Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-342

342. országos ülés 1868. október 25-én, kedden. 287 téseit az én tapasztalataira szerint némileg ki­egészítsem.(Halljuk! Halljuk!) Az én szerény fel­fogásom szerint önök senkit és semmit nem képviselnek egyebet, mint 49.000 hivatalnokot és 12.000 zsandárszuronyt. Ez rejlik ami válasz­tási törvényünkben, abban a választási törvény­ben, a melyet önök sohasem tartanak meg. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Kubik Béla: Meg a három milliót! Lukáts Gyula: Kezdődik ez az eljárás a választók összeírásával. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Igaz, hogy ezt a gazságot már a Lónyai kormánytól örökölték. (Elnök csenget.) Kérem a gazság szó nem az enyém, Hegedüs Sándor képviselő úrtól hallottam 1871. vagy 1872-ben, a mikor a Lónyai rendszert ilyen módon buktatta meg azáltal, hogy a tapolczai kerület 61 községe közül 54 állott Hegedüs Sándor mellett és mégis hét községgel megbuktatták Hegedüs Sándort. Elnök: Az mindegy! Lukáts Gyula: Nem mindegy! Elnök A képviselő urat most már másod­szor rendreutasítom. Figyelmeztetem arra, hogy semminemű ürügyet nem adhat az, ha valaki másutt ily kifejezéseket használt. Ilyent itt al­kalmazni nem lehet. Lukáts Gyula: Ma is tudok, t. képviselő­ház, példákat felmutatni az önök lelkiismeretes névjegyzék-készítéséről, a hol például egyetlen községben, ha akármilyen klasszikus formát ad­janak is annak a választási törvénynek, 19-nél több oláh szavazatot összeírni nem lehetett volna, 111-et Összeírtak . . , Rakovszky István: A hazafiak! (Derültség balfelől.) Lukáts Gyula: De hiszen ezt csinálták a Bánffy-rendszer előtt más kormányok is. A Bánffy-kormányzat választási rendszerét azonban jellemzi az, hogy rendőrileg vezettetik és jel­lemzik az eddig még nem tapasztalt óriási pénz­összegek. T. ház! Három millióról beszélnek. Én is tudom az egyszeregyet. Azt a három mil­liót ha nem is érte el, de megközelítette az előző kormányok költekezése. Azonban a Bánffy­kormány költekezése jóval, de jóval felülmúlja ezt a három milliót. Példákat mutathatok fel olyan választási kerületekben, a hol semmi ki­látás sem volt a győzelemre, a hol tudta a fő­ispán és alispán, mert megreferálták, hogy ebben a kerületben bizni nem lehet s így előre bele­nyugodtak, hogy elvesztik, azért mégis, csak­hogy az ellenzéknek dolgot adjon . . . (Egy hang balfelöl: A pénzügyminiszter 25.000 forinttal, az igazságügyminiszter még többel!) hozzátehetem, hogy ha nem is beszélek a jászberényi, szatmári, egri, szigetvári költekezésekről, míg azelőtt csak * 6000 forintot küldtek egy-egy kisebb kerületbe, most megháromszorozták ezt az összeget. Többször kérdezték itt a házban, honnét van ez a pénz? Nem mondják meg, de egyet elismernek, hogy a nemességet grófi rangot nyertek hálából ;idták ezt az összeget. Rakovszky István: Ezt beismerték! Lukáts Gyula! Ebből az adakozásból — kivált ha figyelembe veszszük, hogy a grófok rendesen elég fukarok — az az összeg nem kertíl ki. De ha kikerül Is, hová jutott az az ország, a hol a kitüntetéseket azért adják, hogy valaki törvényellenességet cselekedjék, hogy valaki a választási törvény kijátszására adjon pénzt ? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ennek a pénznek máshonnan kellett jönnie. Ez az ország pénze volt. Mi jusson költötték el azt a pénzt! ? Rakovszky István: Az övék minden, a mi az országban van ! Lukáts Gyula:* Csalásról, szavazatmeg­semmisítésről, szavazatrablásról, erőszakosságról nem is beszélek; engedjék meg még is, hogy felemlítsem azt a gyenge nyomást, mely a zsan­dárszuronyokban nyilvánul. De egy esetet mégis elmondok. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső bal­oldalon.) A miniszterelnök úr a választási eljárást a belügyminiszter úr kezéből kivette és evvel a jogával élt is hatalmasan. Történt, hogy egyik kerületnek főszolgabírája véletlenül az Apponyi­párthoz tartozott és azonkívül önálló, határozott ember volt, a kit dirigálni nem lehet. (Egy hang balfelől; Fehér holló!) Ez a főszolgabíró a kor­teskedésbe nem ment bele, de titkot nem csinált abból, hogy az ellenzék jelöltjére adja szavaza­tát. És a főszolgabírót az audiendum verbum czitálták nem a belügyminiszterhez, hanem Bánffy De^ső miniszterelnökhöz. (Zajos felkiáltá­sok a bal és szélső baloldalon: Szégyen! Gya­lázat!) Szórói-szóra elmondom az ott lefolyt párbeszédet. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A miniszterelnök úr így kezdte: »Főszolga­bíró ár, miután nekünk a kerületben már hiva­talos jelöltünk van, elvárom öntől, hogy annak érdekében mindent elkövessen.« (Mozgás és fel­kiáltások a bal- és a szélső baloldalon: Nagyon szép!) A szolgabíró azt válaszolta: Sajnálom, kegyelmes uram, nem lehet, mert én az ellenzék jelöltjének már szavamat adtam. (Éljenzés és fel­kiáltások a szélső' baloldalon: Derék ember!) Pro­vokálom önöket és különösen Gajári Ödön t. képviselőtársamat, a ki fel is szólalt már ebben a kérdésben, ha ön valakit felkér valamire s az azt mondja, hogy ő már az ellenkezőre a szavát adta, mit csinálna? Azt hiszem, itt vége mindennek, egy szót sem szólna. Rakovszky István: Úgy van ! Tisztes-, séges ember itt nem tehet máskép!

Next

/
Thumbnails
Contents