Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-339

244 839. országos ülés 1898. október 20 án, csfiíörtSkSn. oly értelem adatik, a mely nem felel meg az általánosan elfogadott magyarázatnak és igy nem felel meg azon törvények szellemének és írott betűinek. Ivánka Oszkár: Kérem az igen tisztelt elnök urat, méltóztassék a ház tagjait megolvastatni. A képviselő urak nincsenek oly számban, mint a házszabályok rendelik. Perczel Dezső belügyminiszteri Két beszéd van? B. Bánffy Dezső miniszterelnök: A szónokot félbeszakítani nem szabad. Ivánka Oszkár: A tanácskozás folytatására legalább negyven képviselő jelenléte szükséges. Méltóztassék konstatálni, hogy itt húsz képviselő sincs jelen. Elnök: A szónokot beszédében megszakítani nem szabad. Ivánka Oszkár: Igen, kérem, de ez házszabályellenes dolog. Major Ferencz: Hogy van az mégis, t. képviselőház, hogy azon magyarázat, a melyet ezen törvénynek 1897, deezemberben pártkülönbség nélkül mindenki adott, hogy akkor ezen értelmezés már most nem lesz elfogadva a tisztelt túloldal részéről, hanem fönn lesz tartva azon értelmezés, melyet ők jónak látnak, azaz elmagyarázni igyekeznek. És mégis megtörténik az, hogy épen az az igen tisztelt képviselő úr, a ki jogot igényel magának arra, hogy ezen torvényezikkeket magyarázza, bennünket vádol éd úgy állít oda, mint a kik nem járunk az igaz úton. Ugyanis Gajári Ödön igen tisztelt képviselő úr azt mondja egyik beszédében, hogy ha van itt az őszinteség tekintetében különbség közöttünk, akkor bizonyára nem mi vagyunk azok, a kik önökkel szemben hátrább volnánk. Azt mondja továbbá : mondják meg hát egyenesen t. képviselőtársaim, hogy egyik árnyalat egyik tekintetben, a másik árnyalat másik tekintetben állást akart foglalni már eleve ezen értelmezés ellen, a mit mi, a kik önök nélkül, mert önök ellene szavaztak az 1898:

1. törvényczikknek, azon törvényczikk értelmének tulajdonítunk és a mint azt mi értelmezzük. Bocsánatot kérek, ez nem felel meg a tényállásnak. Úgy Horánszky Nándor, mint Apponyi Albert t. képviselőtársaim nyiltan kifejezésre juttatták, hogy ezen törvény alkotásában resztvettek és kifejezésre juttatták annak kétségbevonhatlan értelmét, melyet a túloldal is a legnagyobb tapssal és éljenzéssel fogadott. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) És mégis most mi vagyunk azok, a kik nem az igaz úton járunk, a kik pedig ma is azt mondjuk, a mit mondtunk akkor és mindig. És most az általános taps és éljenzés után nem akad a túloldalon senki , a ki felálljon és ismét hangoztassa, hogy igenis azon értelmezésért mindnyájan helyt állnak, a miért akkor annyira lelkesedtünk. Hiszen akkor a minden kétség elhárítására még Tisza István is kinyilvánította itt a házban, mondván: »Nem csak itt a házban, e helyiségben mondtam el, hanem a sajtóban is világosan megírtam, hogy gróf Apponyi Albert képviselő úr első és második nyilatkozatát egymással teljesen egybehangzónak tartom.« Ha tehát első nyilatkozatában meg volt a világos értelmezés, a második nyilatkozata csak ismétlése volt az elsőnek és mégis azt a kételyt, mely a túloldalnak ezen törvény helytelen értelmezése folytán az ellenzék körében támadt, a t. miniszterelnök úr hallgatással válaszol, miből következik, hogy a t. miniszterelnök úr nem akarja eloszlatni az ellenzék kételyét, mert bizton szándéka a törvénybe magyarázni olyat, mi ellenkezik a megalkotásnál adott és elfogadott magyarázattal, mi kötelességévé teszi az ellenzéknek, hogy a legnagyobb mértékben ellentálljon az indemnitás napirendre tűzésének, mig megnyugtató választ nem kap. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De menjünk tovább, t. ház, és nézzük egy kissé a kiegyezés egyes fázisait. (Halljuk! Halljuk! hal felöl.) Tudjuk, hogy tulajdonképen a kiegyezésre vonatkozó megegyezés és a legfelsőbb szentesítés az előterjesztésre már 1897. márczius 5-én megvolt. Ha ez már akkor megvolt, kérdem, mi hátráltatta a kormányt, hogy azt itt be nem mutatta és le nem tárgyalta. Majd később reá tárek még erre. Az igaz, a kormány igyekezett magát mentegetni azzal, hogy az akadályozta, mert osztrák részről követelték a quótajunktimnek elfogadását és hogy akadályozva volt odaát a parlament működése a kibocsátott nyelvrendeletek miatt, mely a nyugodt tárgyalást lehetetlenné tette. De jónak látta a miniszterelnök úr a magyar parlament működését is okul felhozni, hogy tudniillik a magyar parlament obstruált a czukorprémiumnál és a 16. §. miatt, hogy a magyar parlament akkor obstruált, az a vitát húzta, annak megvolt a nyomós oka. De kérdem, vájjon ez akadályozta-e a kormányt abban, hogy elő ne terjeszsze a kiegyezést? De most jön egy nagyobb kibúvó, melyet a t. pénzügyminiszter úr használt, midőn a függetlenségi párt részéről arra lett szorítva, hogy 1898. évi január hó 1-én miért nem lép életbe a külön vámterület ? Ekkor azt a t. pénzügyminiszter úr azzal indokolta, hogy csak szeptember hó 25 én jött össze a parlament és így az év végéig oly kevés idő állt rendelkezésre, hogy ha meg is lett volna a megállapodás a quótakérdésben, a kiegyezési törvényjavaslatok letárgyalása és életbeléptetése keresztülvihető nem lett volna. Ha ilyen volt a pénzügyminisz-