Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-338

838. országos ülés 1898. október 19-én, szerdán. g | g mindezekre, akkor mondják azt, hogy előítéletébe ütköznek az udvarnak, előítéletébe azon osztrák köröknek, a melyek Magyarországot ebből a kizsákmányolási terrénumból kiengedni nem akarják, a melyek Magyarországot továbbra is, törvény, királyi szentesítés, kormányigéretek daczára ebben a függési viszonyban akarják tartani. (Igán! Úgy van! a szélső baloldalon.) S akkor azt mondják nekünk, hogy ne koczkáztassunk semmit, hogy a mi támadásainkkal ne menjünk egy bizonyos mértéken túl, mert itt a viszonyok az alkotmányosság kárára fognak megváltozni, hogy itt oly helyzet lesz teremtve, a mely Magyarországot tulajdonképen rosszabb irányba, rosszabb kormányzatba sodorja. Hát igazán, sajnálattal látnók, ha ezeket a változásokat el kellene szenvednünk; ha például az a nagy szerencsétlenség érne, hogy az udvar innen mindenestől Bécsbe költöznék, és fényével és gazdagságával csak Ausztriát boldogítaná; ha bekövetkeznék az a szerencsétlenség, hogy a hadsereg nyelve, tisztikara mind az osztrák szellemet szolgálná: ha bekövetkeznék az a még nagyobb szerencsétlenség, hogy a diplomáczia mind Ausztriának érdekeit szolgálná, a németségnek adná oda erejét, intellektuális súlyát, szóval, mindent Bécsnek és Ausztriának juttatna. Ha bekövetkeznének mind ezen nagy szerencsétlenségek, ezt ép oly mélyen fájlalnék, a mily mélyen fájlalták azt, hogy az uralkodó ház egyik tagjának temetésénél a magyar képviselőháznak künn, a megyei urak közt kellett helyet foglalnia, hogy a magyar főváros képviselete nem mehetett a király elé, hogy hódolatát bemutassa. Ha mindezek bekövetkeznének, akkor hü magyar nemzetéhez nem szólna a király külön, hanem belefoglalná népei általános fogalmába, a mi oly rendkívül fényesen fejeződik ki egy olyan nagy ünnepélyen, a melyet a nemzetközi politikának minden tényezője a legélénkebb figyelemmel kísér. Ettől meglehet, hogy meg lennénk fosztva, és meglehet, hogy bekövetkeznék az a legnagyobb szerencsétlenség, a melylyel számolnunk kellene, hogy itt nem azok ülnének, a kik most a nemzet akaratából és a nemzet érzelmeiből foglalnak itt helyet, (Zajos tetszés, helyeslés és taps a szélső baloldalon.) hanem bekövetkeznék az, hogy császári urak ülnének itt, a kik onnan vannak leküldve, hogy a kezükbe adott hatalommal és pénzzel ők maguk csináljanak maguknak többséget ebben az országban, ők maguk teremtsenek maguknak hatalmat. (Igaz! Így van! Tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Nagyobb szerencsétlenség, t. képviselőház, nem következhetnék be, mint az alkotmányosságnak a maga egész terén való megrendülése; csakhogy, mi úgy ítéljük meg a helyzetet, hogy ebben az irányban már változás nem állhat be. (Tetszés a szélső baloldalon.) Bartha Miklós: Ott maradnak önök akkor is? Holló Lajos: Ebben az irányban csak egy változás állhatna be: az a változás, hogy megszűnnék a látszata, megszűnnék az alkotmányosságnak ez a hamis formája és üressége (Igaz! így van! a szélső baloldalon.) és kénytelenek volnánk az erőszakkal és a látszat megsértésével és a törvénytelenség nyilt elkövetésével lépni fel a nemzettel szemben és annak legalább meglenne az a hatása, hogy a nemzet öntudatra ébredne; látná, mint lesz kifosztva lassanként jogaiból, alkotmányos életének alapjaiból és akkor felállana, feltámadna, hogy ezt a rendszert végre magáról gyökeresen lerázza. (Elérik helyeslés és éljenzés a bal- és szélsőbalon.) Madarász József: Fájdalom, hogy igaz! (Mozgás jobbfelöl.) Holló Lajos! Az, t. ház, a mit mi gazdaságilag, anyagilag e téren veszthetnénk, itt, e kérdésnél figyelembe se jön. Nem az a lényeg, hogy vájjon Magyarországra nézve az Önállóság bekövetkeztével gazdaságilag egy bizonyos ideig vagy hosszabb ideig nem fog-e kedvezőtlenebb helyzet beállani; egyelőre a követelmény az, hogy a törvény rendelkezése ez országban érvényt találhasson. Egyelőre a helyzet az, hogy a nemzetet azon jogaitól, a melyeket 30 évvel ezelőtt, mint a terhek ellenértékét megállapítottak, midőn beváltásra kerülnek, egyszerűen durva kézzel, erőszakkal és furfanggal meg ne foszthassák. Itt tehát nem lehet felvetni azt a tételt, — mint a t. pénzügyminiszter űr is mondotta, — hogy, mert ők jóknak, helyeseknek találják a közös állapotokat, ennélfogva a törvény, szabály, alkotmány ellen mégis keresztül fogják vinni azt a helyzetet. Ezt a tételt, t. ház, addig, míg az 1867 : XII. törvényczikk érvényben fennáll, és míg azt a törvényhozás meg nem döntötte, felállítani nem lehet. De vájjon oly joggal kérkedhetnek-e a mai állapotoknak gazdaságilag szerencsés voltával, hogy azt minden alkalommal, indemnításnál és más tárgynál egyaránt, a miniszteri székekből és más alkalommal a nép közé hinthetik és ennek, egy egyedül elérhető és az ország jövőjét egyedül biztosító helyzet gyanánt való feltüntetésével érvelhetnek'? Hiszen, t. ház, csak durva, nagy vonásokban rámutatva a mostani állapotokra, a melyek mérlegelésébe semmiképen sem akarok belemenni: ha mi azt nézzük, a mi az országban történik: igaz, a felvirágozásnak egyes nyomai megvannak a vasúti és más építkezéseknél; a hitelélet fejlődik, de azt hiszem, hogy itt egy nagy kisajátítás folyik, itt, ebben az egész országban (Ügy van! a balI és szélső baloldalon.) Megy a közélet, megy a