Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.
Ülésnapok - 1896-377
jgg 877. oiszkgo» ülés 1898. deczember 17-én, seombston. eredményt mutat fel, kérdem a belügyminiszter nrat: hajlandó-e az illető közigazgatási közegeit haladéktalanul az egész országban utasítani, hogy a borhamisítók ellen, kiket a nép minden vidéken ismer és újjal rámutat, a törvény teljes szigorával és mindennemű" melléktekintetek mellőzésével járjanak el ?« (Helyeslés a haloldalon.) Lakatos Miklós jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! A házszabályokhoz kérek szót! (Halljuk! Halljuk! bal/elöl.) Tisztelettel hajoltam meg azon korelnöki rendelkezés előtt, hogy az ülés jegyzőkönyve még a mai napon hitelesíttessék; de most kötelességemnek tartom felszólalni és kérni is a mélyen tisztelt korelnök polgártársunkat, hogy a házszabályok intézkedéseire való tekintettel ezen jegyzőkönyvi hitelesítéstől most elállani méltóztassék. A házszabályok 146.§-ánakide való intézkedése ugyanis a következő: »Az ülés kezdetén mindenekelőtt az előbbi ülés jegyzőkönyve, a mennyiben az ugyanazon ülésben meg nem történt, felolvastatik és hitelesíttetik.« T. ház! A házszabályoknak ez az intézkedése, hogy a múlt ülés jegyzőkönyve úgy, a mint azt állandó gyakorlatunk is igazolja, mindig a következő ülés elején hitelesíttetik, az általános rendszerinti szabály és a szabályoknak is ez az értelme. Ettől természetesen a házszabályok eltérést is engednek azon esetekben, midőn kivételesen a rögtön való hitelesítésre van szükség. Ilyen például az a ma is előfordult eset, midőn az elnapolást tartalmazó királyi leiratok a főrendiházzal még aznap közlendők. Az ellen tehát, n °gy a jegyzőkönyv azon része hitelesíttessék, mely a királyi kézirat kihirdetését tartalmazza, nincs kifogásom, sőt azt, mint a joggyakorlattal teljesen megegyezőt, helyesnek is tartom. Azt azonban, hogy a korelnökség égise alatt egy másik praxist kezdjünk meg, a mely az ülés végén akarja a jegyzőkönyvet hitelesíteni, az oda vezetne, a hová például most is vezetett, hogy egyikünk sem tudja, mi van a jegyzőkönyvben. (Ellenmondás jőbbfelőL) Mindezekre való tekintettel, ha a mélyen tisztelt korelnök polgártárs engem az iránt megnyugtat, hogy ez a hitelesítés ma csak kivételesen történik, nincs ellene kifogásom; de ha ezt preezedeusül kivannak alkalmazni, akkor indítványt volnék kénytelen tenni a házban. Az ellen, — mint már említem is — természetesen semmi kifogásom nincs, hogy a jegyzőkönyv azon része, a mely a főrendiházzal közlendő királyi leiratra vonatkozik, rögtön hitelesíttessék. Ha a korelnök úr kijelentené, hogy ez nem preczedens, akkor nincs ellene kifogásom, különben óvást kellene tennem, nehogy ebből szabály keletkezzék. (Helyeslés a szélső, baloldalon.) Korelnök! T. ház! Én szorosan kívánom fentartani a házszabályokat (Helyeslés.) úgy, a minő szabad szellemben azok 30—32 év óta gyakoroltattak. Természetesen utána néztem, hogy van-e valami olyan tárgyamaelintézendők között, a melyek alaposabb megfontolást kívánnának másnapig, és miután arról győződtem meg, hogy ma semmi olyan tárgy nincs, természetesen rendkivűüleg, jónak láttam a ház helyeslésével ma ajánlani a jegyzőkönyvnek hitelesítését. Megnyugtathatom tehát a felszólaló képviselőtársamat, hogy a míg én leszek itt, csakis rendkívüli esetekben fogom az azon napi egész ülés jegyzőkönyvét hitelesíteni, különben csak a sürgős ügyekre vonatkozó pontokra fogjuk ez eljárást alkalmazni. Gondolom, ebben megnyugszik az egész t. képviselőház és így a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. (Éljenzés.) Meszlény Lajos: Maradjon meg elnöknek! (Derültség.) Korelnök: Mivel pedig a jövő ülés ideje és napirendje meg van állapítva, a mai ülést bezárom. (Élénk éljenzés és taps.) (Az ülés végződik d. u. 12 óra 10 perczkor.)