Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-338

388. országos ülés 1898. október 19-én, szerdán. 207 gázolni a t. miniszterelnök úr a függetlenségi párt legszentebb elveiu és követelésein. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az, hogy miként vitatkozunk az indemnity felett, egyszerűen esak taktikai kérdés. Küzdő feleknek elvitázhatlan joga van oly taktikát követni, a minőt legjobban czélhoz vezetőnek gondolnak, és így igen természetes dolog, hogy a küzdő felek közül a gyengébb fél — legalább számszerűleg gyengébb, ámbár érvekben meggyőződésem ezerint erősebb — (Ügy van! a szélső baloldalon.) ahhoz a taktikához nyúl, a melyet a legkönnyebben érvényesíthet. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezzel az állásfoglalással alkotmányos jogot véd Deák Ferencz felfogása szerint is az ellenzék, és olyan fegyvert használ, a melyre maga Tisza Kálmán mutatott rá, még erkölcsi ok sem létezik arra, hogy ezt ne tegye, mert a t. többség nem kíméli a függetlenségi párt legszebb ideáljait sem, tehát jogosult az, hogy a függetlenségi párt sem kímélje a t. többség legszebb ideálját: báró Bánffy Dezsőt. (Nagy derültség és tetszés a szélső baloldalon. Felkiáltások ugyanott: Mondjon le!) Polónyi Géza: Szép fotográfia, az igaz! Kossuth Ferencz: Lukács László t. pénzügyminiszter úr a ki távollétével tündöklik, s a kire hiába irányítanék azt a napsugarat, a melyről gróf Apponyi Albert beszélt tegnap, mert hogyha ráirányoznók az ő bársony székére, ott semmitsem látnánk, (Derültség a szélső baloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter úr tegnap lándzsát tört gróf Apponyi Albert ellen; de engedje megjegyeznem a távollevő t. miniszter úr, hogy lándzsája tényleg el is tört, a nélkül, hogy gróf Apponyi Albert érveit szétszórhatta volna. Igaz, hogy gróf Apponyi Albert nem szorult arra, hogy erről az oldalról védelmezzük őt, de igazságérzetem mégis arra ösztönöz engem, hogy a t. miniszter úrnak szavaira egy pár megjegyzést tegyek, illetőleg nem neki, mert nincs jelen, hanem a józan észnek és igazságszeretetnek. (Halljuk! Halljuk! s szélső baloldalon.) Azt mondotta a t. miniszter úr, hogy a kormány programmja szerint tárgyalni kellene mielőbb a kiegyezési javaslatokat. E javaslatok, t. ház, ez év április hava óta feküsznek a ház asztalán. Farosa programúi tehát az, mely október végén nyilvánul meg, hogy mielőbb tárgyaljunk olyan javaslatokat, a melyek április óta feküsznek a ház asztalán, s melyeket napirendre sem tűzött ki a t. kormány. (Igaz! Úgy van! a szélső bal oldalon.) Furcsa sietségnek tekintem én ezt, (Derültség a szélsőbalon.) de be tudom látni, hogy miért nyilvánul ezen furcsa neme a sietségnek a t. túloldalon. Azért nyilvánul, mert az osztrákoknak tetszett összeveszni Bécsben és ezelőtt nem tárgyaltak, csak most kezdték tárgyalni a kiegyezési javaslatokat. Megtörtént tehát az, a mi lealacsonyító és megszégyenítő a magyar törvényhozásra nézve, hogy a magyar országgyűlésen benyújtott törvényjavaslatok tárgyalása és tárgyalásának ideje attól függ, hogy milyen szeszélyben vannak odaát Bécsben a t. Reiehsrath tagjai. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondta továbbá Lukács László t pénzügyminiszter úr, hogy a kormánynak nem elég a költségvetésnek részben való letárgyalása. Ezen észrevételére egy kérdéssel vagyok bátor felelni, tudniillik azzal, hogy miért nem nyújtotta be a költségvetést már június hóban, mint a hogy megtehette volna, a helyett, hogy a ház idejét elpocsékoltatták volna; megtették ezt nagyon ritka esetben az igaz, de mégis megtették némely elődjei a kormánynak a múltban, és ha megtette volna a jelen kormány is, kizárta volna azt, hogy csak részben legyen letárgyalható a költségvetés. Azt mondta továbbá a miniszter, hogy szükségessé vált az indemnity, hogy meg ne akadjon a gépezet. T. ház! A gépet mi megakasztani nem akarjuk, hanem azt akarjuk, hogy más gépész álljon a géphez. (Élénk tetszés a szélső baloldalon. Felkiáltások: Mondjon le!) Polónyi Géza: Az csak fűtő, barátom, nem gépész ! (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Kossuth Ferencz: A kormány jól tudta, hogy a magyar országgyűlési szokások szerint az indemnity bizalomkérdés. Kérdem tehát azt, hogy vájjon józanul remélhette-e ennek tudatában azt, hogy midőn egy bizalmi kérdéssel áll a t. ház elé, hogy akkor az ellenzék bizalmát is megfogja nyerni és mintha ezt megérdemelte volna. Azt hiszem, hogy a legnagyobb naivitás volt azt feltételezni, mert már eléggé nyilvánította számtalan alkalommal az egész ellenzék azt a felfogását, hogy a t. kormányban teljességgel nem bizik meg; tehát indemnityvel állni elő akkor, midőn ezen indemnityvel a Mzalomkérdés vau összekötve, csakugyan, mint mondám, a naivitásnak a netovábbja. De azt mondotta a t. pénzügyminiszter, hogy ne tekintsük az indemnityt bizalmi kérdésnek. Mi erre az ő felszólítására egy kérelemmel válaszolunk. Avval a kérelemmel, hogy ne tessék az ország jogait eljátszani és akkor mi nem fogjuk az indemnityt bizalmi kérdésnek tekinteni. (Igaz! a szélső baloldalon.) Azt mondotta továbbá a t. miniszter úr, hogy nem a kormánynak, de az országnak szavazná meg a költségvetést, illetőleg az indemnityt az ellenzék. De hogyha így lenne, akkor teljesen hiábavaló lenne a budgetjog, mert mindig azt felelhetné minden ellenvetésre a kormány, hogy