Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-367

s 867, országos ülés 1898, november 28-án, hétfőn. ezt ama parlamenti oligarchiának segélyével akarták keresztülvinni, melynek létalapja és jogosultsága más nem volt, mint az abszolút párturalom eszméjének fentartása. (Úgy van! balfelől.) S ezért, eltekintve a pillanatnyi sikerektől, az a lendület, mely a Szapáry és a Wekerle kormányok alatt közéletünkben előállt, a czélok és az eszközök között fennálló ellenmondás folytán egy oly fáradtságba, bágyadtságba, oly lehangoltságba vezetett, mely egyedül tudja megmagyarázni azt a különben csodálatos tényt, hogy a Wekerle-kormány azzal hagyta el állását, hogy báró Bánffy Dezsőt ajánlotta utódjául, és hogy a nemzet e változást szó nélkííl elfogadta. És báró Bánffy Dezső miniszterelnökségével sans phrase visszaestünk a régi Tisza rendszer egy rosszabbított és súlyosbított kiadásába: a politikai opportunizmusnak, a politikai erőszakosságnak, az abszolút párturalomnak az előbbinél még sokkal meztelenebb hirdetésébe és megvalósításába. Gruizot azt mondta III. Napóleonról, hogy az ő ereje abban állott, a mit ez az államférfiú igy nevezett: »La modération dans le mal«, hogy a rosszban mértéket tudott tartani. Én gyakran alkalmaztam Gruizot-nak ezt a mondását Tisza Kálmán politikai rendszerére ; mert egészen a véderó'javaslat benyújtásáig ő egyik erejét csakugyan abban lelte, hogy abban, a mi sértő volt a nemzetre, a mit politikai értelemben másnak, mint rosznak, nem lehetett mondani, abban ő mértéket tudott tartani. De az események és a rendszer érlelődése, a rendszer természetes gyümölcseinek megérése, a nemzet egész pszichológiájának azon átalakulása folytán, a melyet a Tisza-rendszer állandósulása teremtett, és annak újbóli föléledése életre ébresztett: a mai kormányzat abban különbözik Tisza Kálmán kormányzatától, hogy ugyanezen rendszerbe már nem látja szükségesnek felvenni a fennállhatásnak és fenmaradásnak eszközei és feltételei közé azt, a mi Tisza Kálmán idejében még szükséges volt: »La modération dans le mal«, a mértéktartást a nemzet jogainak, a mértéktartást a kormányzat részrehajlatlansága, a mértéktartást a kormányzat igazságosságának megtagadásában és megtámadásába!]. (Igazi Ügy van! a bal- és ssélsö baloldalon. Ezért és ebben az értelemben jelentékeny férfiú a mostani miniszterelnök úr, mert ő egy epochának képviselője, s mert annak az érának, annak a politikai reneszernek egy epizód kivételével, — a mely epizód azonban nem bírt azzal az energiával, hogy lerázza magáról annak a rendszernek összes kormányzati eszközeit és azokat, kikkel más rendszert követni nem lehet, — mondom, e rendszernek, az abszolút, önczélúl proklamált rideg párturalom rendszerének teljesebb személyesítője, olyan személyesítője nines, kiben annyira kicsúcsosodik, kidomborodik az, hogy mi mindent képes már bevenni és eltűrni ez az elernyedett magyar nemzet, mondom, teljesebb személyesítője nem lehetett azon miniszteri székben, mint báró Bánffy Dezső miniszterelnök úr. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Azt mondják, hogy vannak engesztelő vonások ebben a rendszerben is. Nem követem a Bánffy-kormány alkotásainak azon felsorolását, melylyel gróf Tisza István képviselőtársam választóihoz intézett beszédében ezt a rendszert meg akarta védeni, esak egynémely pontot emelek ki belőle, olyat például, mely minket, a nemzeti pártot is közelebbről érdekel: a magyar katonai oktatás létesítésére történt kezdeményező lépést. T. ház! Mi leszünk mindenesetre az utolsók, kik ezen lépésnek jelentőségét, hasznosságát, szükségességét tagadásba fogjuk vonni és valóban nem is fér össze az én igazságérzetemmel, hogy midőn mindazért, a mit én rossznak találok, a kormányt felelőssé teszem és ezzel alkotmányos jogomat gyakorlom, megtagadjak tőle minden érdemet akkor, mikor olyanvalami történik, a mit saját álláspontomból^ jónak, helyesnek, üdvösnek kell elismernem. De azután seukisem fogja tagadni, hogy ezen reform keresztülvitelére épen az abban rejlő egészséges és életképes gondolat folytán az időknek fejlődése mintegy tolt, mintegy kényszerített. Nem lehetett elzárkózni ezelől hosszasan, hogy mikor a katonai erőfeszítéseknek mindig nagyobb mértékére van szükség, akkor arra az erkölcsi erőre, a mely a magyar nemzetnek lelkesedésében rejlik, valamely, akármilyen diluált alakban, de appellálni mégis szükséges. Ezt a reformot magával hozta igenis a katonai erőfeszítés fejlődésének szükségessége és ezzel igazságot szolgáltatott azoknak, a kik erre már két évtized előtt rámutattak, és a kikkel szemben a t. túloldal évtizedeken át semmivel mással nem tudott felelni, mint vagy a reformgondolat kicsinységének kigúnyolásával, vagy pedig ismét ellentmondókig annak kifejtésével, hogy ezt a reformot a fennálló közjogi intézmények megbontása nélkül kezdeményezni nem lehet. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Ez az egyetlen fényoldal, a melyet ennek a kormányzatnak történetében feltalálunk, . . . Thaly Kálmán: Azt is agyonütötték Hentzivel! Gr; Apponyi Albert: . . . mert a másik nagy dologgal szemben, a melylyel diősekedni szoktak, hogy tudniiilik báró Bánffy Dezső kormányzatának sikerült a király és a nemzet között az egyetértést bensőbbé fűzni, mint valaha | volt, ezzel szemben én a legkerekebb és leg-