Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-322

322. országos ülés 1898. szeptember 9-én, pénteken. gj elég őszinte, akkor, mikor a nemzeti párt kinyilatkoztatja, hogy míg a ház tüzetes felvilágosítást nem kap főleg arra, hogy mit tesz a kormány, ha a Reichszratb akczióképes nem lenne, addig nem fogad el semmi napirendet; akkor, a mikor mi azt mondjak, hogy azon játékhoz, a melyet a kormány űzött az utóbbi időben, és ííz ma is, már a játék első pillanatában sem járulunk hozzá, és nem engedhetjük, hogy a képviselőház "más napirenddel foglalkozzék, mint a törvény által előírt Önálló vámterületre vonatkozó rendelkezés tárgyalásával; midőn ezt így nyíltan, minden lehető félremagyarázás nélkül az ellenzék kinyilatkoztatja, és ennek ellenében a kormány az 1867: XII. törvényczikk és 1898:1. törvényczikkre hivatkozva, nem tesz egyebet, mint annak értelmét iparkodik egyre félremagyarázni: úgy látszik, hogy 1867: XII. törvényezikk csak azon rendelkezéseit tartja irányadóknak és fennállóknak, a melyek Magyarország megterheltetéséről, jogainak összeszorításáról szólnak, azokat az intézkedéseit pedig, melyek garancziákat szolgáltatnak, melyek Magyarországnak, mint önálló államnak biztosítékait képezik, még annyira sem méltatja, hogy legalább lenne elég bátorsága azt indítványozni, hogy azok töröltessenek el, hanem megakarja kerülni. Ily körülmények között csakugyan nem kell bíró ahhoz, hogyha van valahol őszinteség hiánya, hol kell azt keresni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A tárgyalás folyamán tanúkra is történt hivatkozás. Tanúkra hivatkozott Pulszky Ágost képviselőtársunk, hivatkozván először is Mészáros Lázár tábornokra, elmondván róla egy ismert adomát a terveiről és az ellenségről. Hát nekem kettő tűnt fel ez alkalommal. Az egyik az, hogy Pulszky Ágost képviselőtársam konstatálta, hogy itt két ellenséges fél áll szemben egymással. Ha így van, ha helyes az ő konstatálása, — pedig ngyancsak méltóztattak éljenezni és helyeselni azt, a mit mondott, — akkor csakugyan nem tudom megérteni, hogy ez alatt kit vél. Mert ha ellenségesnek tekintjük Ausztriát, hogyan akarunk vele minden áron szövetséget kötni? (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem kevésbbé furcsa észleleteimnek másodika is. Úgy látszik, ez arra akart point lenni, hogy mi követeljük a miniszterelnök úrtól a nyilatkozatot, és erre mondta, hogy már megmondta, hogy mit akar; hanem most már nemcsak ti tudjátok, hanem tudja az ellenség is, tehát Ausztria is. Azonban a jelen esetben nem így áll a dolog. Mert köztudomású, hogy Ausztria miniszterelnöke tudja, hogy mit akar a miniszterelnök úr, de mi nem tudjuk. Tehát megfordítva áll a dolog. Ebben az esetben az KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XVII. KÖTET. ellenség igenis tudja, hogy mit akar a miniszterelnök úr, de nem tudjuk mi. (Igaz! Úgy van! a Säélső baloldalon.) Még egy tanúra hivatkozott a képviselő úr: az ország közvéleményére és azon szavazatra, a melyet kapott a miniszterelnök úr válasza itt a házban. Hát ha méltóztatik Pulszky Ágost képviselő úr bebizonyítani nekünk, hogy ebben a parlamentben nincs egyetlen egy ember sem, a ki jogosítatlan előnyben részesült, például, a ki jogosítatlan nyugdíjat húz, ha bebizonyítja nékem, hogy a múlt választások spontán történtek és nem azon még ma is nagyon homályos proveniencziájú három millió segélyével, (Igás! Úgy van! a szélső haloldalon.) ha bebizonyítja nekem, hogy ebben az országban a többségnek van kormánya s nem a kormánynak van többsége: akkor ezt a tanútételt klasszikusnak fogadom el, ellenkezőleg a tanúra hivatkozás semminél is sokkal kevesebb. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi a túloldalon történik, teljesen lehetetlen állapot, mert feltéve a legjobb esetet, az semmi más, mint hogy a túloldal két úrnak akar szolgálni egyszerre. Innen van az, hogy még olyan logikus gondolkodású fő, olyan fényes elme, és mint kétségbe vonni senkinek joga nincs, olyan teljesen jóakaratú férfiú, mint Pulszky Ágost t. képviselőtársam, (Derültség balfelöl.) oly határozott ellenmondásokba keveredik, mint a minőbe keveredett beszéde folyamán, úgy, hogy bár érdemes volna vele polemizálni, engem felmentett attól, hogy saját lelkületemből merítsem az argumentumokat ellene, mert teljesen elégséges felolvasnom egy pár tételt, melyet ő beszédében felállított. Azt mondja, hogy országos érdeket, — és abban teljesen igaza van, hogy országos érdeket megsértem nem szabad, — miként a gazdasági berendezést prejudikáló nyilatkozatok e házban ne tétessenek. Lehet, hogy ez a képviselő úrnak és sokaknak a meggyőződése, de akkor hogy egyezik ezzel össze az, a mit már bátor voltam előbbi beszédéből czitáíni, a mi az egyezség mikénti megkötésére vonatkozik, midőn azt mondja, hogy azt ne tegye fel senki a kormányról, sem a többségről, hogy egyezség máskép, jobban köttessék meg, mint a hogy az áprilisi javaslatokban lefektetve van. Hát ha ez nem prejudikál azoknak, a mik történni fognak, akkor csakugyan ismét igen tisztelt képviselőtársam vaslogikájával kellene birnom, hogy ebben a konformitást megtaláljam. (Derültség balfelöl.) De nemcsak ezt, hanem azt is mondta, hogy mi nem vagyunk jogosítva kombinäcziókba bocsátkozni, minő eredménye lesz a Reichsrath tárgyalásainak; mondta abból az inczidensböl, midőn védte és helyesnek akarta kimutatni a n