Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-341

341. országos ülés 1898. október 24-én, hétfőn. 579 rendre tűzését ellenzem, én magam részéről nem vethetem fel azt a kérdést, mit szól hozzá az ország? mert e tekintetben én csak mandátumon szerint cselekedhetem, mikor ezt a napirendre tűzést el nem fogadom. (Helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Egy kormánypárti lapban tegnap azt olvastam, hogy a mit az ellenzék a napirendi vitánál csinál, az tulajdonképen parlamenti forradalom; és tovább elmélkedve azt mondja, hogy a forradalom csak ultima ratio lehet, melyet legfeljebb a végszükség esetében lehetne igazolni. Azt kérdezi tovább, hogy vájjon magyarországban beállt-e már az a végszükség állapota, és arra a konklúzióra jut, hogy még nem, mert nálunk minden rendes és normális. (Derültség a baloldalon.) Na már, t. képviselőház, én már kimutattam, Hogy mi a teljes jogos téren állunk és nem parlamenti forradalmat csinálunk, de azt is merem állítani, hogy nálunk nem minden rendes és normális, mert nálunk ez a rendszer és kormányzat igazán minden jogot és szabadságot lábbal tipor; egyik visszaélés a másikat követi, és ha a parlamenti gépezet esetleg a kerékvágásból kizökken, és furcsa helyzetet teremtünk, akkor ez tulajdonképen csak közvetett eredménye annak a sok visszaélésnek és törvénytelenségnek, a melyet a kormányzat és a többség elkövet. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én, t. ház, azt az igazán megszívlelendő felszólítást, a melyet az igen tisztelt elnök úr a házhoz intézett, nem úgy értem, hogy azzal minket akart megleczkéztetni, hanem hogy az inkább a túloldalon megszívlelendő dolog, hogy vigyázzunk és ne használjuk fel a kormányhatalmat és befolyást arra, hogy másokat elkeserítsünk és jogos önvédelem czímén túlzásokra ragadjunk. (Igás! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) Mert, uraim, nézzük csak ezt az úgynevezett rendes és normális kormányzatot. A t. miniszterelnök úr például abba helyezi egész kormányzati bölcsességét, hogy mindig furfangoskodik, hátsó ajtókat hagy nyitva és azt véli, hogy a cselfogások merészségében áll az államférfiúi rátermettség? (Derültség a baloldalon.) A belügyi kormányzatban is látunk mindenféle, igazán vakmerő visszaéléseket; látjuk a szavazatirtásokat, a közigazgatási korteskedést, a várnai választást, a melynél én is tanú voltam, a melyre nézve senkisem fog engem eltéríteni azon meggyőződésemtől, hogy az tényleg törvénytelen volt; a hol láttuk a szegény népet éjnek és télviznek idején, hogy volt kénytelen várni a szabadban, hogy húztákhalasztották a szavazást. Ez, uraim, nem mondható rendes normális állapotnak. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A közoktatási kormányzat az ő kapkodó rendszerével csak növeli a bajt, csak zavart csinál és a társadalom felbomíasztását csak jobban elősegíti. Egyik nap a felekezetnélkűliséget védi és a felekezetleneket protezsálja, a második nap a vallásossággal kérkedik. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Általában mégis a valláserkölcsi tényezőket bénítja, a kathoükusokat pedig rútul kijátsza, űgy, hogy igazán ebben a zavarban a társadalom azt sem tudja, hogy mit csináljon, holott a kultuszminiszternek nem az a feladata,, hogy zavarokat csináljon, és még jobban elősegítse a társadalom dekompoziczióját. És a többi és a többi. De nem akarom tovább ezt a kormányzatot jellemezni, a mely furfangjával, erőszakoskodásával, a zavar növelésével tulajdonképen maga ingat meg minden jogrendet, és sért meg minden közszabadságot, a mely maholnap a jók legjobbjait a közügyek teréről leszorítja, és paszszivitásra kényszeríti, mely a pretorianusokkal való megfélemlítést alkalmaz minden téren. Oly kormányzatot — és ezt már mint katholikus ember és mint pap is mondom, — mely az én vallásomat sértegeti, a mely az én egyházamat megalázta, és a mely még egyházam főnökeire is illetéktelen nyomásokat gyakorol, hogy némuljanak el, é3 még akkor se beszéljenek, a mikor beszélniök kellene : nem támogathatok, és semmiféle prolongácziót meg nem szavazhatok, sőt még a prolongáczió napirendre tíízését is ellenezem. Nem tudom, hogy miképen készülnek ezek a szub- és szub-szub-módosítványok, lehet, hogy még több is napvilágra jövend a kormánypártnál. Egyelőre tehát én csak a Gajáry Géza-féle módosítványra reflektálok, mely arról szól, hogy a vita bezárását követő keddre tűzessék ki az indemnity-javaslat. Minthogy feltehető az az eset, hogy holnap befejeztetik a vita, és a Gajáry Géza módosítványa fogadtatik el, lehetséges, hogy a következő keddre lesz kitűzve az indemnityjavaslat. Ez a kedd pedig november elseje, minden szentek napja, előestélye a halottak emlékezetének. Nem hiszem, hogy mikor ezen módosítványt beadták, egyáltalában reflektáltak volna erre a napra. Ezt csak azért említem fel, hogy ki-ki lássa, miképen, micsoda felületes módon, mennyire semmiféle respektussal sem viseltetve mások érzelmei és kegyelete iránt, készülnek ezen módosítványok, mert hogyha a ház elfogadja e módosítványt, vagy ülést kell azon napon tartanunk, vagy megint elő fognak állani egy másik napirendjavaslattal. (Felkiáltások a baloldalon; Van már!) Természetesen, mert mindenféléről gondoskodnak azok az urak, hisz borzasztóan értik az ilyen csiny-ssinálást. (Általános derültség.) Ezek után ismételve kijelentem, hogy sem az eredeti indítványt el nem fogadom, sem a