Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-364

364. országos ülés 1898. november 24-én, csütörtökén. 339 saját felelős kormányuk és törvényhozásuk által intézkedhetnének és a vámvonalak által szabályozhatnák kereskedelmi ügyeiket. Az 59. §. azután azt mondja: de minthogy fontos ügyek vannak a kereskedelmi téren a két ország között, ennek folytán kész az országgyűlés arra, hogy kereskedelmi ügyekre nézve egyrészről a magyar korona országai, másrészről Ausztria időnkint vám- és kereskedelmi szövetséget kössenek. (Úgy van! Úgy van! bedfdől) íme tehát az ellentét az 58. és 59. §-ok között, a mi bizonyítja azt a két ellentétes állapotot, az önálló és a közös vámterület állapotát. Az 59. §. szerint vannak bizonyos közös érdekek kereskedelmi téren a két ország között, és ép ezért időnkint vám- és kereskedelmi szövetség köthető, a mi világosan azt teszi, hogy időnkint a két fogyasztási terület egy vámvonal által övezhető. Ezt még tisztábban kifejezi a 64. §., a mely azt mondja, hogy meghatároztatnék az is, hogy az összes vámvonalak egyforma kezelése fölött ki által és miképen gyakoroltassák a felügyelet. Tehát itt már az összes vámvonalakról beszél a törvény, szoros összeköttetésben a vám- és kereskedelmi szövetséggel, és még világosabban megmondja ezt az 1867 : XVI. törvényezikk első ezikke: »Mindkét fél államterülete a szövetség idejére és annak értelmében egy vám- és kereskedelmi területet képez, a melyet egy közös vámhatár vesz körűi.« Tehát a szövetség idején túl nem képez egy és ugyanazon váraterületet, a melyet egy vámhatár vesz körül. Ez tiszta logika, a mely ellen szólani nem lehet. És mégis divatba jött az utolsó időben a 68. §-t másként magyarázni, mint úgy, hogy felállíttassék az önálló vámterület. (Igaz! Úgy van! a sssélső baloldalon.) Igaz, hogy ez a divat nem nagyon régi keletű, a mint hogy lesz szerencsém ezt be is bizonyítani. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A t. miniszterelnök úr 1896. évi deczember hó 10-én egy kérdésemre következőleg válaszolt: »Igenis kötelessége a kormánynak a felmondás után a tárgyalásokat folyamatba tenni, kedvező megoldásra törekedni, és csak ha ez nem sikerűi, akkor térhet át az önálló vámterület rendszerére.« Tehát ő is úgy értelmezte akkor a törvényt, mint a hogy azt most értelmezem én. Felolvasom, t. ház, Lukács László miniszternek 1896. évi február hó 18-án tett nyilatkozatát (olvassa): »Sőt ha még valami bővebb bizonyításra van szükség, hivatkozhatom magának az igen tisztelt képviselő úrnak, illetőleg gróf Apponyi Albert beszédének bevezető részére, a melyben az igen tisztelt képviselő úr egyenesen és világosan kimondotta, hogy Kossuth Ferencz képviselő úr határozati javaslatának első részét, a mely a vám- és kereskedelmi szerződés felmondását követeli, a maga részéről elfogadja. Ez egészen világos és őszinte nyilatkozat, és csak az kár, hogy nem vette be egyszersmind a határozati javaslatba is, mert akkor sokkal tisztább volna a helyzet.* (Mozgás és zaj a jobboldalon.) Nem csodálkozom, t. ház, ha nem szeretik hallani, hogy mit mondott a miniszter úr, minthogy előbb ngyanazt mondotta, a mit mi most mondunk, csakhogy most ő mást mond. (Igaz! Úgy van! Halljuk! Bálijuk! a szélső baloldalon. Tovább olvas): »Ámde ha valaki a vám- és kereskedelmi szerződés felmondását követeli, azt hiszem, hogy ennek súlya, hatálya, komolysága csak akkor van, ha ezt a követelést :izzal a gondolattal köti össze, hogy nem akarja megújítani a szerződést, hanem rálép az önálló vámterület álláspontjára.« íme, világosan kimondta a f. miniszter úr, hogy csak akkor komoly mindaz, a mit ő most tesz, ha rálép az önálló vámterület álláspontjára. Tehát tessék ezt most a miniszter úrnak meg is tenni! (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De még sokkal tisztábban nyilatkozott báró Dániel Ernő miniszter úr 1896. évi február hó 25-én« Báró Dániel Ernő miniszter úr akkor ezt mondta (olvassa): »Ákkor, a midőn a kormány elhatározta, és elhatározta törvény alakjában, hogy a vám- és kereskedelmi szerződés megújítására nézve a tárgyalásokat megindítja, teljesen tisztában volt az iránt, hogy melyek azon anyagi érdekek, a melyek védelemben és oltalomban kell, hogy részesíttessenek. Tisztában volt azon határok iránt, a meddig el lehet menni e tekintetben és tisztában volt egyúttal az iránt, hogy ha ezen határokon belől az ország anyagi érdekeit megvédeni, megoltalmazni nem lebet, akkor mindazon intézkedéseket megtegye, a melyek az 1867: XII. törvényezikk 68. §-ában foglaltatnak, tudniillik, hogy akkor az ország joga a külön vámterület felállítására nézve feléled.« Tehát báró Dániel Ernő miniszter ár világosan kimondotta azt, hogy a külön vámterületnek a felállítására feléled az országnak a joga. Kubik Béla: Azok mondták, a kik most jelenlétükkel nem tündökölnek. Persze, mert szakdolgot tárgyalnak! (Zaj. Elnök ^csenget.) Kossuth Ferencz: T. ház! Én részemről kérdem magamtól, hogy mikép változhatott meg a t. miniszter uraknak a véleménye ilyen alaposan két év lefolyása alatt ? Azt mondja valaki a hátam mögött: »Mert muszáj!« (Igaz! a szélső báloldalon.) Szomorú dolog ez, de igaz. Most egy bizonyos új irányban fúj a szél Bécsből; fájdalom, hogy a magyar kormány úgy viselkedik, mint a szélkakas, fájdalom, hogy viselkedésére ráillik az ismeretes magyar dal, hogy: Nem Hortobágyon, hanem Bécsből fúj a szél, és nem a juhászlegény, hanem báró Bánffy úira48*