Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-385

886. országos ülés Í898. deezember 29-éu csütörtökön. 359 oldalon.). Azt mondják annak a bizonyos iratnak védői, hogy ha preczedenat alkot is, az nem lehet veszélyes, mert hiszen kompakt többséget kell az ilyenhez megszerezni Szerintem ez nem biztosíték! Emlékszem azokra a Schmerlingkorszakbeli kísérletekre, midőn az alkotmányosság szellemét és lényegét alkotmányos színezetű iratokkal akarták megtéveszteni, meghamisítani. Hol volnánk ma, ha azok kedvéért eltértünk volna a valódi, igazi alkotmányosság fogalmától, lényegétől, szellemétől? Ott volnánk, a hová most akar vezetni a Tisza-lex, az abszolutizmus karjai közt. (Igae! Űgyvan! a szélső baloldalon.) Akkor igaz, nem mertek a nemzet többségére hivatkozni, mert még sokkal fájóbbak és élesebbek voltak sebei; de ma, midőn annyi gyógyszert találtak fel a hazafias érzelmek elaltatására czímekben, rangokban, reudjelekben,kortespénzekben és Isten tudja mikben, ma könnyebb volna megszerezni a többséget. Hát én ilyen politikának a támogatására még akkor sem áldoznám fel magamat, ha nem tartoznám ahhoz a párthoz, mely nem a jogok elalkuvásában, hanem azoknak visszaszerzésében, megőrzésében keresi és találja legszentebb hazafiúi feladatát. (Éljenzés- Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Azzal a párttal, a melynek tagjai közé büszkén sorolom magamat, tiltakozom minden olyan törekvés ellen, mely meghamisítja a múltat, hogy kizsákmányolja a jelent. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház ! Hogy hazafias aggodalmaink, a melyekből tiltakozásunk ered, nem alaptalanok és nem oknélkíüiek, ezt azt hiszem, sokkal inkább igazolják azok az események, a melyekre hivatkoztam, mintsem kételkedni lehetne a felett, hogy küzdelmünk hazánk és alkotmányunk érdekében folyik és nem a hatalomra vágyás küzdelme, mert hiszen Magyarországon épen ebben a loyális korszakban ki gondolná, hogy ilyen módon hatalomra jusson. Mondom, hogy e küzdelem a jog és alkotmánynak védelme, szemben azzal a politikával, mely azokat végpusztulással fenyegeti. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És ha ez sem hazafiúi és képviselői kötelesség, akkor nem tudom, hogy mi az. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Beszédsm berekesztéséül egyik legnagyobb magyar tekintélyre, Széchenyi Istvánra hivatkozom, a ki a mostanihoz nagyon hasonló körülmények közt ezeket mondta (olvassa): » Minden népnek valamint megvan géniusza, úgy megvan saját eleme is. Minekünk magyaroknak elemünk nem kereskedési elsőbbség, vagy dics- és hírvágy, sem vallásosságból eredő elmélkedési szenv, vagy a szép művészetek köre, vagy a magasb és fellengző tudományokbani búvárkodás s effélék, jóllehet végirányunkban ez is mind ki van tűzve, de azért nem elemünk, melynek említésénél vérünket forrni, szivünket dobogni, idegeinket mintegy villany által érintve lenni éreznők; mert. ilyes valami szavakkal le sem is irható, csak akkor megyén bennünk végbe, akkor emelkedünk földi erőnkön túl és érezzük keblünket isteni tűztől hevülni, mikor alkotmányos szabadságunkról, nemzetiségünk fertöztetlen^égéről van szó, mikor ezeket fenyegeti veszély, midőn ezeknek megmentése körül eped keblünk. Alkotmányos szabadság, felemelkedett nemzetiség a mi elemünk, ez azon kútfő, melyből mindennek folyni kell.« »Én nem tanozom azok közé, — folytatja tovább, — kik évekkel ezelőtt azt gondolván : »Nem él többé a magyar«, pipáikat szolgáik által megtöltetni parancsolták s ólomként ültek az ébredező hazán, vagy külföldre szívták a honvérét, s kik most épen annyi bölcseséggel megint azt hiszik; »Nincs veszélyben többé a magyar.« Én ellenkezőleg azt mondom: »Veszély fenyegeti a magyart. Álomkórságban dermedez nemzetünk ; de még van idő a fölébredésre; sok azonban többé nincs!« És ezzel végzi: »Igen drága föld jövendőnk, alapja nem egyéb, mint nemzetiségünk biztosítása, kifejtése.« Vagy a mi ezzel egyet tesz: Nemzeti önállóságunk megvédése és megszilárdítása. Ez a mi hazafiúi törekvésünk is. Ezért vívunk ha kell, ha szükséges élethalálharczot önállóságunkért, alkotmányos szabadságunkért. (Helyeslés a baloldalon.) Meg vagyunk győződve, hogyha a jelen az önöké is, de a jövendő a mienk s a nemzeté. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon: Á szónokot többen üdvözlik.) Hock János jegyző: Rakovszky Isván! Rakovszky István; T. ház! (Halljuk!) Kórelnök: A képviselő urak legyenek szivesek helyöket elfoglalni. Rakovszky István: T. ház! A mai ülésnek két kimagasló momentuma volt. Az egyik Sándor József t. képviselőtársamnak felszólalása, a másik nem csekélyebb férfiúé, mint gróf Apponyi Alberté. Sándor József t. képviselőtársam felelt és magára utalt, hogy íme, nézzük meg, ő azon kormánypárti képviselők közé tartozik, a kiknek választásához a legkisebb szenny sem fér, a kiknek nincsen inkompatibilis állása és így azon franczia közmondás szerint qui s'excuse s'aecuse, ott vannak olyan urak is, a kiknek a választásához kétely fér, vannak inkompatibilisek, quod erat demonstrandum. (Zaj. Felkiáltások balfelól: Hiszen ezt tudtuk!) A mi gróf Apponyi Albert mai felszólalását illeti, beszédem fonalán még arra vissza fogok térni. Most az elnökválasztás kérdésében kiváI nok állást foglalni. Nem jellemzi semmi jobban