Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-346

Sáfi. országos ülés 1898. október 29-én, szombaton. 367 lépte óta sem. Azt mondják, hogy rozoga a teteje, kicsiny az ivóedénye. Szóval, minden téren szúrásokkal, vágásokkal bántalmazzák az ellenzéki embert. De tekintsünk tovább a közigazgatási térre. Ha a világszerte hires árvaügyeket tekintjük, ott már olyan tényekkel állunk szemben, hogy az ember nem tudja nevessen-e, haragudjék-e, vagy pedig búslakodjék. Tudok egy esetet, a mikor egy 73 éves ember elmegyen a vármegye házához és bebocsátást vár az árvaszéki hivatal előtt. Egyszer kimegyen egy hivatalnok és kérdi: mit keres itt jó barátom; mire a 73 esztendős ember azt feleli: árva volnék én uram, az apai örökségemért jöttem. 73 esztendős vagyok, és még nem kaptam meg; az árvaszék még nem utalta ki, jó lenne most legalább a temetésemre. Ez megtörtént, tiszta dolog. Ismerek továbbá egy úri embert, a kinek 1859-ben egy rokona kisebbszerű összeget hagyományozott. Azóta még nem kapta meg azt a hagyományt, pedig már háromszor, vagy négyszer járt a minisztériumban is, most is itt van az ügye, nem tudom, hogy megkapja-e vagy tiz esztendő múlva. (Tetszés a szélső baloldalon.) Nagyon sajnálom, hogy nincs itt a t. belügyminiszter úr, mert mikor egy alkalommal, csak úgy, per taugentem felemlítettem itt ilyenféle dolgokat, azt mondotta, a hány szó az én beszédemben, annyi túlzás, annyi ferdítés, annyi nagyítás. Mintegy három vagy négy nap múlva, hogy ezt mondotta nekem a t. belügyminiszter úr, egyik napilapnak a nyílt terében a következő nyílt levél jelent meg. (Halljuk! Halljuk!) Es annyiban érdekes, hogy világot vet arra, vájjon én lúloztam-e, nagyítottam-e akkor is, vagy akár most is? így szól a levél (olvassa): »Nyilt levél nagyméltóságú Perczel Dezső úrhoz, Magyarország belügyminiszteréhez. Kegyelmes uram! Nagyon szomorú, hogy a sajtó útján kell kegyelmes uramhoz fordulni egy sérelem orvoslására, melyet törvényes úton orvosolni hiába kíséreltem meg illetékes helyen. Veszprém vármegye törvényhatóságánál vár elbírálást egy elveszett árvaértékem kiutalását czélzó ügyem. Ezen ügyemet még 1889-ben indítottam meg és kértem a felelősség megállapítását azok ellen, a kik 3161 forint 15 krajczár és kamatait kitevő árva éitékem elvesztését okozták. 1889. ősz óta folyik ez ügyben Veszprém vármegyénél a vizsgálat. Ezen idő óta, tehát kilencz éven át számtalanszor kértem személyesen, ügyvédem útján, pártfogók útján, levélben ügyem elintézését. Midőn kérelmeim nem használtak, a belügyminisztériumhoz fordultam segélyért és 1895. év január 14-től fogva hat kérvényt nyújtottam be a belügyminisztériumhoz, kérelmezve, miszerint hasson oda Magyarország közigazgatásának legfőbb őre, hogy ügyem valaha elintézést nyerjen. Jártam személyesen a belügyminisztériumban és kértem az illetékes miniszteri tanácsost, birja reá valahára Veszprém vármegyét, hogy ügyemet intézzék el. Küldtem azóta két ügyvédet Veszprém vármegyébe, kértem, könyörögtem, rimánkodtam, mind hasztalan, ügyem elintézést nem nyert. Veszprém vármegye volt alispánja azt mondotta nekem, hogy irataim elvesztek. De hát tehetek-e én arról? Lehetséges-e az, hogy egy jogállamban egy elvesztett árvaérték ügyében kilencz éven át határozatot ne hozzanak ? Miután én személyesen nem utazhatom és kihallgatásra nem jelentkezhetem, mert már több száz forint költségemet felemésztett ezen szégyenteljes botrányos ügy, ezen az úton esdve kérem Nagyméltóságodat, méltóztassék odahatni, hogy Veszprém vármegye közigazgatási bizottsága előtt 67/1892. szám alatt elfekvő s árvaértékem kiutalását jelző ügyem végre elintézést nyerjen. Hat rendbeli kérvényemre, a melyet a belügyminisztériumhoz intéztem, úgy elődje, mint Nagyméltóságod kormányzata alatt soha választ nem kaptam. Miután ismerem Nagyméltóságod igazságszeretetét, azt kell hinnem, hogy Nagyméltóságod ilyen állapotokról, melyek Magyarország közigazgatásának szégyenére válnának, tudomással nem bírhat és hogy szózatom kétségkívül Nagyméltóságodhoz kerüljön, ez úton vagyok kénytelen magas figyelmét e botrányos állapotokra felhívni azon alázatos kérelemmel, miszerint oda hatni kegyeskedjék, hogy ezen ügyem végrevalahára igazságos elintézést nyerjen. Kiváló tisztelettel Nagyméltoságod alázatos szolgája. Kisfaludy Simon Árpád, előbb zalaegerszegi, jelenleg hosszúfalusi lakos.« Tessék, itt vannak a vármegyék, a melyek a törvényhozásnak utasításokat kivannak adni a közdolgokban, a mások pénzét ily módon kezelik és ily módon intézik el. Nem tudom, a t. miniszterelnök úrnak kezei közé kerűlt-e ez a levél és vájjon ennek a szegény Kisfaludy Simon Árpád urnak a kívánsága teljesűlt-e már. De akár teljesült, akár nem, az ilyen dolgok felett méltán megbotránkozhatik mindenki. (Igaz! Úyg van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! A közélet teréről nem akarok most itt több bizonyságot összeszerezgetni, — hanem most csak röviden mutatok rá arra, — hogy míg itthon a kormány és közegei ilyen képen sáfárkodnak, addig a külpolitikában, hogy mit cselekszenek s mit ér el a kormány, arra nézve itt vannak a jelen állapotok. A közelmúlt minden napja tanúbizonyságot tett arról, hogy