Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-384

342 384. oru&gos Slés 18Ö8. d«CE«mber 28»ám, szerdán. az állapotot az, hogy a kisebbség, midőn a többség alkotmányos joga a parlamentarizmus esazencziális elve ellen erőszakosan ellene szegült, arra hivatkozik, hogy miután a többség erőszak útján, hivatalos hatalommal visszaélés, határtalan vesztegetések, tehát a nemzeti akaratnak vakmerő meghamisítása útján jutott a parlamentbe: nincsen joga a többséget az alkotmány szerint különben megillető parlamenti uralomhoz sem. Ma, t. képviselőház, a tételt nézetem szerint igy felállítani nem lehet. Én úgy tartom, hogy a ház megalakulásakor, mindazon vádak, amelyek a választási visszaélések czímén felhozhatók voltak, alkotmányos és törvényes, sőt mondjuk, jogerős elintézést nyertek és a ház megalakulásakor a többség joga eo ipso konstituálódott, és hogy az ma minden vitán feltíl áll. Ezt a felfogást elismerte és honorálta a kisebbség is. Mert hiszen azóta nemcsak, hogy nem támadott hosszú időn át a többség ezen alkotmányos uralma ellen, nemcsak, hogy készségesen résztTett a tárgyalásokban, de esetekre tud a kisebbség hivatkozni, hogy a kormánypártnak, még a kormánynak is segítségére sietett talán két ízben is, hogy lehetővé tegye számára azon feladatok megoldását, a melyeket mint többség, saját jogánál fogva kitűzött. Hogy a kisebbség magatartásában mi idézte elő ezt a nagy fordulatot, hogy mi annak oka, ezeket kutatni és mérlegelni nem lehet az én feladatom. Elvileg úgy vagyok meggyőződve, hogy azért, mert ezen tények így vannak, hogy a kisebbség esetleg visszatért a választási visszaélésekre is, és azokat mohó lázassággal iparkodott kiásni, ey.ek a tények még nem jelenthetik azt, hogy esetleg ahhoz joga ne volna. Az sem lehet az én hivatásom, hogy kit, vagy kiket, és mennyiben terhel a mai állapotokért a felelősség; azon állapotokért, a melyeket én veszélyesnek tartok nem azért, mintha egyáltalán bármilyen nagy szerencsétlenséget látnék abban, hogy a kisebbségi erőszaknak esetleg sikerülne áttörni a többség jogán, a mi néha jó is, néha szükséges is, de mindaddig nem baj, a míg a különböző politikai pártokat csupán elvi ellentétek választják el, de különben faj és hazafias érzéBekben egységesek; hanem veszélyesnek tartom azért, mert attól félek, hogy a magyar parlament pártjainak ezen egysége nálunk nem lesz mindig állandó, megszűnik, s ezen eljövendő kisebbség számára, őszintén megvallom, nem szeretnék példát statuálni arra, hogy mik ép lehet a többség alkotmányos uralma ellen sikeresen küzdeni. Ámde, t. képviselőház, forradalmakat sohasem szokott a bölcseség előidézni; nem szokott a mérséklet kormányozni; hanem igenis, a bölcseség és a mérséklet le szokta csendesíteni az il)en forradalmakat, enyhíteni szokta azoknak lefolyását. Most, tehát azt kérdezem, vájjon a Tisza-lex-e az a bölcseség, az a mérséklet-e, a mely ezen szolgálatot ma megtenni alkalmas ? és ha a kisebbség küzdelme forradalom egy parlamentáris elv ellen, a többség joga ellen: akkor a lex-Tiszát bátran lehet a többség forradalmának tekinteni a parlament és alkotmány ellen. Vájjon orvoslása-e az a mai állapotoknak, vagy inkább rohanás a végzetessé válható válságok felé? (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Hogy ki idézte elő, ki felelős azért, mi az, a mi ezen rohanást, ezen csapást a nemzettől elhárítja, arra én felelni nem tudok. De egyet tudok. Tudom azt, hogy egy évezred viszontagságaiban annyi szenvedés által sújtott fajunknak oly bűnét nem ismerem, hogy ezen csapást megérdemelte volna. Komoly államférfiak, és azok nyomáuy a közlelkiismeret azt hiszi, hogy ha közülünk egyetlenegy leszállana azon magas polczról, a hová őt a sors szeszélye juttatá, elháríthatná nemzetéről e csapást. Ha ez igaz, és ha igaz volna az, hogy azon egyetlenegy, az államférfiúi tökély inkarnacziója, és a mai állapot előidézésében olyan ártatlan volna, mint a gyermek: akkor is hazafias kötelessége volna hazájának ezen dicsőséges szolgálatot megtenni. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés a bal- szélső baloldalon.) T. ház ! Nemzetünk egy hős fia, Dugonics, a mikor látta, hogy az ellenség a vár ormára készül kitűzni a diadal-lobogót, utánna rohant a magasba, átölelte a törököt és zászlaját, és leugrott vele a biztos halálba, egy perczig sem habozott életét áldozni fel, hogy elháríthasson nemzetéről egy múló veszélyt. Báró Bánffy Dezső, úgy látszik, szintén kész feláldozni, de nemzete alkotmányát, hogy múló hatalmát megtarthassa tovább. Nem fogadom el az indítványt. (Élénk tetszés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Lakatos Miklós jegyzői Illyés Bálint! (Felkiáltások a szélső baloldalon: Holnap! Holnap! A jobboldalon: Halljuk! Ma!) Illyés Bálint: T. ház! Miután hosszasabban akarok felszólalni, és az interpelláczió idő már közel van, kérem a t. házat, méltóztassanak megengedni, hogy beszédemet holnap mondhassam el. (Helyeslés balfelM. Felkiáltások jobbfelől: Egy óra van!) Korelnök! Kérdem a képviselőházat, megengedi-e, hogy a képviselő úr beszédét holnap tarthassa meg? (Meg!) A mint veszem észre, a ház megengedi, s ez esetben következik az interpelláczió előadása. Papp Elek képviselő urat illeti a szó. Papp Elek: T. ház! Nem újság és nem szokatlan az a tárgy, az az esemény, a mely miatt kénytelen vagyok a belügyminiszter úrhoz interpellácziót intézni. (Halljuk! HaUjuk!) Különösen mi, a kik Jasz-Nagy-Kún-Szolnökmegyé-