Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-347

347. országos illés 1898. november 3-án, csütörtökön. n volt benne elszántság, lelkesedés és az a tudat, hogy jól cselekszik, törvényes alapon áll és védi az alkotmányt. Úiry mint Termopylenél az a 300 spártai . . . (Derűtség jöbbfelol.) — fogok mondani a t. képviselő uraknak a mondat végén valamit, a min nem fognak nevetni — képes lett volna megállítani egy tízszerte nagyobb szolga hadsereget, ha nem lett volna köztük egy Ephialtes, egy áruló, úgy mi is képesek leszünk erre, ha nem lesz közöttünk Ephialtes. Nem lesz Ephialtes közöttünk, hiszen Eötvös Károly t. kép­viselőtársunk múlt nyáron nagy lelkesedéssel hívott fel bennünket arra, hogy versenyezzünk akkor itt a csatatéren, hogyha a kormány egy­szer válságos helyzetbe jut. (Mozgás.) Mi ver­senyezni fogunk és mindaddig ellent fogunk állni az önök többségének, míg báró Bánffy Dezső le nem mond. Jöjjön bárki abba a székbe, jöj­jön egy más kormány és azt fogja látni, hogy itt minden ügyben, még a kiegyezés ügyében is számíthat arra az előzékenységre, melyet kény­telenek vagyunk báró Bánffy Dezsőtől megtagadni azért, mert hallatlanul gázolt minden jogainkban, diszkreditálja Deák Ferencz müvét, mert az ő szavában többé bízni nem lehet, mert nem léte­zett még miniszterelnök, ki annyira sülyesztette állásának tekintélyét, mint azt báró Bánffy Dezső tette. A napirendi javaslatot nem fogadom el. (Élénk éljenzés balfelöl.) Lakatos Miklós jegyző: Makfalvay Géza! Makfalvay Géza: T. ház! (Zaj a jobb­óldalon. Halljuk! Halljuk! balfelöl. Elnök csenget.) Már hetek óta folynak a napirend feletti viták, már hetek óta szünetel a ház rendes működése azért, mert a kormány makacsul ragaszkodik kijelen­teni, mi az álláspontja a kiegyezési kérdések­ben, mi az álláspontja azon kérdésekben, melyek Magyarországot ma első sorban érdeklik, és melyek jövő boldogulásának létalapját képezik. Nem üres kíváncsiság vezérel bennünket, midőn a kormány álláspontját meg akarjuk ismerni, nem is a kormány iránti bizalmatlanság, vagy ellen szenv, a melyek elég indokolttá tennék állás­foglalásunkat, hanem ama komoly kötelesség tudata, mely képviselői állásunkkal jár és mely feladatunkká teszi, hogy a rendelkezé­sünkre álló eszközökkel igyekezzünk tiszta vilá­gosságot teremteni, hogy a parlament minden tényezője, az országnak cselekvésre jogosult minden rétege állást foglalhasson a kormány mellett, ha a kiegyezési kérdéseket az ország érdekeinek megfelelőíeg oldja meg, vagy hogy szembeszállhasson vele, ha a nemzet érdekeit lejtőre juttatja. A kérdés egyszerűen az: igaz-e, hogy a magyar kormány megegyezett az osztrák kor­mánynyal a magyar quóta felemelésére nézve; továbbá megtette és megteszi-e a magyar kor­1 mány mindazon intézkedéseket, melyeket az 1867. évi XII. törvényczikk 68. §-a és az 1898 : 1. tör­vényczikk 3. §-a értelmében (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) kötelességében áll a ki­egyezésnek Ausztriával nem sikerülte, vagy nem kellő időben sikerülte esetén megtenni, hogy Magyarország önrendelkezési jogát gyakorolhassa? (Élénk helyeslés a bal- és szélső báloldalon.) Hock János: Nem nevetni kell és élje­nezni, hanem felelni kell erre! Makfalvay Géza: Midőn a pénzügyminisz­ter úr 1896. szeptember 3-án pénzügyi expo­zéját tartotta, megismertette a házzal a kormá­nyoknak a kiegyezésre vonatkozó megállapodásait és a többi közt elmondta azt, hogy a két kor­mány közt megegyezés jött létre az iránt,hogy az 1894 : XV. törvényezikkben szabályozott, úgy­nevezett átutalási eljárás, mely eddig csak a szeszre terjedt ki, jövőre a sör, ezukor és kő­olajra is kiterjesztessék. A quótáról azt mondta a pénzügyminiszter, hogy miután a quóta meg­állapítása az illető országos küldöttségek felada­tát képezi, a magyar kormány az osztrák kor­mánynyal a quóta kérdésében tárgyalásba nem bocsátkozott, nem is bocsátkozhatott, épen ezért semmiféle megállapodás köztük létre nem jött; a magyar kormány kötelezettséget nem vállalt, kötelező ígéretet nem tett, s kijelentette, hogy minden ezzel ellenkező állítás hamis és nem felel meg a valóságnak. A pénzügyminiszter úr ezen kijelentése azt tartalmazza, hogy az átutalási eljárásnak a sörre, ezukorra és kőolajra való kiterjesztése által Ma­gyarországra háruló előny, helyesebben az e téren Magyarországot eddig jogtalanul ért vesz­teség nem képezi magasabb quóta általi rekom­penzáezió tárgyát. A pénzügyminiszter úr ezen kijelentését a házban önök tüntető helyesléssel fogadták, különösen a jobboldalon, és habár a quóta kérdése felett még bizonyos homály lebe­gett és mert nem nyilatkozott a pénzügyminisz­ter úr, hogy a kormány magáévá teszi a quóta­bizottság álláspontját, és mert nem nyilatkoztatta ki azt sem, hogy iparkodni fog saját hatásköré­ben azon álláspontnak érvényt szerezni: ez a ki­jelentés általában mégis megnyugvást keltett. Igaz ugyan, hogy azóta Ausztriában a parla­mentben, bizottságokban, a sajtóban, népgyűlé­seken folyton azt hangoztatták, hogy a magyar quótát föl kell emelni, nemcsak azért, mert Ma­gyarországot fejlődése arányában magasabb quóta terheli, hanem azért is, mert az átutalási eljárás­nak a sör-, ezukor- és kőolajra való kiterjesztése folytán Magyarországra háramlaadó hasznot kö­teles lesz Ausztriának rekompenzálni. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Kádig, míg ezek a kijelenté­sek, helyesebben követelések az egyik alkudozó fél egyoldalú óhajait képezték, ezek meglehető­se

Next

/
Thumbnails
Contents