Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-362

862. országos ülés 1898. november 22-én, kedden. gg7 sánál beavatkozzék, azt nem tudom, mert azóta itten ölök. Kötelességem volt ezt előadni, nehogy bárki is úgy magyarázza, mintha a kultuszminiszter e tekintetben a kellő erélylyel el nem járt volna. (Helyeslés jobbfelól. Zaj balfélöl. Elnök csenget) Visontai Soma: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy én is . . . Elnök: Kérem, tekintettel arra, hogy mentelmi esetek bejelentéséről van szó, méltóztassék egész röviden szólni. Visontai Soma: Úgy Játom, hogy itt két elkeseredett miniszterrel állunk szemben. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Az egyik azért van elkeseredve, mert megéljenezték, a másik azért, mert kővel dobálták a kocsiját. De én azt hiszem, hogy itt inkább a kődobálásban van a hangulatnak a gyökere, mert a t. urak, kik eddig folyton a közvéleményre hivatkoztak, mint a kormány akcziójának legerősebb támaszára, (Zaj jobbfelól.) most úgy veszik észre, hogy ez a közvélemény nem úgy alakúit, mint ők hitíék, hanem az ellenzék akeziója mellett. Elnök: Kérem Visontai Soma képviselő urat, a napirend előtti felszólalás vita tárgyát nem képezi. A t. képviselő úr most a miniszterekkel polemizál. Kubik Béla: Tiszta dolog! Elnök: A szabály is tiszta, (Zaj.) mely kizárja a polemizálást. Visontai Soma: Már rátérek arra, a mit Holló Lajos képviselőtársam is felhozott. Valahányszor a politikai élet erősebb hullámokat ver, a budapesti rendőrség, melynek tulajdonképen a prevenczió a feladata, a bosszúállás, a megtorlás terére lép; nem abban látja hivatását, hogy a megzavart rendet helyreállítsa, hanem abban, hogy izgasson, és mint a kormány egyik megtorló eszköze csapjon rá az ő vad eszközeivel a közönségre. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Midőn itt tegnap a karzat megszólalt s oly hangok emelkedtek, melyek nem voltak tetszetősek a túloldalra, nem az történt, hogy a karzat e megmozdulását a ház eszközeivel csillapították volna le, hanem a mint kimentünk, nyomban észrevettük, hogy a rendőrség a künn levő nyugodt hangulattól semmiképen sem indokolt erős eszközökhöz folyamodott. Saját fülemmel hallottam, hogy a kunt ténykedő rendőrkapitánynak — nem akarom megnevezni, a miniszter úgy is tudja —• az volt az utasítása: a ki pedig itt éljenezni mer, azonnal el kell fogni. Szerencsére az ellenzéki képviselők ezt hallották, s az ifjúságot figyelmeztetve iparkodtak a kellő csendet helyreállítani. Mindjárt az ülés után a muzeum-körúton, hol sem csoportulás, sem semmiféle lázadás nem volt, lovasrendőrök száguldva követtek minden egyes embert, fellovagoltak a járdára, engem is kis híjjá, hogy el nem tiportak. (Ellenmondás jobbfelól.) A kávéház ajtaja előtt 4—5 lovasrendőr toporzékoló paripákkal állást foglalt és be akartak hatolni a kávéházba, ezt magam láttam. (Zaj jobbfelól.) Elnök: Csendet kérek! Visontai Soma: Hogyha az az óhajtása és hivatása a t. miniszter úrnak, hogy a közcsendet fentartsa, hogy a közbékességet izgatottabb időkbea is helyreállítsa és megőrizze : vájjon a rendőrségnek olyan eljárását, a milyen tegnap volt és esetleg ma is lehet, ha elbizakodottsága és dicsvágya perczrői-perczre nő, helyesli-e? T. ház! Mi az utóbbi időben sajnálattal tapasztaljuk, kogy a budapesti rendőrség nemcsak a rendet nem tartja fenn, hanem mintegy agent provokateurként ott, a hol a legnagyobb nyugalom van, lovasrendőrök közbeugratásával, egyes reiv'őrők túlbuzgó fellépésével mindig csendzavarást idéznek elő. Meg vagyunk győződve, hogy a t. miniszter úrnak megvan a maga egyéni bátorsága, sőt megvan a maga miniszteri bátorsága is arra, hogy állását megvédje, (Zaj. Elnök csenget.) azonban legyen meg az a bátorsága is, hogy a hol az ő érzelmei egy bizonyos közhangulatnak elíenmondásaként nyilatkoznak és a közhangulat az ő állására, a kormányra nem kedvező, még akkor is megóvja a kellő tárgyilagosságot s a fővárosi rendőrséget ne a békés polgárok ellen való fellépésre, hanem arra serkentse, a mi a kötelessége, hogy a csendet és a rendet fentartsa. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! Leszek oly bátor Visontai Soma képviselő úr iménti felszólalására, mely sok tekintetben rokon Holló Lajos felszólalásával, a választ azonnal megadui. (Halljuk!) Én nem tudom, a képviselő úr figyelemmel kiséri-e a tüntetéseknek fejlődési mozzanatait. A képviselő urak közül vannak olyanok, kik foglalkoznak ily dolgokkal és visszaemlékeznek, hogy úgy a véderő-vitában, mint a Jansky-ügyben és későbbi egy pár ily tüntetésnél micsoda szerencsétlenség volt az egyesekre és a közre, . . . (Zaj a szélső baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Perczel Dezső belügyminiszter:... s általában micsoda rendkívüli kalamitás az magára a fővárosra és a főváros polgárságára, (Felkiáltások balfelől: A kormányra!) ha az ily tüntetés', bár törvényes, de kellő erélylyel el nem fojtatik és napról napra fokozódó intenzivitással — szabad azt mondani — metiészeröleg űzetik. Azok az urak, a kik lelkiismeretességükkel megegyeztethetőnek találják, hogy az ifjúságot be-