Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-355

| f}Q 8S5. országos Ülés 1898. november 12-án, szombaton. törvényünk, a melyet kihágási törvény czíme alatt ismerünk és a melynek 66. és következő szakaszai értelmében a koldulás Magyarországon tiltva van, és a ki koldul, az kihágást követ el, a mely a közigazgatósági hatóságok illetékessége alá tartozván, a szerint büntetendő. Magyarországon alaptörvény az, hogy a mi hazánkat rendeletekkel kormányozni nem lehet még akkor sem, ha báró Bánffy Dezsőt gróf Tisza István támogatja, lianem a kormány fel van jogosítva arra, hogy a kormányzati jogkörben a törvények törvények végrehajtásában bocsáthat ki rendeleteket. Azonkívül ismerjük a törvényes meghatalmazás alapján kelt úgynevezett törvény pótló rendeleteket, a melyeknek azonban fundamentuma mindig a törvényhozás meghatalmazása. Oly rendeleteket, a melyek a törvény ellenére keletkeznek vagy a törvényeket máskép interpretálják, vagy magyarázzák, alkotmányelleneseknek kell deklarálounk, bárkivel alkalmaztassanak is. Nem habozom kijelenteni, hogy nem látok nagyobb veszélyt az országra nézve, mintha az úgynevezett szocziaíizmus tünetei ellen a szegény, becsületes és magyar hazafiságukra is büszke munkások ellen oly intézkedések léptettettek életbe, melyek őket törvényen kívüli állapotba helyezik és igazolják azt a feltevésüket, hogy a hazán kivtíl kell boldogulást keresniök, mert itthon törvény nem védi őket. Az a lap, melyről itt szó van, egy hazafias munkástestületnek, a nyomdászoknak és bettí öntőknek az orgánuma. A koldulást tiltó törvény alapján kibocsáttatott két miniszteri rendelet, Az egyik az 1882-iki, a könyöradományok gyűjtésének szabályozása tárgyában, tehát egész helyesen a kihágási törvényre alapított rendelkezésnél fogva bocsáttatott ki, főleg azzal indokolva, hogy egyes hatóságok kivált osztrák vigéezeknek mindenféle engedélyt adtak, a melyeket magyar állampolgárnak sem lehetett volna megadni. A másik rendelet 1897-ben bocsáttatott ki 35.100. szám alatt; ez már nem a könyöradományok gyűjtése, hanem a segélygyűjtések szabályozása tárgyában. E rendelet motívumait fel kell olvasnom, hogy a t. ház verifikálhassa a kérdésben elfoglalt álláspontomat (olvassa) : »A gyűjtésnek ezen módjai azonban igen alkalmasak arra, hogy a hatóságok figyelmét és ellenőrzését kikerüljék, minélfogva azzal könyuyebben is történhetik visszaélés, még pedig nemcsak azáltal, hogy a begyült összegeknek a megjelölt czélra fordítása iránt kellő biztosíték nem nyújtatik, hanem burkoltan, vagy néha bevallottan is a törvényben tiltott, vagy államellenes ezélra is történnek gyűjtések.« Tehát e rendelet motívumát abban találja, hogy gyakorlatilag tapasztalták, hogy törvényellenes czélra is történnek gyűjtések, néha burkoltan, néha bevallottan. Már most mire vezetett e rendelet interpretácziója? Arra például, hogy egy Rttzitska nevű szűcstől lefoglalták a leánya számára gyűjtött hozományt. Azonkívül, mint a múltkor méltóztatott hallani, lefoglalták a legkegyeletesebb, legszentebb czélra, templomokra stb. történt gyűjtéseket, azokat koldulásnak minősítve. E rendelet lehetővé teszi a rendőrségnek, hogy behatolhat magánosok házába, könyveket vizsgálhat, pénzt elkobozhat, és az illetőket 100 forint birsággal sújthatja. Ha ezt szigorúan alkalmaznák, mindazon lapokat, magánosokat, intézeteket, a kik és a melyek Erzsébet királyné szobrára gyűjtést rendeztek, Í00 forintig terjedő pénzbüntetéssel kellett volna sújtani, a pénzt pedig el kellett volna kobozni, mert a kihágás hivatalból üldözendő. De ez uem történt meg. T. ház! Ennél a munkáslapnál munkanélküli szegény munkásokat is segélyezni szoktak. Ez a segély oly módon gyűlt össze azelőtt, hogy egyes munkások a lapra felülfizetéseket adtak és ezt fordították ily emberbaráti ezélra. De a laptulajdonost fülönfogtäk, megbüntették és üldözték, a pénzt pedig elkobozták. A szerkesztő, hogy ily botrányos üldözésnek ne legyen kitéve, felemelte lapjának előfizetési árát. Ez egy jog, mely a világon mindenütt, különösen pedig a sajtótörvény uralma alatt álló kiadótulajdonosnak feltétlenül biztosítva van. Tiz-tizenöt krajczárról van sző. És mi történik? Mikor ezt az előfizetési pénzt a pénztárnok beszedi, meglesik, a takarékpénztári könyvet egyszerűen konfiskálják, konfiskálaak 3684 forintot és ezzel a lap exisztencziáját teszik lehetetlenné, nyilvánvaló példaadásáúl annak, hogy a kik a koldulásról szóló szakaszt úgy értelmezik, mint a kiegyezési törvényt, azoknak koldulás az előfizetési díj és koldulás a segélyre szorult embertársai sorsának enyhítésére garasokat gyűjteni. Elkövetik ezt a törvénytelenséget, ezt a bolondságot oly módon, hogy azok a szegény munkások, kik végre-valahára megérdemelték, hogy az ellenzéki pártok komolyabban vegyék kezükbe sorsukat és jövendőjüket, kénytelenek saját előfizetési díjaikat Bernben elhelyezni a takarékpénztárban. Ez a rendőrség többé nem fog ahhoz a pénzhez hozzáférni, mert ezek a a munkások látva, hogy ki vannak téve ily botrányos visszaélésnek és a törvény ily rút lábbaltiprásának, a magyar takarékpénztár helyett a berni takarékpénztárba helyezik el a pénzt. Ezzel az intézkedéssel a kormány nyilvánvalólag azt vallja, hogy nem csupán a koldulás czéljából, hanem a politikai czélból való gyűjtést is üldözni akarja. Nekem az a felfogásom, hogy ez törvényellenes dolog, mert sem a kihágási törvény, sem semmiféle miniszteri rendelet