Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

ftfl S49. országos ülés 1898, november 5-én, szombaton. Ilyen körülmények között, t. ház, az én feladatom sem lehet más ezúttal, mint hogy ennek az állapotnak a megrajzolásához addig is, míg a tárgyalások további folyamában egy csokorba kötve mutathatjuk be az országnak, addig is, míg ez a csokor elkészülne, ehhez a majdani csokorhoz részemről is néhány igénytelen virágszállal járuljak. (Derültség és tetezés a baloldalon.) Csak egész általánosságban kivánom megjegyezni, t. ház, hogy annak, a ki a magyar állami élet működését az újabb időben közvetlenül és élénk figyelemmel nem kisérte, fogalma sincs, hogy minő szellem uralkodik például a kihágási bíráskodás terén. (Halljuk! Halljuk!) Választások előtt a polgároknak a pártpolitika szolgálatába kényszerítése, választások után pedig a boszuállás, (Úgy van! a baloldalon.) és a megtörés képezi, ha nem is az egyedüli, de a főczinozúrát, a melyből az eljárásra hivatott összes hatóságok kiindulunk. (Úgy van! Úgy van ! a baloldalon.) Innen magyarázható meg azután, t. ház, hogy a míg más államokban, esetleg nagy áldozatokkal otthont teremtenek a kis exisztencziák számára, nálunk Magyarországon tervszerííleg fokozatos pénzbüntetésekkel devasztálják, fosztják ki vagyonukból a szegény emberekel. (Helyeslés, taps és felkiáltások a baloldalon: Szisztéma!) Hasonló nízus uralkodik, t. ház, a fegyelmi bíráskodás terén. Ugyanazon esetben, midőn tudniillik különböző tisztviselők hasonló természetű fegyelmi vétségek miatt vád alá fogatnak, érdemileg a legkülönbözőbb ítéletek hozatnak, a szerint, a mint az illető tisztviselő hűséges szolgája az uralkodó kormányzati politikának, (Igaz! Úyy van! a baloldalon.) vagy pedig azzal szemben független álláspontra helyezkedik. (Úgy van! Úgy van! Felkiáltások a baloldalon: Desseöffy!) A t. miniszterelnök úr abban az egyetlenegy fegyelmi ügyben, a melyet a minisztertanács delegálása folytán a közelebbi időkben elintézett, már nemcsak a dolog érdemében ragadtatta magát törvénysértésre, mert hiszen érdemileg az egész fegyelmi határozat törvénytelen volt, de még az előirt formák megtartására sem érezte magát kötelezve. Kasics Péter honvédelmi miniszteri tanácsos megfosztatott ugyanis hivatalától és nyugdíjától a miniszterelnök űr által a nélkül, hogy az ellene folyamatba tett fegyelmi ügyben tulajdonképen fegyelmi Ítélet hozatott volna. (Élénk felkiáltások a baloldalon: Gyalázat!) Azok a szolgálati szabályok ugyanis, a melyek pár év óta a honvédelmi minisztérium kebelében érvényben vannak, egyenesen és határozottan azt rendelik, hogy fegyelmi ítéletet az egyes tisztviselők ellen a minisztérium kebelében alkotott fegyelmi bizottság mond ki s a miniszternek csak a megerősítés és jóváhagyás van fentartva. Ily fegyelmi ítéletet pedig a fegyelmi bizottság, melyet az ügy intézésével a miniszterelnök úr bízott meg, s a melyet természetesen köteleznek a honvédelmi minisztérium szolgálati szabályai, sohasem hozott. Mert a t. miniszterelnök úr az ő sajátságos természetéhez képest úgy okoskodott, hogy a kit megillet a jóváhagyás joga, az az ítéletet is meghozhatja. Pedig ebben téved a t. miniszterelnök úr, mert az ítélethozás és jóváhagyás múlhatatlanul feltételez még egy másik pozitív szubsztrátumot is, tudniillik az ítéletet és ilyennek hiányában az nem gyakorolható. (Úgy van! Úgy van! bálfelöl.) De a mint látszik, a miniszterelnök úr maga is érezte elfoglalt álláspontjának nehézségét és a fegyelmi szabályok illető intézkedésein kívtíl jónak látta még egy deklaratív 1848-iki törvényre is hivatkozni, a melyben mindössze az az elv van kimondva, hogy a felállítandó felelős minisztériummal szemben a hivatali elmozdíthatatlanság csak a bírói hivataloknak van fentartva. Eltekintve attól, t. ház, hogy az egy deklaiativ törvény volt, a melyet részletes megoldás nélkül a gyakorlati életben keresztülvinni ép úgy nem lehetett, mint az úgynevezett Lex Szapáryiánát, a melynek 1. §-ában szintén ki van mondva, hogy jövőben a közigazgatási tisztviselői állás kinevezés útján töltendő be, ezt részletes megoldás nélkül alkalmazni nem lett volna lehetséges. De akkor, a midőn a miniszter elnök úr ezt az ítéletet hozta, az az 1848-iki törvény a későbbi fejlemények által már régen túl volt szárnyalva. Mert részint a törvényhozás intézkedése, részint az egye? miniszterek által kiadott rendeletek, részint pedig a gyakorlat akkor már régen szankczionálta volt azt az elvet nálunk Magyarországon is, hogy egy állandóan alkalmazott állami tisztviselő hivatalától nem fosztható meg máskép, mint bírói ítélettel, vagy rendes fegyelmi eljárással. (Úgy van! balfetöl.) Rakovszky István: Az azelőtt volt, mikor még törvény uralkodott! Tibád Antal: Hát, t. ház, ilyen a tisztviselők helyzete ma Magyarországon és sajátságosan jellemzi ezt a helyzetet még az, (Halljuk! Halljuk!) hogy a midőn az illetők körében enuek a tarthatatlan helyzetnek megjavítására mozgalom indul meg, a minszterelnök úr nem ágy fogadja az ezen mozgalom érdekében nála eljáró küldöttséget-, mint egy magasabb tisztviselőnek fogadni kell az alárendelt tisztviselőket, hanem úgy bánik velük, mint az úr szokott bánni a cselédjével. (lg%z! Ugy van! balfelŐl.) Rakovszky István? A rossz cselédjével! Tibád Antal: Pedig, t. miniszterelnök úr, a tisztviselő, midőn az állam szolgálatára vállalkozik, csak a jóindulatát, a tudását és munkaképességét adja bérbe az államnak, de az önérzetét és a politikai meggyőződését megtartji magának. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés bah