Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

0() 349. országos ölés 1898. november 5-éu, szombaton. eszközökkel megtéveszteni többé nem sikerül, j Igen jól tudjuk mi azt, hogy ez csak fogás, a mely arra van szánva, hogy az ellenzékben reményt ébreszszen közgazdaságunk jövőjének esetleges javulása iránt, és hogy az ellenzék egy jobb jövő reményében, közös, együttes harczát leszerelje és a kormánynak az indemnitást megadja. (Úgy van: balfelől.) De hogy ebbeli reményének fellegvárából kissé leszállítsam és kissé közelebb hozzam a földhöz, kijelentem, hogy nagyon élénken élnek emlékezetünkben mindazon kijelentések, a melyeket a miniszterelnök úr a kiegyezés kérdésével kapcsolatban egyszer-másezor tett. Nagyon jól emlékszünk ezekre és épen azért nagyon erősen tudunk következtetni azon esetleges megállapodásra, a mely a két állam közt létrejött, s a melyet a miniszterelnök úr elárulni nem akar, és azon czélra, a melyet a miniszterelnök elérni akar. (Úgy van l a szélső baloldalon.) Itt a házban jelentette ki a t. miniszterelnök úr akkor, a mikor ezen padokról az önálló vámterület felállítását követeltük, (Halljuk! Halljuk!) a melynek jogi alapján álltunk és állunk még ma is, azt, hogy ő ezt az áldatlan viszonyt, mely 30 év óta Ausztria és Magyarország közgazdasági terén fennáll és a mely Magyarország közgazdasági halálát rejti magában, nem tágítani, hanem szorosabbra ftíz ni óhajtja. Erre a kijelentésre akkori felszólalásom alkalmával megtettem a megjegyzésemet, jellemeztem azt érdeme szerint, a miért azt ismételni jelen alkalommal nem akarom. (Halljuk! Halljuk!) De azóta ismét egy nagyfontosságú nyilatkozattal gazdagította a miniszterelnök úr az ő hazafiságának emlékkönyvét. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondta, hogy az önálló vámterület felállításához nem járul, mert ez Magyarország közgazdaságának tönkrejutását okozná. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Szégyen, gyalázat!) T. képviselőház! Ha a miniszterelnök ezt meggyőződésből mondja, akkor nem érdemli meg, hogy egy perczig is megtüressék Magyarország miniszterelnöki székében. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mert ezzel a miniszterelnök úr oly tudatlanságot, oly járatlanságot, a magyar érdek, a magyar közgazdasági követelmények ismeretének oly teljes hiányát árulja el, hogy ezen hibák mellett megtűrni őt Magyarország miniszterelnöki székében merénylet lenne a magyar közgazdaság jövője ellen. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha pedig ezen kijelentést a miniszterelnök úr nem meggyőződésből, hanem a mint én hiszem, taktikai szempontból mondta, akkor még inkább nem méltó e helynek egy perczig tovább való betöltésére. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldaloti.) Mert akkor azon kijelentés nem akart egyéb lenni, mint eszköz a közvélemény megtévesztésére, eszköz arra, hogy a ! nemzet rokonszenvét azon akcziótól, a melylyel az önálló vámterület felállítását az ellenzék újra követelni fogja, elvonja; (Helyeslés a szélső baloldalon) eszköz arra, hogy a magyar közgazdák szemét bekösse és bekötött szemmel vezesse őket a közgazdaság vesztőhelyére; eszköz arra, hogy künn a nemzet bizonyos rétegeiben mesterségesen csinált visszhangot keltsen és üdvöt és hozsannát kiáltasson a miniszterelnök úrnak akkor, a mikor a kiegyezés megoldásával bennünket örökre megköt, megbénít és lenyűgöz. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) Mert, hogy a miniszterelnök úrnak nincsen erősebben eltökélt szándéka, mint a kiegyezésnek minden körülmények között való megújítása, az nyilvánvaló tény. Neki vámszövetség kell az alkotmányos, vámszövetség kell az abszolút Ausztriával, vámszövetség kell, habár a két állam érdekeiben, szokásaiban és jellemében teljesen eltér egymástól; neki vámszövetség kell, hogy ha ezen erőszakosan összetartó kapocs által a gonosz gyűlöletet, a végnélkűli ellenségeskedést oltja is be a két állam népeibe; neki vámszövetség kell minden áron és úgy számít, hogy ezt itt megszavazza a többség, Ausztriában pedig megcsinálják a 14-ik §-szal. (Igaz! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) Pedig, hogy ez a Bánffy Dezső miniszterelnök ár által dédelgetett vámszövetség milyen óriási kárral, milyen óriási áldozattal jár a magyar nemzetre, annak igazolásául utalok csak a telekkönyvre és a közgazdasági statisztikára. (Halljuk! Halljuk!) Vessen oda az, a ki meggyőződést akar szerezni e szomorú valóságról, egy tekintetet és meg lesz győződve arról, hogy Magyarország közgazdasági állapota oly súlyos, mint a nehéz betegé, a kinek csak egy esélye van a felgyógyuláshoz és 99 a halálához. Színrőlszínre fogja látni a telekkönyvekben azt a szomorú versenyt, melyet az elszegényedés lejtőjén való legördülésben iparos és fóídmíves egymássa] szemben kifejt. Meg fog győződni-arról, hogy Magyarországon a földbirtok átlag értékének két-harmad részéig adóssággal van megterhelve. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) A statisztikai hivatalok adatai is folytonos hanyatlásról beszélnek. A birtokváltozások száma 1892—1893-ban 407.000 volt, már 1896-ban 413.000-re rúgott, tehát ebben az egy évben már hatezerrel több magyar birtok cserélt gazdát. Ebben a számban benfoglaltatnak ugyanazon birtokok is, melyek halálozás útján szállottak át az örökösökre; de óriási nagy azoknak a száma, melyek szerződésileg, vagy pedig árverezés következtében adattak el. Az elárverezett birtokok száma 1896-ban 15.012 volt, a szerződésileg eladottaké pedig 317.000; tehát csak ebben az egy évben 15.000 magyar család lábai alól húzta ki a földet ezen