Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-338

838. országos fllés 1898. október 19-én, szerdán. 219 fosztatnak meg kenyerüktol. Nincs itt a pártatlan igazságszolgáltatásnak semmi eszköze, semmi fóruma. Járhat egy-egy község a maga jegyzője ellen hónapokig, sőt évekig, Poncziustól-Pílátusig; nem képes keresztülvinni, hogy vizsgálatot rendeljenek, és ha végre mégis elrendelik a vizsgálatot, hogy lerázzák nyakukról a kérelmezőket, ha a legnagyobb visszaélések derűinek is ki, az ügyet évekig elhúzzák, úgy hogy az illetőnek soha baja nem lesz. Hát, t. ház, midőn azt látjuk, hogy ez a szellem : az erőszakosság lefelé, a szolgai meghunyászkodás és alkalmaszkodás felfelé, nyilvánul a miniszterelnök úr eljárásában s a kormány egész tendencziájában és az egész vonalon mindenütt, akkor azt hiszem, senki a szemünkre nem vetheti azt, hogy az alkalmat a bizalmi kérdés fokozottabb mérvben való felvetésére használjuk fel. (Helyeslés balfelöl.) Hiába mondja nekünk a t. pénzügyminiszter úr, hogy hát minek vetjük fel mi az indemnity alkalmából a bizalmi kérdést; van annak helye és módja az appropriaczio vagy bármely más kérdés tárgyalásánál, mert midőn ezt látjuk, hogy itt a kormány részéről az a parlamenti vitatkozás kezd lábra kapni, hogy a kormányelnök egyszerűen kijelenti, hogy *Eu mögöttem van a többség; én nem az ellenzék, hanem a többségem szerint járok el!«, és ezzel vél pótolhatni minden meggyőződést, minden érvelést; midőn azt látjuk, hogy a pénzügyminiszter úr úgy nyilatkozik, hogy: »Mit fog a kormány a quóta tekintetében tenni, az majd elválik, de ő bizony nem a kisebbség, hanem a többség szerint fog eljárni« ; — midőn felvilágosítások és érvelések helyett csak ily merőben hatalmi nyilatkozatokat hallunk: (Úgyvan.'balfelöl.) akkor kivánhatja-e a pénzügyminiszter úr, hogy tőle kérdezzük, hol és mikor vessük fel a bizalmi kérdést? (Mozgás jőbbfelöl. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Ez már valóban nevetséges dolog. Azt mondja a t. pénzügyminiszter úr, hogy szükséges volt az indemnityről szóló törvényjavaslatot már most kitűzni, mert a bekövetkezendő kiegyezési tárgyalások miatt arra később idő nem lesz. De hiszen azért mégis csak lehetett volna eddig is foglalkoztatni a házat; eddig is megkezdhettük volna a rendes költségvetés tárgyalását; és midőn csakugyan kitűnik, hogy be nem fejezhető újév előtt, akkor nem válik szükségessé legalább négy havi indemnity, hanem esetleg beérhetjük egy havi vagy két havi indemnityvel is. Kétségtelen tehát, hogy indokolt az ellenzék részéről hangoztatott az a gyanú, hogy itt a kormány magát négy hónapra biztosítja csak azért, hogy védve legyen minden eshetőség ellen, hogy védve legyen esetleg azon törvény- | telenségei mellett is, a melyekkel a kiegyezést keresztül vinni akarja. (Ügy van ! a baloldalon.) A t. pénzügyminiszter úr szellemeskedni akart, midőn gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam és vezérem beszédének egyik részére azt mondotta, hogy természetes ok az, hogy bármi éles fényesség essék valamely pontra, a hol semmi sincs, oda az a sugár nem varázsol semmit, ott nem fogunk felfedezni semmit. Vagyis, hogy a quótakérdés tulajdonkép a két kormány közt nem létezik. S ugyancsak a t. pénzügyminiszter úr mondta beszédének további folyamán, hogy igenis azon quóta-kérdés létezett, hogy az osztrák kormány mindig ragaszkodott a junktimhoz, vagyis elfogadta azon megállapodásokat, de csak azon feltétel alatt, hogy a magyar quóta felemeltessék és az osztrák quóta leszállíttassék. S konstatálta ugyan az általa idézett részletből azt is, hogy ez a junktim csak a viszonyok folytán lett széttépve, die Zerreissung des Junktims. A mi nem létezett, azt nem lehetett volna széttépni. Az világos. (Úgy van! a baloldalon.) De megnyugodnánk abban, ha szét volna tépve és soha föl nem éledne. De tud-e a t. kormány erre nézve garancziát nyújtani? Nem. Sőt ellenkezőleg, a mostani pénzügyminiszter úr nyilatkozatából épeu az következik, hogy igenis az Anfangs-junktimból lesz Schluss-junktim, vagyis, hogy ő azon kiegyezési javaslatokat, ha elfogadja, csak azon föltétel alatt fogja elfogadni, hogy egyúttal a magyar quóta felemeltessék. Nos, t. képviselőház, ilyen viszonyok között nincs más alternatíva, mint vagy az, hogy a kormány igenis belemegy a magyar quóta felemelésébe és akkor miért nem áll elő azzal nyíltan; vagy pedig az a másik alternatíva, — a mit különben nem hiszek — hogy ő nem akarna belemenni a magyar quóta felemelésébe. T. képviselőház! Én is a közös vámterület hive vagyok addig, a meddig méltányosan és igazságosan tudunk Ausztriával kiegyezni. Én sem kívánom azt, hogy mi Ausztria nyakára a német ipar versenyét, ő a mi nyakunkra pedig az orosz, vagy amerikai nyerstermények versenyét hozza. De, t. uraim, mikor azt látjuk, hogy ott oly hangulat uralkodik nemcsak a legszélesebb rétegben, nemcsak a kisebbségben (Halljuk! Halljuk!) hanem magában a többségben, a mely az igazságot és méltányosságot úgyszólván kizárja, mikor azt látjuk, hogy ottan a kormány a kiegyezési javaslatok elfogadását olyan feltételhez köti, mely feltétel elfogadása, — tudniillik a magyar quóta felemelése, — legjobb meggyőződésem szerint ez országra nézve öngyilkosság volna, akkor nem maradhat más eljárás számunkra, mint az, hogy érvényesítsük az 1867 : XII. törvényczikkben foglalt azon jogunkat, I hogy a külön vámteriilet álláspontjára helyezked28*