Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-332
382. országos ülés 1898. október 7-éü, pénteken. |J9 roly képviselő levelét, melyben Hunyadmegye vajdahunyadi kerületének képviseletéről lemond. Ez is tudomásul vétetik s a ház felhatalmazza az elnököt, hogy az áj képviselőválasztás iránt intézkedjék. Sima Ferencz képviselő levelét bemutatom, melyben bejelenti, hogy büntető ügyben megidéztetett, a mi által mentelmi joga sérelmet szenvedett. Ezen bejelentés a házszabályok 138. §-a értelmében a mentelmi bizottságnak adatik ki. Groisz Gusztáv képviselő levelét bemutatom. Ebben egészségének helyreállítására két havi szabadságot kér. A ház a kért szabadságot megadja. A miniszterelnök arról értesít, hogy III. Béla király és nejének hamvai a budavári koronázási templomban folyó hó 21-én délelőtt fognak örök nyugalomra elhelyeztetni. A belépő jegyek annak idején a háznagyi hivatalban lesznek letéve, s a ki a képviselő urak közül netalán jelen kivan lenni, legyen szíves jegyét ott átvenni. Maga az értesítés tudomásul vétetik. Bemutatom Szilágy vármegye közönségének feliratát, az 1898 : II. tcz. módosítása iránt; Bars vármegye és Hódmezővásárhely város közönségének feliratait, az anarchisták megfékezése tárgyában; Szilágy vármegye közönségének feliratát, valamint Felsőszentiván község lakosainak Lutinovits Géza, — Miklósi község lakosainak Makfalvay Géza képviselő által beadott kérvényeit, a földadó leszállítása s a tőzsdeadó behozatala iránt. Kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Perczel Béni jegyző: Hegedüs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója! Hegedüs Sándor előadó: T. ház! Van szerencsém a pénzügyi bizottság jelentését (írom. 474—483) az 1899. évi állami költségvetésről mellékleteivel együtt tisztelettel benyújtani. Kérem a t. házat, méltóztassék annak kinyomatását, szétosztását s annak idején az osztályok mellőzésével napirendre tűzését elhatározni. Elnök: A beadott jelentés kinyomását és szétosztását a ház elrendeli s elhatározza, hogy azt az osztályok mellőzésével tűzi tárgyalásra. Az időpontot később fogja meghatározni. Perczel Béni jegyző: Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: T. ház! Van szerencsém beterjeszteni az 1899. évben kiállítandó ujonczokróí szóló törvényjavaslatot (írom. 484). Kérem a t. házat, méltóztassék azt a véderőbizottsághoz tanulmányozás KÉPVH. NAPLÓ. 1896-1901. XVII KÖTET. és jelentéstétel végett utasítani, s egyúttal annak kinyomatását és szétosztását elrendelni. Elnök : A javaslat kinyomását és szétosztását a ház elrendeli és előzetes tárgyalás végett a véderőbizottsághoz utasítja. Perczel Béni jegyző l Perczel Dezső belügyminiszter ! Perczel Dezső belügyminiszter: T. In az! Van szerencsém a belügyminisztériumnak az ország közegészségügyi viszonyairól az 1897. évre szóló jelentését bemutatni, kérve, hogy miután az kellő példányban kinyomatva van, annak szétosztása iránt intézkedni s azt jelentéstétel végett a közigazgatási bizottsághoz utasítani méltóztassék. Elnök: A benyújtott jelentés szétosztását a ház elrendeli s azt előzetes tárgyalás végett a közigazgatási bizottsághoz utasítja. Következik a jegyzői kar jelentése a bizottsági tagok választásának eredményéről. Perczel Béni jegyző (olvassa): A képviselőház folyó évi október elsején megtartott ülésében a betöltendő bizottsági tagsági helyek iránti választás a következő eredménynyel végződött : Igazolt képviselő van 451, elnök nem szavazott —- beadatott összesen 113 szavazat, távol voltak 337-en; beadatott a közlekedésügyi bizottsági tagságra Vörös Lászlóra 113 szavazat, a pénzügyi bízottsági tagságra Szabó Imrére 111, a számvizsgáló bizottsági tagságra Kubinyi Andorra 110, a földmívelésügyi bizottsági tagságra Justh Ferenczre 111. Aláírva: Molnár Antal, Lakatos Miklós, jegyzők.« Elnök: Ennélfogva a megnevezett képviselő urak az említett bizottságokba megválasztattak. Következik már most a belügyminiszter válasza Sima Ferencz képviselő interpeliácziójára. Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! A képviselőháznak nyári ülésszaka alatt, a háznak június hó 13-án tartott ülésében, Sima Ferencz képviselő űr interpellácziót intézett a belügy és az igazságügyminiszterhez, a melyre t. kollegám az igazságügyminiszter nevében is kívánom a mai napon a választ megadni. Az interpelláló képviselő úr interpellácziója vonatkozik Hegyi Antal csongrádi plébánosnak ismeretes ügyére és ezen interpelláczió első pontjában azt kérdezi a képviselő úr (olvassa); »Van-e tudomásuk a miniszter uraknak arról, hogy a csongrádi főszolgabíró Hegyi Antal csongrádi plébános ellen a szegedi törvényszéknél alapítványi misetőkék elsikkasztása czímén feljelentést tett s ezen feljelentés folytán a szegedi btínfenyítő törvényszék Csongrádra egy vizsgálóbírót és egy ügyészt küldött ki, hogy Hegyi Antal plébános ellen a vizsgálatot tartsák meg. S hogy a törvényszék által elrendelt vizsgálat