Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-336
336. országos ülés 1898. október 17-én, hétfőn. j go, T. képviselőház! Önök közül akármelyik tudja,— nem csak kifejezetten a törvényben benne van, de benne volt az önök lelkületében is, hogy ezt a törvéuyt evvel a szankczióval szavazták meg: május 1-én túl pedig minden következhetik, csak provizórium nem. így nyilatkozott a kor mány is. Azokról a folyosóbeli traktácziókról, a melyek ma újra kezdődnek, t. képviselőház, a hol a miniszterelnöki szobából kiszaladó egy képviselő ránk rohan, hogy az Isten szerelméért mit csinálunk, mi az önálló rendelkezését teszszük koczkára, mert ez a törvény az, a melynek létrehozatala után nem is következhetik más, csak nyomban az önálló vámterület... (Zajos felkiáltások a széUő baloldalon: Így volt!) Hazafias kötelességünkre appelláltak ezekkel az éiveiésekkel. De nem is beszélek ezekről, t. ház, én az ilyenekhez már régen hozzászoktam; fiatalabb képviselőtársaim az ilyen dolgoknak még jóakaratúlag felülnek. Nem is vádolom őket, mert a magyar embernek megvan az a jó szokása, hogy barátjainak hinni szeret. (Derültség a jobboldalán) Hát ezekről én nem beszélek, hanem beszélek a törvényről, a mely világosan megszabta az 1898. május elseji határidőt; megszabta azzal, hogy e javaslatok mindkét törvényhozás előtt be kell hogy nyújtva legyenek. S t. ház, most mi történt? Ismét megindult egy játék; hoztak egy schreokensberger határozatot is; Enyedy Lukács t. barátom adott be egy határozati javaslatot, (Mozgás a szélső baloldalon.) a mely az osztrákoknak megrettentésére elhatároztatja az országgal az önálló bankot és nem tudom én mit, talán még a republikát is. (Derültség és mozgás a szélső baloldalon.) Akkor azután megindul egy másik dolog is. Mikor kátyúba zökken odaát a szekér, még valamit kell csinálni és összehívnak egy vámanketet; ki is bocsátanak egy, az önálló vámterületre vonatkozó tarifát; meghívnak az ankétre pártkülönbség nélkül mindent embert. Akkor az osztrákok megijednek; hohó, már csinálják az önálló rendelkezést! Mindenki komolyan vette, még talán Magyarországon is akadtak jóhiszemű politikusok, a kik ezt komolyan vették, csak én kaczagtam fel; azt kérdeztem: »Lesz ebből részletes tárgyalás is? Mert akkor szívesen részt veszek az általános vitában.« »Nem!« Köszönöm a felvilágosítást. Ennyi volt az egész. Hát, t. ház, midőn nekem a miniszter úr volt kegyes megmondani, hogy a részletes tárgyalást nem akarjuk elővenni, ugyan mondják meg, a t. képviselő urak közül ki tulajdoníthatott komoly jelentőséget egy ilyen munkának, a melyre vonatkozólag az első ülésen előterjeszti a miniszter még azt is, hogy: »Kérem, valahogy félre ne értsenek; nem a kormányé ám ez a munkálat; ezért nincs felelős ember, ez csak egy tájéKÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XVII. KÖTET. koztató elaborátum. Hogy ki az irója, azt mai napig sem tudjnk.« Ez az ankét, t. ház, tisztán arra volt összehíva, hogy találhassanak gróf Károlyi Sándorokat és Dessewffy Aurélokat, kikre aztán a parlamentben intenczióik és szavaik félremagyarázásával hivatkozhassanak, mert jól esik önöknek innen eredt nyilatkozatokra való hivatkozással állni elő, hogy hiszen nem is akarják az önálló vámterületet. Hát, t. ház, ilyen játszma után aztán megtörténik az, hogy a magyar kormányelnök hozzájárul az osztrák parlament, az osztrák kormány álláspontjához, a mely őt június havában dupirozta, dupirozta pedig akként, hogy a mikor összeült a quóta-bizottság s az addigi princzipiális álláspontról letért, tudniillik mikor elállottak attól, hogy most már nem emelnek quótát, hanem előállottak egy emelésével a quótának; mikor Thunék becsalták őt abba a csapdába és azt mondották, hogy majd szeptemberben fogunk felelni az urak ezen propozicziójára; akkor aztán hazamentek, a Reichsrathot elnapolták, az ülésszakot berekesztették és lehetetlenné tették, hogy a quóta-deputáczió tovább tárgyalhasson, mert az ülésszak berekesztésével e tárgyalások is megszűntek. Tehát miután a magyar kormány és a quóta-deputáczió kompromittáltatott emelési javaslatával, a nélkül, hogy az osztrákok csak hozzászólhattak vagy szólni akartak volna: akkor a t. miniszterelnök úr Ischlből hazajővén, nagy vívmánynak hirdette, hogy a magyar álláspont győzött, hogy az osztrák Reichsrathot még egyszer összehívják, hogy most már nem június havában, hanem októberben halljuk meg ismét, hogy odaát ragaszkodnak a 38°/o-os quótához. Hát, t. ház, joga volt a miniszterelnök úrnak ezzel a coup-val lehetővé tenni azt az állapotot, a mely bekövetkezett? Ez a kérdés, a melyért én a Bánffy-kormányt nyílt alkotmányos törvénysértéssel vádolom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Vádolom elsősorban az 1898 : I. törvényczikk rút megszegésével. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Miért tétetett abba a törvénybe a május elseji határidő? Azért, mert ha május lén mind a két állam törvényhozása ezt a kiegyezést el kezdi tárgyalni és abból az derűi ki, hogy azok a kiegyezések el nem fogadtathatnak, akkor a magyar törvényhozásnak még maradt volna elég ideje arra, hogy az önálló vámterületet berendezhesse, az önálló rendelkezéseket foganatosíthassa. Most mit csinált báró Bánffy Dezső? A magyar országyülésnek ezt egyszerűen lehetetlenné tette és maga működött közre arra, hogy január 1-én az ex lex állapot minden körülmények között bekövetkezhessek. (Iga? / Úgy van! a szélső baloldalon.) Hozzájárult ahhoz, hogy az osztrák Reiehsrath csak szeptember 26-ára leszeu össze22
