Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-344

324 344, országos ülés 1898. október 27-én, csütörtökön. Bánffy Dezső felé ? A történelem megörökített egy lelkes szép jelenetet akkor, a mikor Kossuth Lajos katonát és pénzt kért a parlamenttől. Akkor tombolt a nemzet az áldozatkészség örömében és hevült azzal a tudattal, hogy a nemzet érdekeiért kell síkra szállni. Azt mondta Kossuth Lajos akkor: »Leborúlok a nemzet nagysága előtt.* (Élénk helyeslés a seélső baloldalon.) Miféle törpeség az, a mely előtt most önök leborulnak, mikor a nemzet jogainak feláldozásáról, elalkuvásáról és nem megóvásáról van szó. (Úgy van! a szélső hátoldalon.) Rakovszky István S Akkor nem voltak Mungók. Barabás Béla: Csak azt szeretném tudni, mit csinálna ez a lelkesen éljenző tömeg akkor, hogyha báró Bánffy Dezső miniszterelnök az ő állásának magaslatában és kötelezettsége tudatában a kormány vívmányaiként lépne a ház elé az önálló hadsereggel, az önálló vámterülettel és bankügygyel ? Ugyan mit csinálnának akkor önök? (Mozgás a hal- és szélső baloldalon.) Lelkesedésüknek nem volna olyan foka akkor sem, mint a midőn most egy közönséges frázisra lelkesedtek önök tombolással és tapssal. (Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha azt akarjuk, hogy Magyarország közerkölcsei megjavuljanak, akkor elsősorban járjunk mi elől a törvények tiszteletében és megtartásában. Ez a mi első kötelességünk. Ha mi nem tartjuk meg és nem tiszteljük azt a törvényt, a mit rövid idő előtt alkottunk, vagy a mit őseink alkottak, ugyan hogy kívánhatjuk meg akkor attól a szegény értelmetlen néptől, hogy ne törekedjék a saját akaratának, a saját jogtalan vágyainak a nyilvánítására, mikor itt szent törvény az, a mit a miniszter akar és a mit önök még ha jogtalan is, kívánnak. Én azt hiszem, helyesen fogom fel a dolgot, ha azt állítom, hogy a miniszterelnök úr kijelentése, melyet a nemzet előtt tett, az egy ünnepélyes fogadalom, melyet megváltoztatni, melyet cserbenhagyni nem lehet. Csak két eset van, ha felül találkozik oly akadályokkal, hogy a nemzetnek adott ünnepélyes nyilatkozatát be nem válthatja, akkor azt mondja: Uram, királyom, többé nem lehetek szolgálatodra nemzetem kívánsága ellenére! A másik csak az lehet, hogy tetszése szerint, komolyabb megfontolás nélkül változtatja meg ünnepélyes kinyilatkozását és minthogy ez alkalommal is így tett, nekünk ellenzéknek elengedhetien szent kötelességünk lehetetlenné tenni azt az embert, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) elsöpörni arról a helyről, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) a melyhez ő úgy hozzátapadt, 8 a melyben a nemzet igazainak megvédésére van hivatva. E helyet oly férfiú kell, hogy betöltse, a ki tudja a nemzet kívánságát teljesíteni, ki méltó is erre a helyre, s ki a nemzet érdekeinek vezére, nem pedig jogosult kívánságainak megszorítója, elmagyarázója- (Élénk helyesés a bal- és szélső baloldalon.) íme az 1898 : I. törvényczikk most a többség által megszegetik, nem tiszteltetik a kormányelnök úr által s annak értelme teljes lelkiismeretlenséggel félremagyaráztatik. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Emlékezzünk csak vissza a téli küzdelemre, hogy beszéltek velünk az egyes kormánypárti képviselő urak: az Isten szerelmére, ellenzék, érik a gyümölcs, közel állunk az önálló vámterülethez, az önálló gazdasági berendezkedéshez, csak idő kell, ne akadályozzátok. A kormánypárti lapok harsonái szemrehányásokat tettek az ellenzéknek, vétket, bűnt róttak szemünkbe, mert nem engedtük, hogy a kormány az önálló gazdasági berendezkedést megvalósítsa. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Feltámadt akkor bennünk a gondolat, hátha mégis báró Bánffy Dezső csakugyan erre törekszik, s bár kötve hittük ezt, végre mégis, nagy lelki tusa után, letettük a fegyvert, bízva abban, hogy az adott szónak szentsége van, ezt nem fogja megszegni senki. S ime egy év után, a törvénybe iktatott önálló gazdasági berendelkezésről szó sincs, annak fogalmát kezdik félremagyarázni, s a nemzet nagy tömegét kezdik annak káros voltáról meggyőzni. Félrevezetik a tömeget, félrevezetnek bennünket, egyszóval nem állanak helyt szavukért, s ezt a törvényt, melyet maguk hoztak, maguk tiporják lábbal. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azon törvényen ott van a legelső magyar embernek a szentesítése, de önök ebből a törvényből ily álláspontjukkal rongyot, czafatot csinálnak, semmibe sem veszik. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen a legékesebb, helyesebben a legszomorúbb bizonyítékai a miniszterelnöki ünnepélyes kijelentés megczáfolásának az, a mit ő gróf Apponyi Albertnek tiszta, viligos kijelentésére adott. Szórói-szóra felolvasom, mit mondott gróf Apponyi Albert 1897. deczember 29-én, és mit felelt reá báró Bánffy Dezső miniszterelnök? Gróf Apponyi Albert azt mondta olvassa): »Áz 1867 : XII. törvényczikk 68. §-a, a mint azt beszédemben bővebben kifejteni szerencsém volt, kizárja azt, hogy az olyan rendezés, mely erre a szakaszra való hivatkozással történik, vámszövetségi alapon állhasson; mert a sokszor idézett 68. §. az 1867 : XII. törvénycikknek a vámszövetség megkötésére vonatkozó szakaszaival szemben a másik alternatívát fejezi ki, és mert e törvény szerint vámszövetség csak az annak 61. §-ában megjelölt módon köthető. Ebből folyólag — és itt van a legfontosabb kijelentés — a sokszor idézett törvény 68. §-ának alapján történő rendezés más, mint külön vám-