Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-362

862. országos Bíés 1898. november 22-én, kedden. 279 tagjai tudják, hogy ez nem történt, hogy a miniszter beszéde folytatásában, illetőleg befejezésében gátoltatott. Kötelességem innen, erről a helyről megmondani, hogy ez törvényellenes, a törvénybe és házszabályainkba ütközik, és hogy megtörtént, igen sajnálom, de abból, hogy megtörtént, csak egy következtetést szabad vonni: hogy ilyen törvényellenes és szabályellenes eset ne ismétlődjék. (Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Ne adjanak rá okot! Halljuk/ Halljuk!) Egy kis csendet kérek. Eá kell térnem az ezen jeleneteket közvetlen megelőzött dologra és itt nem lévén személyesen jelen, a gyorsírói jegyzetekre, illetőleg hozzám jutott informácziókra kell támaszkodnom. A honvédelmi miniszter úr beszéde folyamán egy passzusnál nagy zaj és közbeszólások történtek. Mik voltak ezek a közbeszólások, azt a gyorsírói jegyzetek, a melyek előttem feküsznek, nem mondják. Mert a nyomozásból az derült ki, hogy bizonyos közbekiáltások történtek; ezekben a közbekiáltásokban a becsületszó is előfordul. Mi volt tisztán ez a közbekiáltás, arra nézve különféle verziók vannak. A honvédelmi miniszter úr azt vélte hallani, hogy vele szemben azon kifejezés használtatott: »Becsületről ón ne beszéljen !« (Felkiáltás a bal- és szélső baloldalon : Nem mondotta senki! Halljuk! Halljuk! jobbfelöl. Elnök csenget.) A t. ház nekem segítségemre jön, hogy, — a mint mindnyájan óhajtjuk s óhajtanunk kell — a kérdés tisztáztassék, de kérem, hogy mindenkfelett nyugodtan és izgalom nélkül hallgassanak meg. Mindenekelőtt erre a közbekiáltásra, a melyet a honvédelmi miniszter űr igy vélt érteni, és több képviselő is, a kik itt a ház közepén állottak, szintén, ha nem is ezt, mert a verziók eltérnek, de valamely hasonló közbekiáltást véltek hallani; a gyorsiroda jelentéséből azonban azt látom, hogy a gyorsíróknak, a kik fnnkczióban voltak, egyike sem hallotta ezt a közbeszólást. (Tetszés a bal- és szäsö baloldalon.) Erre a honvédelmi miniszter úr azt a kifejezést használta (olvassa): »Ne adjanak előadást a becsületrontó és bojkottirozó párt részérők; és midőn a felkiáltások jöttek, hogy melyik párt? azt mondta (olvassa): »Önök, már megmondtam, önök, akarnak még többet ?« (Mozgás balfelöl. Halljuk! Halljuk!) Csendet kérek! A képviselő urak helyeselték azt, mikor arra kértem, hogy nyugodtan hallgassanak meg és kérem, méltóztassanak megtartani, akármilyen erőltetésbe k"rííl, — de minden oldalról tartsák meg. (Helyeslés.) Bolgár Ferencz: Hát csak tessék sietni az elégtétellel! (Mozgás. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Kétségkívül ezek konnex nyilatkozatok, egyik a másikkal összefügg; kétségkívül ezen nyilatkozatok mindenike — az első is, ha megtörtént, s éppen ezt nyomozzuk, hogy megtörtént-e és természetesen, a míg nincs tisztában, hogy megtörtént-e, addig úgy kell mondanom : ha megtörtént — mindenik sértő és a ház rendjének megsértését képezi. Kétséget kizáróan a kettőt egymástól elválasztani én igazságosan nem tudom, minthogy konstatálva nincs, hogy mi az, a mi közbekiáltatott. De nem kételkedem rajta, hogy azok, a kik azt vélték hallani, hogy az a becsületsér'ő nyilatkozat történt: »a becsületről ön ne beszéljen«, ezt egészen jóhiszemű"leg mondják. (Mozgás bal felöl.) ... Én nem tehetek, tehát egyebet, mint hogy felszólítsam . . . Holló Lajos: Hogy jelentkezzék! Elnök:... igen, hogy jelentkezzék, mert a ki egy sértő közbekiáltást tett, a mely visszatorlást vont maga után, az, azt hiszem, midőn én felszólítom, jelentkezni fog és megmondja : ezt mondta-e, vagy nem nem ezt mondta. (Helyeslés és tetszés.) Én tehát felszólítom azt, a ki közbekiáltott, mondja meg, ezt mondta-e, vagy nem ezt mondta ? (Felkiáltások balfelöl: Azt senki se mondta!) Ivánka Oszkár: T. képviselőház! Én voltam az egyik közbekiáltó. Midőn a honvédelmi miniszter úr azt mondta, hogy Hentzi csak addig volt köteles becsületszavát megtartani, a mig a magyarok Budán voltak, ezen kijelentés után közbekiáltottam: becsületszó határidőre. (Ügy van! balfelöl.) Ezt kiáltottam közbe és ezt adom a t elnök űr tudomására. (Helyeslés balfelöl. Mozgás.) Elnök: Kérem, . . . (Mozgás. Félkiáltások: Halljuk az elnököt!) ez nem az a közbekiáltás, melyet hallani véltek a képviselő urak, a kik itt álltak és a honvédelmi miniszter úr. (Mozgás. Halljuk! Halljuk!) Én meg vagyok győződve, hogy nincs a háznak egy tagja sem, ki, ha ezt mondta volna, el ne vállalná. (Élénk helyeslés balról.) Ivánka Oszkár: Meg meri itt mindenki mondani, a mit mondott! Elnök: A képviselő urak mindig kommentárral kisérik, a mit én mondok. Még akkor se kisérjék kommentárral egy olddról se, ha helyeslik. (Halljuk! Halljuk!) így lévén a dolog, azt látom, hogy bár az a közbekiáltás is helytelen, mert félbeszakítani a szónokot csak az elnöknek szabad, de semmiesetre sínes becsületsértő jellege. (Ügy van! balfelöl.) Már most így lévén konstatálva, mi történt a közbekiáltások alatt, a honvédelmi miniszter úr erre az inczidensre nézve kíván nyilatkozni. (Mozgás balfelöl.) Horánszky Nándor: Csak erre kérjük, semmi másra! Elnök: Kérek csendet! Minél kényesebb