Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-361

861. országos ülés 1808novemlber 21-én, hétfdn. 265 Holló Lajos: T. képviselőház! Azon kimerítő és igen érdekes Összeállítás után, a melyet Hentaller Lajos t. barátom itt ezen ügyben a ház elé terjesztett, én a magam részéről csak nagyon röviden, néhány szóval kivánok a felmerült esethez, talán más szempontokat is figyelembe véve, hozzászólani. (Halljuk! Halljuk!) Én azt Íriszem, hogy legkevésbbé illeti a magyar nemzetet az a vád, hogy azokat az érzékenységeket, a melyekre a t. honvédelmi miniszter úr itt a ház folyosójpn bizalmas körben hivatkozott, tudniillik a koronának érzékenységét a magyar nemzet bármely alkalommal is, bármely időben is sérteni, de a legcsekélyebb mértékben is érinteni kívánta volna. Sőt azzal a váddal sem illethető ez az ország, hogy ok nélkül keresne alkalmakat és kicsiny inczidenseket nagyobb jelentőségűeknek tüntetett volna fel, mint a melylyel azok tényleg bírnak, hogy azt az ürt, a mely elválasztja a magyar nemzetet azoktól az intézményektől, melyeket közös intézményeknek nevezünk, mesterséges eszközökkel, az esetek jelentőségének túlszínezésével nagyobb mértékben akarná tágítani és fokozni. Semmi más nem bizonyítja ebben a kérdésben, ebben az oszágban a nemzet türeímességét jobban mint talán ép az az ügy, a melylyel kapcsolatban most ezek a felszólalások történtek. Ennek az emléknek felállítása egy oly korszakban történt, a mely a magyar nemzeti küzdelemnek, a szabadságharez leverésének emlékére lett állítva, midőn itt a bosszúvágy és düh kitombolta magát. Ennek betetézéséííl kellett felállítani ezen sötét korszakban egy emléket, a melynek példaadás gyaránt kellett a nemzet előtt állnia azok dicsőségére, a kik életüket a nemzeti szabadságnak leküzdésére fordították. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Egy sötét korszaknak emléke volt az, a melv emléket abban a perczben, midőn a nemzet és dinasztia közt az egyetértés létrejött, a jobb itélőte'ietséggel megáldott kormánynak (Igaz! Ügy van! balfélöl.) a múltból és az emlékek közül ki kellett volna küszöbölnie. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És semmi sem bizonyítja a nemzet türelmét jobban, mint az, hogy akkor, a midőn nekünk fel kellett menni Buda várába közjogi és alkotmányos kötelességünket teljesíteni, midőn meg kellett jelennünk koronás királyunk előtt a trónteremben, hogy az országgyűlések megnyitását és berekesztését meghalljuk, mindig azon gyászos emlék előtt kellett, mint szégyenoszlop előtt elhaladnunk. (Úgy van! a s.élsö baloldalon.) És habár állott is a magyar nemzet előtt azon oszlop, azt az elnézésnek a patinája vonta be 30 éven keresztül, mert a nemzeti türelmetlenségnek semmi jele sem mutatta, hogy a nemzet lázongana, hogy a nemzet önérzete ennek KÉPVH. NAPLÓ. 1986—1901. XVIII. KÖTET. a gyászos emléknek eltávolítását követelné. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Sohasem a nemzet részéről, de mindig más téren és más oldalról keletkezett a sérelem, a mely a nemzetet feltámasztotta, a mely közhangulatot a legvégsőkig felháborította. Az első volt, a mi szintén nem a nemzet részéről kezdetett, az a bizonyos Janskyaffér, a melyet áldatlan kézzel vonszoltak elő olyan körök, a melyek a magyar nemzet iránt soha rokonszenvvel nem viseltettek. Ezek vonszolták elő ezen ügyet először, midőn megkoszorúzták ezen emléket beszédek kíséretében, a melyet minden önérzetes nemzet részéről visszautasításban kellett volna részesíteni. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) A második inczidens, a mely már sokkal szerencsétlenebb, ez a mostani. A nemzet tűrte volna, míg majd jobb időkben azon emlékművet eltávolították volna jobb helyre, az osztrák vitézeknek, hősöknek sirja fölé, vagy elvitték volna Ausztria területére, a hol, megengedem, lehet diadalmi jelvény; de áthelyezni azt akként, hogy a mi eddig csak sötétségben tűrve volt, egyszerre glóriával vétessék körűi és ezen diessúgárban megörökítve, miut a nemzet hadseregének, mint a nemzet hadserege ifjúságának példája és tündöklő emléke állíttassék fel, ez kiemelése azon emléknek a sötétségből és odaállítása fényes tanúságként a nemzeti hadsereg elé, a mi sokkal nevezetesebbé teszi a szobor jelentőségét, mint a minővel eddig birt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Miben áll az a tény, a mely e kérdésnél elbírálás alá kerül? Abban, hogy nemcsak egyszerűen, minden szó nélkül állítják oda a közös pénzzel, tehát magyar pénzzel is fentartott hadapródiskolába, a hol a jövőben azon ifjúság előtt érczbe vésve áll azoknak az emléke, a kik a nemzeti szabadság ellen küzdöttek, hanem másodszor és talán sokkal inkább áll ezen tény azon tüntetésszerü megnyilatkozásban, a melyet ezen áthelyezés alkalmával a katonai körök részéről és a hadügyi kormány részéről elkövetnek, a mely egyenes provokácziő a nemzeti önérzettel szemben, (Úgy van! a szélső baloldalon.) a melyet eltűrhetnek egyesek, a kiben az egyéni önérzet nincsen kifejlődve, de az a nemzet, a melyben az egyéni önérzet él és a mely múltjára, dicsőségére büszke, el nem tűrheti soha. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Á t, honvédelmi miniszter úr csodálkozik, hogy mi lehet ebben a sérelem ránk, mi lehet a sérelem a nemzetre nézve? Hiszen ha e tekintetben tévedésben volna, kérdezze meg elsősorban azt a közörömöt, a melyet pártjánál és hírlapjainál is előidézett az a hir és az a tudat, hogy azt az emléket el fogják távolítani. Hát miben volna annak az örömnek rugója és indító 34