálmán, Nedeczey János, Netszidkr Károly,