Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-322

822. országos ülés 1898. szeptember $>-én, pénteken. 79 T. ház! Van egy kötelessége a miniszterelnök úrnak, a melyet Enyedi Lukács képviselőtársunk határozati javaslatának elfogadása ró reá, a melynek parancsoló következményekép az ország szakférfiai és testületek küldöttei összegyűltek a székes főváros termébe, hogy nyilatkozzanak a vámtarifára, a külön vámterület esetében. És mégis mi történik ? Most úgy tünteti fel a t. miniszterelnök úr az adott és előre még nem fontolt nyilatkozatában, hogy ez a ténykedés igen veszedelmes és káros dolog volna, és gazdaságunk tönkremenetelét jelentené, ha megvalósulna. Ezzel, t. ház, a legnagyobb in értésben megsértette a t. miniszterelnök úr azokat a szakférfiakat és testületek, küldötteit, a kik véleménynyilvánításra az ankétre megjelentek . . . Páder Rezső: Komédia volt! Major Ferencz: Helyesen jegyzi meg képviselőtársam, hogy az egész, a miniszterelnök úr mondása után csak komédia volt, pedig sokkal komolyabb emberek vettek azon részt, mintsem hogy szabad volna feltételezni, hogy az egész csak komédiából történt volna. T. ház! Ha van erő, a mely bennünket biztosíthat a kiegyezésnél, a melyre nézve a miniszterelnök úr reményt nyújtott, hogy alkotmányos úton keresztülvítetik, ha az a kiegyezés, nem mondom, hogy javunkra, ele legalább károsodásunk nélkül megköthető, akkor a vámankét tárgyalásai csak fegyverzetül szolgálhatnak a miniszterelnök úrnak. A helyett azonban, hogy a miniszterelnök úr ezt a fegyverzetet magára öltene, ezen ankét tárgyalásait úgy tünteti fel, hogy azok, úgyszólván, komoly számba ne jöhessenek, semmit érőknek kell, hogy tartsa azokat, a mikor az önálló vámterületről oly kiesinylően nyilatkozott. Én tehát, t. ház, ha más bizalmatlanság nem forogna is fenn, magában véve a miniszterelnök úr ezen nyilatkozata a külön vámterületre a kiegyezés előtt, oly bizalmatlanságot kell hogy keltsen az ellenzék minden árnyalata és minden egyes tagjában, hogy lehetetlenség belenyugodni, hogy a kiegyezés, ha alkotmányos úton köttetett is meg, jó kezekben legyen a t. miniszterelnök űr kezében. (Úgy van ! Úgy van! balfélől.) És minthogy az nekem meggyőződésem, hogy az rosszabb kezekben nem lehet, mint a t. miniszterelnök úr kezében, azért nem vagyok hajlandó, a ki határozottan a 67-iki törvények szigorú megtartása mellett vagyok, és igenis határozottan a vámközösségnek alkotmányos úton — de nem minden áron, hanem a paritás elve szerint való keresztülvitelét — kívánom, nem vagyok hajlandó a miniszterelnök úrnak itt tett nyilatkozata után bizalmat előlegezni és az ő napirend megállapításához hozzájárulni. (Élénk helyeslés balfelöl.) T. ház! Hegedüs Sándor igen tisztelt előttem szóló képviselőtársam, a ki arra vállalkozott, hogy a miniszterelnök úr válaszát megvilágosítsa, azt hiszem, egy hajszállal sem közelítette meg a világosságot, (Úgy van ! balfelöl.) mert hiszen ő másról beszélt, mint a mit mi követelünk. És épen azért, minthogy ő ezen miniszterelnöki nyilatkozatra nézve felvilágosítást nem csak nem nyújtott, hanem még inkább megerősített bennünket azon meggyőződésünkben, hogy a miniszterelnök úr azt akarja, hogy válasza homályban maradjon, (Úgy van! Úgy van! balfélől.) a mint ezt akarta deczemberben is, mert meg van annak ma is a maga oka, mint deczemberben, a hatalmi érdek volt, a miért ő világosabban nyilatkozni nem akar: (Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) miért is e homályos nyilatkozatta! szemben legnagyobb mérvben ellenzéki álláspontot foglalok el és nem járulok hozzá a napirend iránti javaslathoz. (Élénk helyeslés balfélől.) Lakatos Miklós jegyző : Szalay Károly ! Szalay Károly: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A felvetett fontos kérdésekhez szándékom volt több tekintetben hosszasabban nyilatkozni, azonban a házszabályok által kiszabott idő és talán a képviselőháznak túlságosan is igénybe vett figyelme arra indítanak, hogy kizárólag arra szorítkozzam, a miket elhallgatni részemről egyenesen bűnnek tartanám. (Halljuk! Halljuk!) Azon t. képviselőtársaim, a kik már régebben tagjai a képviselőháznak, bizonyára igazat fognak adni nekem azon megfigyelésem tekintetében, hogy minden olyan időben, a midőn hogy magyarán mondjam, a kormánypárt szénája nincs egészen rendben, egy és ugyanazon ember áll fel és teljesen más modorban, mint a t. kormánypált más szónokai, az ő kedves, nyájas szokásával is éles elméjével eltereli a figyelmet arról, a mire tulajdonképen irányulnia kellene. (Úgy van! a. szélső baloldalon.) Talán meg sem kell neveznem, hogy ez Hegedüs Sándor t. képviselőtársam. Én ezt igen jól jelnek tartom, mert úgy látszik, a kormánypárt is kezd gondolkodóba esni, vájjon helyes-e az, a mit a miniszterelnök cselekszik, és helyes-e egyáltalán az az út, a melyen a kormánypárt elindult. Hegedüs Sándor t. képviselőtársamnak az az igyekezete, nem egyszer, főleg, ha jól emlékszem a véderővita alatt különösen fényesen sikerült. No, ma nem sikerült olyan nagyon, (Mozgás jobbfelöl.) mert az egész beszéde nem volt más, mint elmagyarázása annak, a mint itt vagy ott történt, (Úgy van! a szélsőbalon.) és nem volt más, mint — a mit mondani szokás, — hogy »mást beszél Bodóné, mikor a bor árát kérdik.« (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nagyon furcsa, hogy Hegedüs Sándor t. képviselőtársam beszéde kezdetén mindjárt azt