Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-359

859. országos Ülés 1898. november 17-én, csütörtökön. 249 Endrey Gyula: Névszerinti szavazást ké­rünk, még pedig holnapra. Elnök: A névszerinti szavazást elrendelem és több mint húsz képviselő kívánságára hol­napra halasztóm. De van még egy indítvány, az Ivánka Oszkár képviselő ár indítványa. Sághy Gyula! Névszerinti szavazást kérek erre. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon. De­rülség jobbfelől.) Elnök: T. ház! Ivánka Oszkár képviselő úr indítványára is kért több mint húsz képviselő úr névszerinti szavazást, és ugyancsak több mint húsz képviselő úr kérte annak holnapra halasz­tását. Tehát ez is elrendeltetik és holnapra ha­lasztátik. Már most a holnapi napirend következik. A holnap délelőtt 10 órakor kezdődő ülés napi­rendjére a következőt javaslom: (Halljuk!) elő­ször az ezen két indítvány feletti szavazás, azután a felhatalmazási törvényjavaslat. (Felkiál­tások a bal- és szélső baloldalon: Nem lehet, csak a szavazás utáni napra! Felkiáltások jobbfelől: Már el van határozva!) Az Örley Kálmán képviselő úr indítványa azt mondja, hogy a törvényjavas­lat napirendre tűzése feletti szavazást követő legközelebbi hétköznapon. (Zaj és felkiáltások a bál- és szélső baloldalon: Nem lehet holnapra tűzni!) Ugyan kérem, ne szóljanak bele a képviselő urak; én sohasem szólok közbe. (Élénk derültség.) A napirendre tíízés felett a szavazás megtörtént, a ház határozata ki is hirdettetett. A mi Barabás Béla képviselő úr indítványát illeti, az nem a felhatalmazási törvényjavaslat napirendre tűzé­sére vonatkozik, hanem a fogyasztási adókról szóló törvényjavaslatra. Ivánka Oszkár képviselő úré pedig abszolúte nem is a napirendre tűzésről szól, hanem arról, hogy előbb bizonyos kérdé­sekre feleljen a miniszterelnök úr. Ennélfogva azt hiszem, nem tévedek abban, hogy a ház most a felhatalmazási törvényjavaslat napirendre tíízése iránt már döntött. (Ellenmondás balról.) Kérem, ez egészen világos. Horánszky Nándor: A házszabályokhoz kívánok szólani. Azt hiszem, t. ház, ha valamelyik kérdés fölött vita folyt, a tárgyalás csak akkor van befejezve, ha a vitával kapcsolatos minden indít­vány fölött a szavazás megtörlént. Minthogy pedig Örley Kálmán t. képviselő úr módosítványa vilá­gosan tartalmazza a következőket (olvassa): » Határozza el a ház, hogy az 1899. év négy első hónapjában viselendő közterhekről és fede­zendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslatot az e törvényjavaslat napirendre tíízése felett folyamatba levő vita befejezését, illetőleg az e fölött való szavazást követő legközelebbi hétköz­napon veszi tárgyalás alá« : azt gondolom, hogy miután vita tárgyát képezték Barabás Béla és KÉPVH.SAPLŐ. 1896 — 1901. XVIII. KÖTET. Ivánka Oszkár képviselő urak indítványai is, világos, hogy a vita befejezettnek csak akkor tekinthető, ha ezek fölött is a szavazás meg­történt. Azt hiszem tehát, holnapra az indemnitás fölötti vita nem tűzhető ki napirendre, hanem előbb az összes szavazásoknak kell megejtetniök, és csak az azt követő napon tárgyalható az indemnitás. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Kíván még valaki hozzászólani ? Holló Lajos: T. ház! Azt hiszem, az elnök úr figyelmen kívül hagyta azt, hogy ez indítvá­nyok elfogadása, vagy el nem fogadása befolyás­dal lehet a napirend további folyamára is. A meny­nyiben például Barabás Béla képviselő úr indít­ványa elfogadtatnék, hogy tudniillik előzetesen a községek részesedését illető javaslatot kell tárgyalni: a napirend azt a változtatást szen­vedné, hogy akkor az indemnitás javaslat hát­térbe szorulna és első sorban a Barabás Béla képviselő úr által javasolt törvényjavaslatot kel­lene tárgyalni. Másodszor, Ivánka Oszkár kép­viselő úr azt kívánta, hogy mielőtt az indemni­tást tárgyalnák, a miniszterelnök úr nyilatkozzék bizonyos dolgokban. E fölött is előzetesen kell dönteni, hogy azután a miniszterelnök nyilatko­zatától tétessék függővé a napirend megállapí­tása. Végre, hogy mennyire öBSzeftigg e két indítvány is az indemnity-javaslat napirendre tűzésével, maga az elnök úr is elismerte, midőn úgy állapította meg a mai ülés napirendjét, hogy: »Névszerint való szavazás Örley Kálmán képviselő indítványa felett és a még el nem intézett többi indítványok felett való határozathozatal*, hozzá­téve két jegyzetben valamennyi módosítványt. így tehát a mai napirend nincs kimerítve mind­addig, míg az összes indítványok szavazással el nem döntettek. Ennélfogva nem felelnénk meg a házszabályoknak, ha úgy járnánk el, mint az elnök úr indítványozza. (Helyeslés a szélsőbalon.) Elnök í Méltóztassanak megemlékezni arról, hogy midőn a kérdés feltételéről szó volt, a kér­désnek ilynemű feltételéhez, a mint azt én javas­latba hoztam, a ház egyhangúlag hozzájárult. Akkor ki volt mondva, hogy a mennyiben Örley Kálmán képviselő úr indítványa elfogadtatik, any­nyiban a 3., 4., 5. és 6. szám alatti határozati javas­latok ellenindítványoknak tekintetvén, el vannak intézve. Ezek tehát el vannak vetve. Marad csak kettő. Most a ház a holnapi napirend felett határo­zott, a mint épen publikáltam, tudniillik Örley Kál­mán képviselő úr indítványát elfogadta, a mely azt mondja, hogy a törvényjavaslat azután, amikora napirendre tűzés feletti szavazás megtörtént, más­napra ki van tűzve. (Igaz! Úgy van ! a jobboldalon.) Ennélfogva nem olyan téves az az értelme­zés, g ha szorosan veszszük, az az igazi értel­mezés, a melyet én adtam. Ezt csak fölvilágosítás­32

Next

/
Thumbnails
Contents