Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-321

52 321. országos ülés 1898. szeptember 7-én, szerdán. egyenesen kötelességévé teszi, hogy figyelmük odairányúljon, hogy feladatukat abban lássák, hogy a békének fentartásával és a mértéken túl való fegyverkezésnek csökkentésével a népek boldogulását idézzék elő. Ennek a politikai jelentősége — mondom — nem tagadható egyrészt azért, mivel az európai konstelláczió iránt megnyugtatást nyújt a békés munkájukban különben is zaklatott népeknek, másrészt mert ugyanezen politikai kijelentéssel kapesolatban egyenesen azt azt indítványt tartalmazza, hogy az államok részéről egy nemzetközi konferenczia hivassék egybe. T. ház! A ki figyelemmel kisérte azon kijelentéseket, a melyeket a kormányok részéről a legutóbbi időben tettek, s a melyeket magas polczról maga a mi felséges uralkodónk is támogatott, a ki nemcsak kijelentéseivel, de sokszor — a mint az utóbbi európai bonyodalmakból tapasztaltak — közvetlen részvételével is igyekezet a békét helyreállítani és a népeknek az áldásos békét biztosítani, az első pillanatban is úgy fogja találni, hogy az a kormány, mely a békét komolyan akarja, a melynél az nemcsak jelszó volt, vagy külpolitikai harczok által, úgyszólván czélszerüségi okokból javasolt politikai momentum, az nem zárkózhatik el az elől, hogy az orosz czár manifesztuma által teremtett situácziót a monarchia és különösen Magyarország népei jólétének előmozdítása érdekében politikailag értékesítse és érvényesítse. Mi sokszor hallottuk hirdetni a békét, nemcsak a monarchia sajátos politikai szempontjából, de azon politika szempontjából is, melyet a monarchia részvételével megalkotott hármasszövetség képvisel. Mi a békéről sokat hallottunk beszélni. Sokszor megnyugtatólag fejezték ki ez irányban mérvadó politikai tényezőink meggyőződésüket. Csakhogy ez a béke mindenkorra nagyon drága béke volt. A közösiigyi költségvetés, Magyarország specziális költségvetése, azt mutatja, hogy hadügyi czélokra, ide számítva honvédelmi költségvetésünket is, 50 milliót költünk éveukint, s hogy ez kiadásaink egy harmadrészénél többet abszorbeál, hogy a közoktatásügy czéljaira alig marad fenn valami. A ki ezt figyelemmel kiséri, elismerheti, hogy mi igenis békességben voltunk, de ez csak a fegyveres békének külső, látszólagos megnyugtatását idézte elő, de azért a népet vagyoni erejében, gazdasági fennállását a maga gerinczében állandóan megtámadta és a megsemmisítés veszélyének tette ki. A hármas szövetség igaz, hogy békeczélokat szolgál. Elismerem, hogy egymagában ez is a népek által elismerésben részesítendő tendenezia. De minden kétségen feltíl áll, hogy ha Magyarország intézői oly szituáczióval állanak szemben, mely a békét létesíthetné és produktív munkára, a nemzetgazdasági működésre alkalmas békés állapotot kevesebb áldozattal teremtheti meg, ha a fokozatos lefegyverezés s a hadügyi költségek alábbszállításával olcsóbb békét teremthetünk meg, — mert senkisem tagadhatja, hogy a hármas szövetségnek a békeirányzat volt mindenkor kidomborodó, alapvető vonása, •— akkor a hármas szövetség az orosz czár manifesztumában csak saját irányzatát látja dokumentálva, s ennélfogva nemzetközi súlyban és érvényesülésben még fokozódni fog. Ha ezt mind konstatáljuk, akkor azt hiszem, első sorban a hármas szövetség hatalmainak és kiválóan Ausztria-Magyarországnak és hazánk intézőinek kel) az orosz czár ezen manifesztumát támogatnia, s az abban kifejezett eszme érvényesülését előmozdítania. A mi különösen Magyarországot illeti, — mert hiszen a magyar parlament tagja elsősorban a magyar szempontokat kell, hogy érvényesítse, — Magyarország, a mint történelmi tradicziói tanúsítják, sohasem volt a hódítási politikának hive. Magyarországot oda helyezte a történelem, hogy egyrészt államiságát, nemzeti létét fejleszsze, de másrészt hogy egy, az ezeréves államiságában immár teljesen kifejlődött és megérlelődött küldetést teljesítsen: hogy a Kelet kapujánál a czivilizácziónak, a szabadságnak és az emberi jogoknak legyen védbástyája. Ennek a küldetésnek a magyar nemzet mindenkor, habár sokszor nagy áldozatok árán, de becsülettel igyekezett megfelelni, és azt látjuk, hogy a magyar nemzetnek legbiválóbbjai ezen nemzeti missziónak tudatában minden agresszív, vagy hódítási politikát elleneztek. Újabb alkotmányos történelmünknek minden lapja azt bizonyítja, de a magyar törvényhozás, a magyar nemzet képviselete mindenkor felindult és felemelte tiltó szavát, valahányszor ebben a monarchiában, a melynek egyik államát Magyarország képezi, agreszsziv,'vagy hódítási politika alkalmaztatott. Ennélfogva tehát annálinkább, minthogy nemcsak közgazdasági szempontok utalják Magyarországot arra, hogy a békét megteremtve könynyítsen a népnek a terhein, hanem javasolják ják ezt magasabb történelmi és politikai szempontok is, azt hiszem, hogy a háznak ä nézetét és érzelmeit fejezem ki, a midőn a következő interpellácziót intézem a t. miniszterelnök úrhoz (olvassa): »1. Van-e a t. miniszterelnök úrnak ama javaslatról tudomása, melyet Muraviev orosz külügyminiszter augusztus hó 12-én ő Felsége II. Miklós orosz czár megbízásából a pétervári udvarnál igazolt valamennyi külállam képviselőinek notifikált, és mely azt czélozza, hogy az általános béke és a mértéken túl való fegyverkezés lehető csökkenésére nemzetközi megvitatás